Buddhista tanulmányok

Buddhista tanulmányok

Buddhist Global Relief (BGR) – Buddhista Globális Segélyszervezet

2023. február 12. - Nagy Szabolcs 321

Története

2007-ben az amerikai buddhista tudós szerzetest, Tiszteletreméltó Bódhi Bhikkhu-t felkérték, hogy írjon egy tanulmányt a Buddhadharma című buddhista magazin számára. „Kihívás buddhisták számára” című esszéjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai buddhizmus elhanyagolja a buddhista együttérzés aktív dimenzióját, amely a társadalmi szerepvállalásban nyilvánul meg. A Tiszteletreméltó több tanítványa, akik olvasták az esszét, elfogadták a kihívást, és összefogtak, hogy megalakítsanak egy buddhista segélyszervezetet.

Úgy döntöttek, hogy erőfeszítéseiket a globális éhezés problémájára összpontosítják, különösen a fejlődő országokban élők közösségi alapú erőfeszítéseinek támogatásával, hogy az élelmiszertermelés javításával önellátást érjenek el. Kapcsolatba léptek más buddhista közösségek vezetőivel és tagjaival New York környékén, és nem sokkal később a Buddhist Global Relief egy felekezetközi szervezetként alakult meg, amely különböző buddhista csoportok tagjaiból áll, akik osztoznak a társadalmi és gazdasági szenvedés enyhítése mellett aktívan elkötelezett buddhizmus víziójában.

Vízió

Egy olyan világ víziója inspirál bennünket, amelyben a bénító szegénység végre megszűnik; egy olyan világ, amelyben mindenki hozzájuthat az értelmes élet alapvető anyagi feltételeihez - élelem, ruházat, lakhatás és egészségügyi ellátás; egy olyan világ, amelyben mindenki elérheti a megfelelő szintű oktatást, és szabadon követheti azt, ami életének értéket és célt ad; egy olyan világ, amelyben minden ember békében és harmóniában él egymással és a természeti környezettel.

„Legyek jó orvos azok számára, akik betegségben szenvednek,
Vezetője azoknak, akik eltévedtek,
Lámpás azok számára, akik sötétségben élnek,
Kincsforrás a szegénységben és szükségben élőknek.”

Szamantabhadra fogadalmai, Avatamszaka szútra

Küldetés

Küldetésünk a krónikus éhezés és alultápláltság elleni küzdelem. Szem előtt tartva Buddha kijelentéseit, miszerint „az éhség a betegség legrosszabb fajtája” és „az étel ajándéka az élet ajándéka”, olyan projekteket támogatunk, amelyek elősegítik az éhezés enyhítését a szegény közösségek számára szerte a világon. Küldetésünket a következőkkel valósítjuk meg:

  • Élelmiszersegélyt nyújtunk az éhezéstől és alultápláltságtól szenvedő embereknek.
  • A kedvezményezettek kultúrájának és hagyományainak megfelelő, hosszú távon fenntartható élelmiszertermelés és gazdálkodás jobb módszereinek kifejlesztésében való közreműködés.
  • A lányok és nők oktatásának előmozdítása, ami oly fontos a szegénység és az alultápláltság elleni küzdelemben.
  • A nőknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy megfelelő megélhetési projekteket indítsanak családjuk támogatására.

Arra is törekszünk, hogy felhívjuk a figyelmet a globális éhezésre, és olyan nemzetközi élelmezési rendszerért szállunk síkra, amely példamutatóan megvalósítja a társadalmi igazságosságot és az ökológiai fenntarthatóságot.

Hitvallás

Buddhista szervezetként a BGR-t a buddhizmus tanításai inspirálják és irányítják. Küldetésünk középpontjában a következő tanítások állnak…

Az egész világ felé a szerető-kedvesség szellemét kell kiterjesztenünk, és minden egyes embert saját családunk tagjának kell tekintenünk. Ezért, ahogyan nem szeretnénk, hogy szüleink, gyermekeink vagy más közeli hozzátartozóink szenvedjenek, hasonlóan késztetve érezzük magunkat arra, hogy enyhítsük a világ számtalan ismeretlen, láthatatlan emberének szenvedését.

Minden élet ezen a bolygón összekapcsolódik és függ egymástól. Különösen a Nyugat jelenlegi magas életszínvonalát nagyrészt a keleten és délen élők munkájára és erőforrásaira alapozták. Ezért arra kell törekednünk, hogy viszonozzuk a kedvességüket azzal, hogy segítünk az utódaiknak a szükség idején.

Az igazságos társadalmi és politikai rend megteremtésére való törekvés Buddha tanításainak szerves részét képezi. A Buddha azt tanította, hogy a kormány kötelessége, hogy az ország minden lakóját őrizze és megvédje, a szegénységet pedig az állam által támogatott jótékonysági cselekedetekkel szüntesse meg. Jelenlegi nemzetközi rendünkben nekünk, akik viszonylagos jólétben élünk, gondoskodnunk kell a nincstelenek szükségleteiről, és széles körben ki kell terjesztenünk aggodalmunkat az egész globális közösségre.

Értékrend

Hit. Hit alatt nem egy bizonyos hitvallás iránti elköteleződést értünk, hanem a jóság erejébe vetett meggyőződést: azt a meggyőződést, hogy a jóság olyan objektív erőt jelent, amely értelmet és értéket ad életünknek; azt a meggyőződést, hogy a másokkal való jótett az emberi szolidaritás felbonthatatlan kötelékeit teremti meg, hogy az adakozás és a másokon való segítés hatalmas örömet okoz mind az adakozónak, mind az átvevőnek.

Együttérzés. Az együttérzés az a tulajdonság, „amely a jók szívét megremegteti mások szenvedése miatt”. Az együttérzés az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy kitörjünk az énközpontúság gubójából és felébresszük az egyetemes tudatosságot. Az együttérzés nyit meg bennünket a kétségbeesés szélén élő számtalan férfi és nő segélykiáltása iránt. Az együttérzés arra késztet bennünket, hogy eloszlassuk szenvedésüket, jólétet és boldogságot szerezzünk nekik.

Szolgálat. Az együttérzés hívását követni annyit jelent, mint mások szolgálatába állni, és e szolgálatban az erő, az energia és az öröm olyan forrását találni, amely messze felülmúlja az uralomra és kizsákmányolásra irányuló, önző projektekből nyert felszínes elégedettséget.

Erkölcsi egyenesség. A BGR-t az alapvető buddhista etikai kódexbe ágyazott értékek, az öt szabály: a sértésmentesség, a becsületesség, a hűség, az igazmondás és a józanság, vezérlik és tartják fenn.

Önfejlesztés. Felismerjük, hogy a kifelé irányuló segítő munkánkat belső erőfeszítésnek kell kísérnie, hogy megtisztítsuk az elmét a kapzsiságtól, a gyűlölettől és a téveszméktől - a személyes és kollektív szenvedés gyökereitől. Igyekszünk segélyezési munkánkat integrálni önfejlesztésünkkel, hogy a külső munka az öntisztulás eszközévé váljon, a belső önfejlesztés pedig megerősítsen bennünket küldetésünk hatékonyabb teljesítéséhez.

Integritás. A BGR-nek adományozott pénzeszközöket úgy használjuk fel, hogy azok hűek legyenek a szervezet küldetéséhez, és ezt megfelelő számviteli és ellenőrzési eljárásokkal biztosítjuk.

Megfontoltság. Hatékonyan és eredményesen használjuk fel a pénzeszközöket, igyekszünk csökkenteni a felesleges költségeket, és olyan módon befektetni, hogy több forrás álljon rendelkezésre programjaink bővítésére és gazdagítására.

Mások tisztelete. Tiszteljük azokat az embereket, akiket szolgálunk, valamint szokásaikat, hitüket és hagyományaikat. Partnerként kezeljük őket programjaink céljainak elérésében, és arra törekszünk, hogy erősek, függetlenek és önellátóak legyenek.

Együttműködés. Felismerjük, hogy az összefogás, az együttműködés és megegyezés révén óriási erőt tudunk kifejteni a világ átalakításához, irányadó jövőképünknek megfelelően. Ezért arra törekszünk, hogy összehozzunk minden jóakaratú embert, aki osztja törekvéseinket, és energiáit küldetésünk teljesítésére, a szegénység és az éhezés enyhítésére irányítja. Célunk megvalósítása során mindig elkötelezzük magunkat arra, hogy együttműködünk egymással, helyi és külföldi partnereinkkel, valamint az általunk szolgált emberekkel.

https://www.buddhistglobalrelief.org/

A bejegyzés trackback címe:

https://buddhista-esszek.blog.hu/api/trackback/id/tr9618047528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása