"Vajon a buddhizmus, illetve a buddhista gyakorló képes-e, tud-e aktívan részt venni olyan globális, filozófiai és politikai kérdéseket is érintő társadalmi ügyben, mint a környezetvédelem? Képes-e tudását, figyelmét, meditációs praxisát, energiáit az egyéni dukkha felől a kollektív dukkha irányába fordítani?" 

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

Az ökoszattva út

Az ökológiai válság buddhista vonatkozásai

 

BA szakdolgozat

Témavezető tanár: dr. Kuzder Rita

Írta: dr. Hudák Viktória

Budapest

2022

 

Tartalomjegyzék

Bevezetés

I. Alapprobléma és a kudarchoz vezető út állomásai

I.1. Tények és aktualitások

1.2. A kudarc okai

II. Környezetetikák

II.1. Antropocentrikus környezeti etika

II.2. Biocentrikus környezeti etika

II.3. Ökocentrikus környezeti etika

III. Mélyökológia

III.1. A mélyökológia definiálása

III.2. A mélyökológia buddhista vonatkozásai

IV. Az ökoszattva út

IV.1. A zöld buddhizmus

IV.2. Buddhista alaptanítások és értékek ökocentrikus vizsgálata

IV.2.1. A négy nemes igazság és a nemes nyolcrétű ösvény

IV.2.2. A szerető kedvesség (mettá)

IV.2.3. Nemártás (ahimszá)

IV.2.4. A kölcsönös függőség

IV.2.5. Együttérzés (karuná)

IV.2.6. Egykedvűség (upekkhá)

IV.2.7. Jótékonyság (dána)

IV.2.8. Alázatosság

IV.2.9. Hála

IV.3. A buddhista ökoaktivizmus kritikái

IV.3.1. Erkölcsi csendesség

IV.3.2. Pesszimizmus és nihilizmus

IV.3.3. Filozófiai következetlenségek

IV.3.4. A külvilággal való téves azonosítás

V. Upáják az ökoaktivizmusban

VI. Tibet ökokrízise

VI.1. A kozmológia és a környezet kapcsolata

VI.2. Tibeti zöld megoldások

Összefoglalás

Függelék 1

Függelék 2

Irodalomjegyzék

 

 

Bevezetés

Szakdolgozatomban a civilizációnkat fenyegető ökológiai katasztrófa kezelésének buddhista vonatkozásait vizsgálom. Az ökoszattva,[1] az az ösvényen járó buddhista, aki mély elkötelezettséggel a világ gyógyításán munkálkodik. Valójában egy ökoaktivista, aki reagál a környezeti válságra az eredményekhez való ragaszkodás nélkül.

Vajon a buddhizmus, illetve a buddhista gyakorló képes-e, tud-e aktívan részt venni olyan globális, filozófiai és politikai kérdéseket is érintő társadalmi ügyben, mint a környezetvédelem? Képes-e tudását, figyelmét, meditációs praxisát, energiáit az egyéni dukkha felől a kollektív dukkha irányába fordítani? A kollektív dukkha és a kollektív karma kezelése mind doktrinálisan, mind politikailag is sokkal nehezebb, összetettebb. Ennek fényében vajon léteznek-e ökoszattvák?

A modern civilizáció önpusztító léte miatt rossz úton jár, kollektív lelki válságot él meg. A kihívás spirituális, arról szól, hogyan értjük meg szerepünket és helyünket a világban. Az ökoválság gigantikus volta és sürgőssége fölveti a kérdést, vajon egy ilyen ősi vallás, mint a buddhizmus alkalmas-e a probléma kezelésére? Mit tud tenni azért, hogy ez a jelenkori súlyos szocio-ökológiai válság megoldásához szükséges világszemléleti és értékrendbeli paradigmaváltás megtörténjen. Célkitűzésem annak megállapítása, vajon a buddhista gyakorlat, a nemes nyolcrétű ösvényen való járás az ökológiai lábnyom csökkentésének, egy fenntartható világ megteremtésének az útja e.

 

Az első hipotézisem (H1) megállapítása, hogy a buddhista egyén nem fordul a kollektív dukkha felé, nem hatékony és nem aktív környezetvédő, pedig mind doktrinálisan, mind spirituálisan meglennének az eszközei az ökokrízis kezeléséhez. Az öko-bódhiszattva út különleges és nehéz, egy olyan aktivitás, mely az eredményekhez való ragaszkodás nélküli cselekvést jelent. A buddhizmus nem mondja meg, mit tegyünk, de útmutatást ad arról, hogyan tegyünk.

A második hipotézisemmel (H2) bizonyítanám, hogy bár az elkötelezett[2] buddhizmus jelenlétében és tevékenységében hiszek, de ezen belül mindig is létezett és a mai napig létezik az ún. zöld buddhizmus (green buddhism). Teszem ezt a kijelentést az előbb említett első hipotézis fényében, melyben az ökoszattvát, mint elméleti síkon létező gyakorlati aktivitás nélküli buddhista bódhiszattvák létét feltételezem.

A buddhista apologéták szerint a buddhista tanítások automatikusan támogatják a környezetvédelmet. Az erőszakmentesség, a minden érző lény iránt együttérzés, a megelégedettség azzal, amink van, a másokkal való közösség, alapja a buddhista környezetvédelemnek. De felmerülnek kritikák.[3] Melyek ezek?

Az erkölcsi csendesség (nyugalom), mely a lemondást és a világi élettől való elszakadást a spirituális fejlődés fontos eszközének tekintette. A pesszimizmus és nihilizmus szintén kritikaként merült föl tekintve, hogy a szenvedés és a múlandóság állandó témája a buddhista világnézetnek. A buddhista ökoaktivizmussal szembeni harmadik kifogás a filozófiai ellentmondások tézise. A feszültséget az üresség tanítás és a természet belső értékeinek eszménye közötti ellentmondás okozza. Bár az üresség tana összeegyeztethetetlennek tűnik azzal az elképzeléssel, mely a természethez metafizikailag belső tulajdonságot párosít, de ez nem akadályozó tényező abban, hogy a természeti világot mint értéket, úgy tekintsük, melyet NEM az emberi célok érdekében való hasznossága határoz meg. Következő kritika a külvilággal való téves azonosulás. A buddhista környezetvédőknél visszatérő téma, hogy az emberiség valójában egy a természettel. Ez a gondolat a mélyökológusok munkáiban is jelen van, akik azt állítják, hiba lenne úgy tekinteni önmagunkra, mint akik alapvetően elválaszthatók a természettől. Annak ellenére, hogy a buddhizmusban az éntelenség tana központi helyet foglal el, sok elkötelezett buddhista vallja, hogy a természettel való azonosulás a spirituális önmegvalósítás eszköze. Utolsó kritikaként merül föl a kérdés, hogy az ősi hagyományokhoz való folyamodás (mint a buddhizmus), segít-e kellően gyorsan reagálni az olyan sürgető problémákra, mint az éghajlatváltozás? Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy a tradicionális buddhista társadalmak összekeverik az iparosodás és a fejlődés eszméit. A szokásos nézőpont szerint, ha a vágyak növekednek és kielégülnek, a fejlődés folytatódhat, a buddhista nézőpont szerint, ha viszont kevesebb a vágy, nagyobb a fejlődés.

A téma analízise során elkerülhetetlenné vált az ökológiai mozgalmak politikai vonatkozásainak és ökofilozófiai sajátosságainak tanulmányozása. Különös figyelmet szenteltem a norvég filozófus, Arne Naess által képviselt mélyökológiára, – mely a természet és az ember viszonyát radikálisan újragondolta –, illetve ennek az „irányzatnak” a buddhizmussal kapcsolatos párhuzamaira, kapcsolódásaira. A mélyökológia és a buddhizmus egyaránt relációs antológiát képvisel. A valóságban létező dolgok önmagukban nem, csakis relációk által léteznek. Az értéket a viszonyok sokfélesége és kidolgozottsága képviseli. A nyugati szemlélet ezzel szemben szubsztantivista ontológiát mutat, ahol a dolgok elsődlegesek, a viszonyok pedig másodlagosak.[4]

„Az ökológiai politikával tényleg nem az a baj, hogy ne lennének szövetségesei, hanem, hogy nincsenek ellenségei… Mindenki szívesen tüntet a klímaváltozás ellen, és „senki” sem hajlandó érdemi lépésekre, hogy enyhítse a következményeit” – írja Lányi András ökofilozófiai munkájában.[5] Megvizsgálom, a leginkább „baloldali” zöldek nézeteit, melyek az ökológiai válság megoldásának gyökerét a társadalmi igazságtalanságokban keresik. Vagyis az ökológiai krízis oldásában a szegénység, a faji megkülönböztetés, a háborúk problémáját kellene elsősorban megoldani. Tud-e kapcsolódni ehhez a politikai vonalhoz egy ökoszattva? Lényeges-e, hogy kapcsolódjon és ha igen, milyen eszközei vannak a sikeres harchoz akár filozófiai, akár politikai szinten.

Szakdolgozatomban fókuszálok a tibeti kultúra és társadalom ökokrízisre adott válaszaira. A tibetieket alternatív ökoszattvaként azonosítva valódi aktivitás érzékelhető az ökológiai válság ellen. A tibetiek egyetértenek azzal, hogy a klímaváltozás zajlik és úgy érzik, kultúrájuk egyre nehezebben alkalmazkodik, pusztul. Sokat tanulhatunk az ősi népek tradicionális ökológiai tudásától beleértve az alternatív világnézeteket is. Meg kell próbálni megérteni a tibeti kozmológiát az éghajlatváltozással való összefüggésében. A tibetiek folyamatosan ápolják viszonyaikat a nem-emberi lényekkel, ezeket a kapcsolatokat erkölcsi értelemben fogják föl, melyek kölcsönös kötelezettségekkel járnak.[6],[7]

A tibeti buddhizmus az ősi, prebuddhista időkből származó istenségeket beépítette panteonjába és gyakorlataiba, fölépítve egy szinkretikus kozmológiát, ezzel olyan hibrid mechanizmusokat hozva létre, melyekben a természet és az ember kapcsolata szimbiózisban jelenik meg. A természetet és annak részeit (a táj, a föld, a sziklák, a folyók) élő és aktív lényként értelmezik, melyek igényeit, kívánságait tiszteletben tartják. Egyes isteneknek, istenség osztályoknak megkülönböztető jegyeket tulajdonítanak, így a természeti károkat vagy előnyöket diagnosztizálva különböző intézkedéseket (szertartásokat, rítusokat) hajtanak végre a kiengesztelésükre vagy eltávolításukra. A pantheon részét képezik a nágák (klu) vagy más források szerint sárkányok. A nágák olyan lények, akik az időjárással és a klímaváltozással hozhatók összefüggésbe. Utódaik: kígyók, békák, halak és mitikus vízi szörnyek. Ők uralkodnak minden vizes élőhelyen és/vagy föld alatti életterekben az élőlények felett. A nágákhoz intézett kiengesztelő imák és szertartások gyakoriak, szent rituálék történnek egy-egy időzített esőért vagy kiengesztelő szertartások árvizek, földcsuszamlások esetén.[8]

Végül egy saját fordítással bemutatnám, miként tartják fönn a tibetiek ezt a különös és törékeny kapcsolatot a természettel és azok isteneivel, jelen esetben a nágákkal (klu). Az eredeti szöveg a tibeti kánonból, a Kangyurból, annak dhárani szútráiból (varázsmantráiból) származik.[9] A függelékben mellékelem a „klu’i spa skong bzhugs so” tibeti nyelven 29 fólióra íródott rituális szöveg magyarra fordítását, mely egy szertartás (pudzsa) a nágák kiengeszteléséhez.

A szakdolgozatban a páli kifejezések magyaros átírását használom, a függelékben lévő tibeti szöveg fordításában pedig a wylie-féle átírást használom. Az ebben szereplő tibeti neveknél magyaros átírást alkalmazok.

 

I. Alapprobléma és a kudarchoz vezető út állomásai

I.1. Tények és aktualitások

Az emberiség négy alapvető megoldandó problémája: a népességnövekedés, a fenntartható fejlődés kérdése, a béke és környezet megóvása. Nem túlzó az állítás, hogy e négy probléma megoldásán múlik az emberiség jövője. Jelenleg a népesség az igényeivel együtt folyamatosan növekedik, a fejlődés pedig a fogyasztói szemlélet miatt fenntarthatatlan. Béke helyett inkább fegyverkezési verseny van és a környezeti krízis globalizálódik.[10]

A WWF (World Wildlife Fund) 2018-as jelentése alapján 48 év alatt (1970 óta) a Földön élő gerinces állatok száma megfeleződött, az édesvízi élőlények egyedsűrűsége 83 %-kal csökkent, az vizes élőhelyek 35%-a eltűnt. 1950 óta majd hatmilliárd tonna tengeri élőlényt halászott le a vizekből. Tíz tengeri madárból kilencnek a gyomrában biztosan található műanyag. A növényvédőszerek terjedése miatt a beporzó rovarok radikális pusztulása észlelhető.

A legsürgetőbben megoldandó probléma az ivóvíz-készlet túlhasználata, s ebben a legtragikusabb, hogy a legtöbb gyerek pont a legvízhiányosabb térségekben születik. Friss becslések szerint mára 1.8 milliárd azoknak a száma, akik nem jutnak egészséges ivóvízhez, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a világ szennyvizeinek 85%-a kerül tisztítatlanul az élővizekbe.[11]

Az ENSZ első környezetvédelmi konferenciája (1972) után született a Meadows-féle világmodell, mely öt alapvető paraméter (népesség, iparosodás, élelemtermelés, környezetszennyezés, meg nem újuló nyersanyagok) 99 változójának alakulását vizsgálta egy számítógépes modell segítségével és 100 évre előrevetítették ezen paraméterek változását. Megállapították, hogy az emberi termelés növekedésének határára érkeztünk, így a környezeti krízis csak úgy kerülhető el, ha korlátozzuk az emberiség lélekszámát, termelő- illetve fogyasztó tevékenységét. A Meadows-féle modellezést 1993-ban megismételték, az ekkori eredmények megerősítették a 70-es évekbeli jelentést. A végkövetkeztetés prognózisa szerint amennyiben a káros anyagok környezeti kibocsátása és az energia-felhasználás nem csökken, úgy visszaesik az élelmiszertermelés. Ennek pedig éhínség és járványok lesznek a következményei, mindez az emberiség létszámának radikális csökkenését eredményezi, ami visszabillenti az egyensúlyt. A kisebb népességet a kevesebb energia és élelmiszer már el tudja tartani.

A klímaváltozás, az ózonréteg csökkenése, a savas esők, az esőerdők pusztulása, a biodiverzitás csökkenése csupán tünetei a fatális „alapbetegségnek”, a globális környezeti krízisnek.[12] A fő dilemma, hogy mit részesítsünk előnyben: az emberiség hosszú távú túlélését vagy a rövid távú (túl)termelést és (túl)fogyasztást. A válasz nyilvánvaló, de a gyakorlati megoldás nem. A népesség gazdagabbja nehezen mond le életszínvonaláról, fogyasztási szintjéről, a szegényebbje pedig nem mond le életszínvonal-emelkedésének lehetőségéről.[13] Szélsőséges egyenlőtlenségek mutatkoznak az erőforrások használatában, miszerint a felhasználók 15-20 %-ának jut az erőforrások legalább 80-85 %-a.

A kérdés az, hogy a földfelszínt egy évszázad alatt letaroló exponenciális népesség-növekedésnek mi vet véget? Háború? Éhínség? Járványok? Az ökoszisztéma felbomlása tanúsítja, hogy már 5-7 milliárd ember is meghaladta a bolygó eltartó képességét. A fenntarthatóság alapfeltétele az emberiség lélekszámának csökkenése.[14]

1. táblázat: Az emberiség fő mutatói és a Föld telítettsége[15]

év	Kr.e.10000	Kr.e.1000	1	1500	1820	1970	2008
világ teljes népessége	4	50	226	438	1042	3691	6695
egy főre jutó GDP	467	467	467	566	666	3729	7614
egy főre jutó ÖL	1,21	1,21	1,21	1.25	1,29	2,77	2,70
ökológiai deficit (-)	9970 e	9915 e	9703 e	9429 e	8635 e	1708 e	- 6275 e
Föld telítettsége (%)	0,05	0,60	2,73	5,48	13,43	99,78	152,01

Mértékegységek: népesség – millió fő; GDP – 1990-es nemzetközi Geary-Khamis dollár; ÖL, deficit – globális hektár

Az 1. táblázatban látható, hogy a Föld ökológiai lábnyomban mért telítettsége 2008-ban 152,01%, amely 200 évvel ezelőtt még 15% alatt volt. Az ökolábnyom alkalmazhatósága széleskörű, de az adatgyűjtést végző Global Footprint Network (GFN) csak 1961-től publikálja az adatokat, így történelmi távlatokban nem volt alkalmazható a mutató. A táblázatban látható adatokat egy modell alapján a GDP adatokból becsülték meg az ökológiai lábnyom nagyságát és hasonlították össze a biokapacitás és a népesség számával. Megállapítható, hogy a bolygó természeti erőforrásai mekkora arányban használódtak föl az egyes korokban, ezt a Föld telítettségének nevezték. A következtetés: a fenntarthatatlan fejlődés elsődleges oka a túlfogyasztás, nem pedig (a tetőződni látszó) népességnövekedés. Közel tizenkétezer éven át a bolygó telítettsége arányosan változott a népesség növekedésével, míg az ipari forradalom és a mai gazdasági paradigma térnyerése óta a fogyasztás és telítettség mértéke, először a történelemben meghaladja a népesség növekedését.[16]

A fenntarthatóság egy olyan fejlődés mely anélkül elégíti ki a jelen szükségleteit, hogy veszélyeztetné az eljövendő generációk lehetőségét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket. Karl-Henrik Robert egy svéd rákkutató, Natural Step néven alapított egy civil szervezetet, mely meghatározta a fenntarthatóság négy kritériumrendszerét. E szerint a természetből nem termelhetünk ki növekvő mennyiségben anyagokat, nem üríthetünk bele növekvő mértékben társadalom által előállított anyagokat, nem tehető ki folytonos fizikai rombolásnak és nem vehetjük el mások lehetőségét, hogy kielégítsék szükségleteiket.[17]

Ideális esetben a gondolkodás átalakulása belátással, békésen történik meg és nem egy globális világégés következményeként. A tömegek gondolkodásának radikális átalakítására van szükség, egy új erkölcs kialakítására mely tudatos az erőforrások felhasználásában, a környezetvédelem fontosságában. A Világ Természetvédelmi Szövetsége (IUCN), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Világ Természetvédelmi Alap (WWF) 1991-ben egy új világerkölcs kialakítását indítványozta, egy új világetikáét, mely a fenntartható fejlődés alapja, az országok elfogadandó környezettudatos törvényeinek alapja. Ennek az új erkölcsnek az előfutárai a környezeti etikák, melyek feladata, hogy ökológiai tudatosságot és felelősségérzetet alakítsanak ki az emberekben, s így egy ökológiailag tudatos társadalmat hozzanak létre.

Sajnos semmiféle tapasztalati bizonyítékkal nem rendelkezünk a bioszféra-krízist okozó emberi beavatkozás csökkenő mértékéről, egy kicsit sem elhanyagolható méretű problémára elhanyagolható méretű válasszal reagálunk. Nemzetközi konferenciákat szervezünk[18], a nemzetek, illetve azok közösségei különböző kötelezettség-vállalásokat tesznek és egyezményeket írnak alá melyeket rövid időn belül meg is szegnek. Egyre sürgetőbb és egyre fenyegetőbb az ökoprobléma, mely összeszedett, kitartó erőfeszítés és tettek nélkül a bioszféra totális összeomlásához vezet.

David Loy szerint az ökológiai krízis, ezen belül a klímaváltozás nem egy külső probléma. Természetesen néhány vagy inkább sok társaság, cég, vállalat, ember nagyobb mértékben felelős, mint mások hisz a világ népességének egy hatoda annyira szegény, hogy például az üvegházhatású gázok (mint a klímaválságot okozó kardinális ok) termelésében részvételük nem szignifikáns. Tragikusan, pont a legkevésbé fejlett nemzetek szenvednek a legjobban a klímakrízis miatt.

Walt Kelly karikaturista Pogo nevű karaktere (egy antropomorf oposszum) mondta: „Találkoztunk az ellenséggel, s azok mi vagyunk.”[19]

1.2. A kudarc okai

Az ökopszichológia, szociológia és más tudományágak kutatásai számos magyarázattal szolgálnak az emberi közösségek problémamegoldó irányba fordulásának képtelenségéről. Egy közösség vagy csoport rossz döntéseinek miértje és hogyanja többszintű és árnyaltabb, de a folyamatnak vannak tipikus elemei. Ezek az elemek időrendbe sorolhatók. Először is megeshet, hogy a csoport nem látja előre a közeledő problémát. Másodszor, ha a probléma föllép, nem biztos, hogy észreveszi. Harmadszor, ha észrevette, nem veszi komolyan, így nem próbálja megoldani azt. Negyedszer, a megoldás megfelelő módját nem ismeri föl.[20]

Az előrelátás hiányáról beszélhetünk, ha a probléma új vagy ha nem új, de nem elég látványos, valamint, ha következtetésünk helytelen analógiákra alapszik. Az analóg gondolkodás egy hasznos elmeműködés, hisz hasonlóságokat keres, de veszélyes lehet, ha az ezek utáni kutakodás csak felületes.

Mikor a közösség szembekerül egy problémával újra két eset merülhet föl: vagy észreveszi azt, vagy nem. Miért nem veszi észre? Mert a probléma észrevehetetlen (pl. egy talajszennyezés) vagy a döntéshozók nincsenek ott, ahol a probléma föllép. De a probléma akkor marad igazán észrevehetetlen, ha lassú tendenciaként jelentkezik (pl. globális felmelegedés), ezt a lassú trendet kúszó vagy lopakodó normalitásnak is nevezik.

A kudarchoz vezető út harmadik állomása a legszembetűnőbb és legáltalánosabb. A közösségek sokszor kísérletet sem tesznek a fölmerült problémák megoldására. Hogy miért? Ezt „racionális viselkedésnek” hívják melyben emberek csoportja saját érdekében észszerűnek látszó döntéseket hoz melyek erkölcsileg megkérdőjelezhetők ugyanis másoknak kárt okoznak. Vagyis a döntéshozók kevesen vannak, a döntésből származó haszonból mindenki részesül, a kár viszont sokkal tágabb körben oszlik el.

A kollektív cselekvés logikájának lényeges sajátosságaira világít rá az ún. „közlegelők tragédiája” nevű modellhelyzet. El kell képzelnünk, hogy a falu szélén van egy köztulajdonú legelő (de ez természetesen más is lehet, halastó, erdő, tengerpart…stb.). A terület termékenysége korlátozott, így, ha a legelőre mindenki állatot terel, előbb-utóbb kipusztul a fű. Közérdek tehát, hogy a területtel mértéktartóan bánjanak azok, akik legeltetnek. De ha a legeltetés mértéke nincs szabályozva, úgy a túllegeltetés elkerülhetetlen. Az egyedi állattartó racionálisan ezt gondolja: „Ha ma kímélem a füvet és nem hajtok ki állatot, akkor holnap leeteti más, a legelő így is úgy is kimerül, fölösleges az áldozat.”

Erről szól a túlhalászat és e miatt pusztultak ki a nagyméretű emlős, madár és hüllő fajok az utolsó 50000 év során az ember által elfoglalt területekről.

De nem mindig érdekütközés vagy racionálisan önző viselkedés van a háttérben. Olykor igazán irracionális, senkinek sem előnyös attitűd jelenik meg egy probléma felmerülése kapcsán. Az érdekek konfliktusa sokszor a döntéshozók csoportján belül lép fel, ha az adott helyzet ugyan nem tetszik nekik, de értékrendjük szerint mégis ragaszkodniuk kell hozzá. Ez az ún. „fafejűség” vagy „mentális holtpont”. Ebből a szempontból említendők a mélyen gyökerező vallásos értékek. Vannak egyéb ésszerűtlen viselkedési formák is. Pl. egy közösség azért „fafejű” mert nem szimpatizál a változtatás úttörőivel vagy mert az első vészjelek hamisnak bizonyulnak, vagy mert valaki lustaságból hárít. Itt említeném a „vaklárma effektust”, amikor a folyamatosan érkező negatív impulzusok egy ún. „rálegyintő” magatartást alakítanak ki az emberekben.[21]

Sok millió ember a pillanatnyi túlélésért kénytelen feláldozni saját hosszú távú érdekeit. „A trópusi korallszirtek halásza dinamitot és ciánt használ, pedig tudja, hogy így a halakon kívül elpusztítja az egész élőhelyet, ahol aztán nemsokára már hal se lesz; dehát a gyerekei éhesek, egyelőre az a legfontosabb, hogy nekik ma enni adjon.”[22]

Ha egy közösség tagjai nagyon együtt vannak, mélyen hisznek az összetartozásukban és a közös érdekekben akkor lép fel egy jól ismert pszichológiai jelenség a tömegpszichózis, amely olykor beteges torzulásokhoz vezet. Ha pedig az ember kellemetlen helyzetbe kerül, a problémát nem hajlandó tudomásul venni és reakciója elmarad, ez az „elfojtás” jelensége. Végeredményként pedig pórul jár.

Végül, ha a közösség felismerte a veszélyt és megpróbálta azt elhárítani, de nem sikerült. Miért? Mert a feladat meghaladta a képességeit, a probléma megoldása költségesnek bizonyult vagy késlekedett a cselekvéssel, esetleg nem megfelelő erőbedobással látott hozzá a feladat megoldásához.

És vannak még egyéb tényezők melyek a cselekvést szabotálják, pl. a problémák, felelősség, értékek időbeli és térbeli diszkontálása. A diszkontálás során az elkövetkezendő tragédiák túl távolinak tűnnek és a távolsággal arányosan kisebb jelentőségűeknek is. A rettegéskezelés pszichológiai fogalmába értendő a halálfélelem, mely gyakran vezet olyan dolgok tagadásához, mely azt az érzést aktivizálja, hogy bármiféle gond lenne a környezettel.

A szokásokhoz való ragaszkodás jócskán felelőssé tehető a problémákra való nem reagálásért. Az szokásokhoz való ragaszkodás oka a változástól való félelem. A megszokott dolgoknak jelentős inerciája van és a jelenlegi helyzethez (megszokott helyzethez) való ragaszkodás (status quo bias) mellett kevés az esély egy új magatartásra a kritikus helyzet megváltoztatása érdekében. A szokások erős automatizmussal bírnak, ezek az ismétlődés, automatikusság és külső kontrol. Az ismétlődés az ökokrízisben azért veszélyes, mert ennek hatására kumulálódnak a negatív hatások. Az automatikusság során elveszítjük az önkontrolt, ezáltal manipulálhatókká válunk, a cselekvés feletti kontrol az egyéntől a külső környezetbe kerül.

Az ökológiai válság nem üres fenyegetés, javában zajlik és rohamosan tempózik egy apokaliptikus vég felé. Hogy ez az emberiség végzete lesz-e azon múlik, túl tudunk-e lépni egocentrikus ragaszkodásainkon, túllépünk-e sokszor csak képzelt korlátainkon, képesek vagyunk-e valósan és valósnak látni a problémát és globálisan összefogva hatékonyan cselekedni. „Történelmünk legveszedelmesebb pillanatait éljük.”[23]

 

II. Környezetetikák

Még mielőtt rátérnék az ökoszattva út filozófiai, buddhista hátterének és lényegének kifejtésére, fontosnak tartom a környezetvédők, klímaharcosok környezettudatos vagy ökocentrikus szemléletének hátterében álló motivációk, erkölcsök, gondolatok és források vizsgálatát. Célszerűnek tartom bemutatni, hogy egyes vélekedők milyen erkölcsfilozófiai hagyományokra támaszkodnak, gondolkodásuk mennyire konzervatív vagy radikális és mennyire kötődik majd az általam fő témaként tárgyalt zöld buddhizmushoz, az ökoszattva úthoz.

Az ökoetika célja alapvető etikai feltevéseink újraértékelése, főként azért, hogy igazolhassuk a környezetkárosító tevékenységek ellen tett javaslatokat? A környezetvédő aktivisták vagy a szenvedő lények érdekében cselekvő moralisták vajon felléphetnek-e hatékonyan törekvéseik filozófiai megalapozása nélkül?

 Kiindulásként felismerték az ember megváltozott természetét, mellyel óriási mértékben alakította át környezetét. Vajon megengedhető-e és erkölcsi meggyőződéseinkkel összehangolható-e az élővilágba történő ekkora mértékű beavatkozás? A környezettudatos gondolkodás nem származhat elvont gondolkodásból és/vagy a fogalmak puszta megértéséből.

Ez csak olyan elkötelezett gondolkodásból eredhet, amely szerves részét képezi az átalakító társadalmi ökológiai folyamatokban való elkötelezett részvételnek. Meg kell vizsgálni, honnan kezdődik ez az elkötelezettség.

A környezeti gondolkodásra való felhívás kritikus pontja a „környezet” fogalma, mely egy bizonyos gyakorlati ontológiát feltételez. Ezen ontológia szerint létezik egy világ, mely egyéni egókból áll és ezeket „környezetek” veszik körül és léteznek társadalmak, amelyek különálló egók összességéből épülnek, ezeket viszont nagyobb „környezetek” határolnak. Ez az uralkodó duális felfogás a szubjektum-objektum szemlélete.

A környezeti etikák részletes és elemző leírást adnak az ember és a természetes környezet közötti morális viszonyról. Feltételezi, hogy az ember viszonyulását erkölcsi normák vezénylik. A környezeti etika arra keresi a választ, hogy mik ezek a normák, ki vagy mi iránt tartozik az ember felelősséggel és milyen tényezők indokolják a felelősségét.

II.1. Antropocentrikus környezeti etika

Az antropocentrikus környezeti etikák duális világszemléleten alapulnak, amelynek fő jellegzetessége az objektum és a szubjektum, a dolgok és a személyek merev kettéválasztása, csak az embert tekintik morális státusszal rendelkezőnek, a természet, az élőlények csak eszközök az ember érdekeinek kielégítésében, így védelmük is ezért lényeges. Mivel az ember is a természet része, így a környezet károsításával őt is veszélybe sodorjuk, hisz létének feltételeit veszélyeztetjük. Az antropocentrikus környezeti etikák jelentik a hagyományos viszonyulást a természethez. A nyugati világban még ma is ez a domináns hozzáállás a természethez. Ez a legkonzervatívabb környezeti etikai megközelítés. A természetet az ember számára szabadon felhasználható erőforrásnak tekinti, eszközként szolgál, önértéke nincs. A természetvédelem szükségszerű, mert hozzájárul az ember fizikai, pszichológiai és spirituális egészségéhez. Ezen etikák előnye, hogy nem igényelnek transzformációt a gondolkodásban. Bár okosabban kell viszonyulni a természethez, de nincs szükség radikális átalakításra a gondolkodásban. A környezetvédelem céljai csak széles társadalmi támogatással érhetők el. Az aktuális problémákra való reakcióra csak antropocentrikus környezeti etikák alkalmasak, mert ezek számíthatnak széles társadalmi támogatásra, tartják ezen etika képviselői. De valódi környezeti etika ez? Hisz nem is a környezet, hanem az ember önértékéből indul ki és az antropocentrikus etika szerint a bizonyítás terhe a környezetpusztítást megakadályozóra terhelődik.

 A nem antropocentrikus etikák esetében a bizonyítás terhe megfordul, a környezetkárosító bizonyítja tette megengedhetőségét, hisz szerintük a környezet károsítása önmagában is rossz, s csak komoly indok alapján megengedhető.

II.2. Biocentrikus környezeti etika

A biocentrikus környezeti etikák az egyedi élőlényeket és magát az életet is morális státusszal rendelkezőnek tekintik. Az egyedeknek igen, de a fajok egészének és az ökoszisztémának nem tulajdonítanak morális státuszt. Jeremy Bentham[24] szerint a szenvedésre képes állatok szenvedő képességük arányában rendelkeznek morális státusszal, így egy szenvedésre képes lény (érző lény) érdekeit kötelességünk figyelembe venni, velük szemben kötelességeink vannak. Bentham és egyéb XX. századi filozófusok azonban a növényeknek, illetve alacsonyabb rendű állatoknak nem tulajdonítottak morális státuszt. A biocentrikus környezeti etikában nem az érzőképesség a döntő kritérium, hanem az élet maga. E gondolat első hirdetője, Albert Schweitzer volt. Filozófiájának központjában minden élet tiszteletének elve állt.

Az utilitarista elméletek (Bentham) szerint az állatok rendelkeznek morális státusszal. A biocentrikus etikák szerint viszont minden élőlény rendelkezik ugyanezzel és minden élőlény önérték. Nem valami másért létezik, hanem önmagáért. A biocentrikus etikát kritizálók szerint ma nem az élőlények egyedi sorsa az igazi kérdés, hanem a fajok kipusztulása, teljes ökológiai rendszerek veszélyeztetése, a biodiverzitás csökkenése. Az evolúció folyamatában létrejövő természetes szelekció során egyedek természetes szenvedése és halála révén maradhatnak életben a rátermettebbek, itt nem a „minden élet tisztelete” elv uralkodik, így megkérdőjeleződik a biocentrikus etika alapelve.

II.3. Ökocentrikus környezeti etika

Az ökocentrikus környezeti etikák az ökoszisztémát, mint egészet morális státusszal rendelkezőnek tekintik és a legfőbb védendő értéknek is. Az ökocentrikus etikák szerint morális státusza lehet víznek, levegőnek, földnek és a bioszféra egészének is. Holmes Rolston[25] környezeti etikája vagy Aldo Leopold[26] Föld-etikája az ökocentrikus környezeti etikák tipikus példái.

Ezen elméletek a biocentrikus etikák kiterjesztésének tekinthetők, elfogadják, hogy minden élőlénynek van saját érdeke, s annak érvényesülése az adott élőlénynek jó. Így minden élőlény önértékkel bír. De ettől is továbbmennek, Holmes Rolston szerint mivel az önértékkel bíró élőlények csak meghatározott környezetben életképesek, így e környezet (ökológiai rendszer) is önértékkel rendelkezik, mely önérték az egyedi élőlények önértékének tükröződése.

A holisztikus megközelítések lényege, hogy az egész több, mint a részek összessége. A Földön az evolúcióval több mint 5 millió faj keletkezett. Ha értékesnek tartjuk az élőlényeket, akkor értékesnek kell tartanunk azt a folyamatot, amely ezt létrehozta és az a miliőt, amiben ez létrejött. Ez a közeg a földi bioszféra és az egyes ökoszisztémák. Mivel az élet jelen tudásunk szerint egyelőre csak a Földön lehetséges, így a Föld is önértéknek tekintendő, mellyel szemben kötelességeink vannak. Az élet védelme a Föld védelmét jelenti. A Föld elpusztítása az etikailag elképzelhető legnagyobb rossz. Egy igazi ökocentrikus környezeti etika így egyfajta Föld-etika is egyben. Az ökocentrikus etikákkal szembeni kritika, hogy a rendszer védelmét tekintjük elsődlegesnek, így az egyed érdekei sérülhetnek. A Peter Fritzell paradoxon szerint, ha természeti lényeknek tekintjük magunkat, úgy nincsenek erkölcsi kötelességeink (se részvét, se odaadás) a természettel és más élőlényekkel szemben, hiszen az evolúció törvénye a gének túlélése. Ha viszont az embert erkölcsi lényként definiáljuk, akkor cselekedeteit erkölcsi szabályoknak veti alá és nem az evolúció diktál, így elismerjük a különbséget és az erkölcsi élőlényt megkülönböztetjük a természeti közösségektől. Ha az evolúció önérték akkor elvileg nem szabadna befolyásolni annak folyamatait. Vagyis a szelekció „kiírhatná” a gyengébbet, a beteget. De mivel a természetes szelekciót nem hagyjuk az emberek között garázdálkodni egy erkölcsi konszenzus.

Az ökocentrikus Föld-etikát Tom Regan[27] a fasizmus egy esetének nevezte, hisz az érzőképes, szenvedő egyedek érdekét áldozza föl a közösség, a faj, a rendszer oltárán.

 

III. Mélyökológia

III.1. A mélyökológia definiálása

A mélyökológia kiindulási pontja szerint minden élőlény önérték, így minden élőlénynek joga van élni, fejlődni, függetlenül attól, élete hasznos-e az embernek vagy sem. A természet károsítása csak és kizárólag életfontosságú szükségletek kielégítése miatt történhet és a földi ökoszisztéma épségének hosszú távú megőrzése a legfőbb etikai kötelesség. Az ökokrízis elkerülésére csak a jelenkori gondolkodás gyökeres megváltoztatásával van esély, úgy, hogy felelősséggel viseltetünk nemcsak a mai emberiség, hanem a jövendő generációk felé csakúgy, mint a természet egésze irányába.

A mélyökológia elveti az egyéb („sekély” vagy hagyományos) ökológiák filozófiáját, melyek nem ösztönzik a radikális életmódváltoztatást, csupán a Föld „okosabb” kizsákmányolását indítványozzák. A hagyományos ökológiák nem ellenzik a gazdag országok magas életszínvonalát, a fogyasztócentrikus gazdasági rendszereket, s az emberiség lélekszámát. Ezzel szemben a mélyökológia radikális változást kíván elérni, az emberiség lélekszámának jelentős csökkenésével, a fogyasztáscentrikus társadalom átalakításával és egy a természettel való harmonikus kapcsolat kialakításával. A mélyökológia jelszava: „Gazdag élet, egyszerű eszközök!” A mélyökológia központi fogalma a „természet”, mely magába foglalja az összes emberi lényt. A természet, mely nem más, mint az ökoszisztéma, egy ökoszisztéma és egy organizmus. Így a környezeti problémákra úgy kell gondolnunk, mint az egész élet problémájára, az emberekkel, állatokkal és növényekkel egyaránt.[28]

A mélyökológiai mozgalom névadója és alapítója Arne Naess norvég filozófus. Saját filozófiai rendszere a T-ökozófia[29] melyben kiemeli, „…az élet egy olyan formája fejlődött ki a Földön, amely képes felmérni és megérteni kapcsolatát az élet más formáival és a Földdel, mint egésszel.”[30]

Az én fogalma Naess számára háromféleképpen értelmezhető, mint „ego”, „én” (self) és „ÉN” (SELF). Az „ego” az önző ént jelenti, aki főleg biológiai szükségleteinek kielégítésére törekszik. Lényege, a testtel összefüggő vágy kielégítése, ez az, ami elsőbbséget élvez és nem törődik más ének és entitások jólétével.

Az „én” (self) már nem korlátozódik a biológiai szükségletek kielégítésére, törődik másokkal is, leginkább a közvetlen és közeli környezetről gondoskodik.

Az „ÉN” (SELF) pedig az összes világi életformára vonatkozik, nem korlátozódik egyéni érdekekre és nem korlátozódik a közvetlen környezetre. Az egész világ jólétét igyekszik fenntartani és azzal azonosulni. Nincs elszigetelhető én, nincs elszigetelhető társadalmi egység. De miért fontos ez a háromszintű elkülönítés? Azért, mert Naess azt szeretné, ha minden ember tisztában lenne azzal, hogy nem létezhet a környezet befolyásától mentesen. A T-ökozófia hangsúlyozza a környezet fontosságát a személyiség fejlődésében az „ego” felől az „én”-en keresztül az „ÉN” felé. Naess azt is kiemeli, hogy az ember szerepet játszik a természet növekedésében, fejlődésében, sőt, minden egyes embernek szerepe van ebben. Ezért Naess rámutat arra, ha az emberek tudatosítanák és megértenék a természetet, illetve annak folyamatait, akkor megtapasztalhatnák az öröm érzését a megvalósításban, az élet kibontakozásában az ökoszférában. Naess álláspontjának ontológiai állítása, hogy minden életformának egyenlő joga van az élethez. Az egyenlőség egy egalitárius hozzáállásra utal, ami azt jelenti, hogy minden egyes életformát létfontosságúnak kell tekinteni lehetőségeik kiteljesedése szempontjából. A T-ökofilozófia egy egyenlőségen alapuló szemléletként reméli az egyének motivációját arra a kritikus hozzáállásra azon tevékenységekhez, melyek akadályozhatják más életformák növekedését és fejlődését.

Ha egyes egyedeket fontosabbnak tekintenénk, kiváltságot kapnának arra, hogy kárt okozzanak vagy megöljenek kevésbé fontos élőlényeket. Naess számára az egyedek és értékek hierarchiája nem létezik a természetben. Tehát minden életforma egyenlő jogokkal rendelkezik, megölni egyetlen életformát sem szabad.

A gyilkolás a következő körülmények között mégis megengedhető: ha a gyilkosságot megbánják, ha az ember nem azért öl meg egy másik lényt, mert önmagát fontosabbnak tartja és az ölésnek érvényes oka van (pl. a túlélés).

A T-ökozófiában a természettel való azonosulás tapasztalata az, amit ápolni kell és kiterjeszteni, hogy az az összes életformával való azonosulássá váljon.[31]

Naess filozófiájának központi fogalma az önmegvalósítás, mely a lehetőségek teljes kibontakoztatását jelenti. Példaképéhez, Gandhihoz hasonlóan végső célként a saját önmegvalósítását jelölte meg, de ez nem egy egoista életprogram, hanem személyes felelősségvállalás, mély megértés, empátia mindazokkal, akikkel (emberekkel és minden élőlénnyel) élete során kapcsolatba került.

Arne Naess a személyiségfejlődés hagyományos felfogásának három lépését írja le: az egóból lesz a társadalmi én, abból pedig a metafizikai én. Ehhez a folyamathoz viszont hozzárendel egy negyedik én-típust is: az ökológiai ént. Az ember a természetben él, így kapcsolatai túlmutatnak ember-ember közötti interakción. A táj, az érző lények iránti együttérzés mind-mind része az önmegvalósításnak, így alakul az ökológiai én. Az elfogadott személyiségmodellek nem használják az „ökológiai én” fogalmát, de a mélyökológiai mozgalom tagjai alapvető tapasztalatnak tartják az azonosulás élményét, melyet mindennapi életükben is átélnek. De hogyan építheti be a mélyökológia elveit egy modern, városlakó ember az életébe? Nehezen. Mindehhez szükséges a természet közvetlen fizikai közelségének tapasztalata és talán a kiszolgáltatottság élménye is. Maga Arne Naess is így élte meg a saját önmegvalósítását, bár kutatóként, tanárként különböző egyetemeken dolgozott, de hónapokat töltött a norvég hegyvidéki kunyhójában, hogy kialakítsa a személyes ökozófiáját.[32]

III.2. A mélyökológia buddhista vonatkozásai

Arne Naess számos utalást tett a buddhista tanításokra ökofilozófiájában, így egyben bizonyítékul szolgál számomra, hogy a később kifejtésre kerülő buddhista tanítások mellett a mélyökológia is az ökokrízis elhárítására irányuló eszköz vagy módszer lehet. A mélyökológia és a buddhizmus párhuzamait és hasonlóságait kortárs buddhisták, főként az elkötelezett buddhizmus hívei és a mélyökológia követői, de maga Naess is kiemeli, bár filozófiájában nagyobbrészt Gandhi és Spinosa hatása érvényesül. Többször is használja a formulát Nágárdzsunától: „sarvam dharmam niḥsvabhāvam” (minden dolog önlét nélküli).[33] Naess főként a mahájána buddhizmusra hivatkozik, említi a Gyémánt szútrát és többször idézi a japán Dógen filozófust. De théraváda szövegekre (Maddzshima Nikája, Dhammapada és a Viszuddhimagga Buddhagószától) is hivatkozik.

A mélyökológiának és a buddhizmusnak számos közös gyökere és tézise van. A mélyökológia szempontjából a már korábban is említett Arne Naess gondolatait veszem alapul összehasonlítva buddhista alaptanításokkal, fókuszálva Thich Nhat Hanh[34] elkötelezett buddhista iskolájának érveire.

A buddhizmust keleti vallásnak tekintik, mely a szenvedéstől való megszabadulást hirdeti, míg az ökológiát egy racionális, értékmentes, számításokon alapuló nyugati tudománynak. Ezen kategorizálás alapján a két ontológia összeegyezhetetlennek tűnik, de a mélyökológia és buddhizmus fő konvergenciapontja a duális gondolkodás felszámolása, úgymint keleti-nyugati, én-más, emberi-nem emberi, érző-nem érző, társadalmi-természeti. Ez a legfontosabb közös ismérv a közvetlen ökokrízis kezelése érdekében. A mélyökológia és az elkötelezett buddhizmus egyetért abban, hogy az „én” érzésünket ki kell terjesztenünk az „én”-en túlra mely abból a felismerésből ered, hogy minden mindennel összefügg. Van viszont egy jelentős különbség is, mégpedig az, hogy a buddhizmus az érző lényekre összpontosít, így egy hierarchikus dualizmust erősít és figyelmen kívül hagyja a fák és sziklák jelentőségét. Bár ez inkább az újraszületésről, szenvedésről és megvilágosodásról szóló tanokban manifesztálódik. Viták folynak, vajon a buddhista tanok különleges státuszt adnak-e az érző lényeknek, különösen az embernek. Kritikák szerint a buddhizmusban a természet csupán a szerzetes és gyakorló spirituális átalakulásának és útmutatójának helyszíneként jelenik meg, illetve eszközként az emberi megszabadulás felé.[35]

Thich Nhat Hanh említése a dolgozatomban létfontosságú mivel az elkötelezett buddhizmus mozgalom alapítója. A vietnámi szerzetes a vietnámi háborúban szembesült a problémával, miszerint ragaszkodjon-e szemlélődő, meditáló kolostori életéhez vagy segítse a háborúban hontalanná vált, a pusztításoktól szenvedő lakók életét. Thich Nhat Hanh mindkettőt választotta, életét végig egy segítő, aktív viszonyulás jellemezte, emberjogi- és békeaktivista volt.

Példamutató az ő buddhizmusa és soha nem volt ennyire sürgető eszméinek követése, nemcsak a világot fenyegető és küszöbön álló ökokrízis kapcsán, hanem a közelmúltban kirobbant orosz-ukrán háború miatt is. A szakdolgozat hipotézise ebben a helyzetben is érzékeny pontokat érint és súlyosan boncolgatja a buddhisták ténykedését. Meditáljunk, szemlélődjünk, elmélkedjünk vagy cselekedjünk?  Menjünk a határra, segítsük a menekülőket és politikai foglyokat, etessük az éhezőket, biztosítsunk menedéket? Kitekintés ez a klímaválság globális problémájából a jelenlegi súlyos háborús krízisre. A kérdés viszont ugyanaz. Mit teszünk?

Az elkötelezett buddhizmus öt szabályt követ. Ne ölj, ne lopj, ne vegyél részt szexuális visszaélésekben, ne hazudj, ne élj bódítószerekkel!

Thich Nhat Hanh közössége (szanghája) megfogadja, hogy az élet pusztítása által okozott szenvedés tudatában együttérzésre törekszik, megtanulja megvédeni az emberek, állatok, növények és ásványok életét. Fogadja, hogy nem öl és nem hagyja, hogy mások öljenek. A gyilkolás semmilyen formáját nem támogatja sem a fizikai valóságban, sem gondolatban. A gyakorlók nem vesznek részt olyan világnézetek kialakításában, ahol bármely élet kioltása elfogadható. A lopás fogalma kiterjed és magába foglalja a társadalmi igazságtalanságok, a kizsákmányolás, az elnyomás okozta szenvedés kérdéskörét is. Az elkötelezett buddhizmus arra ösztönöz, hogy tudatosítsuk a szenvedést és ezt a tudatosságot terjesszük ki az összes érző lényre, jelen esetben emberekre, állatokra, növényekre és ásványokra egyaránt. Ezek az elképzelések egyértelműen összhangban vannak a mélyökológiai gondolkodással melyet Thich Nhat Hanh kifejezetten támogatott. Szerinte az ökológiának nem csak mélynek, hanem egyetemesnek is lennie kell. Arne Naess szerint az összefüggések, a kapcsolódások, az én és a másik, az emberi és nem emberi, az érző és nem érző duális elkülönítésének feloldódására a meditációt javasolja, melynek további célja a társadalmi világ ontológiai megértése, annak felismerése, hogy a társadalom nem különíthető el a természettől, sőt annak szinonimája is lehet.

A buddhista és mélyökológiai ontológia közötti kapcsolat központi fogalmai tehát a közösség, az önzetlenség, a nemártás, az együttérzés, ezek mind szerepet játszanak az elkötelezett buddhizmus és a mélyökológia tudósainak és aktivistáinak írásaiban és ténykedéseiben.

Kenneth Kraft[36] az „elkötelezett buddhizmus” kifejezést a „zöld buddhizmus” kifejezéssel helyettesíti. Kraft szerint a buddhista gyakorlatoknak számos olyan aspektusa van, amelyet beleilleszthetünk egy aktív környezetvédő attitűdbe.  Ennek szellemében idézi Dógent, a XIII. századi zen mestert, aki arra kéri tanítványait, hogy gondolkodjanak el azon, vajon vannak-e olyan elképzelhető világok, melyek nem a jelen időben léteznek. Kraft szerint Dógen kérdésén való elmélkedés rádöbbent arra, hogy tetteink hatással vannak a jövő nemzedékére, ahogy jelen életkörülményeink is a múltbéli tettek eredményei. Kraft azt állítja, amit egyéni buddhista gyakorlatként értelmezünk az lehet, hogy inkább a mélyökológiai gondolkodás (és cselekvés) kiindulópontjának tekinthető.

Kraft meggyőződése, hogy a meditáció csökkenti az egoizmust, mérsékli a vágyakat, mélyíti a környezetünk iránti megbecsülés érzését, segíti a más élőlényekkel való együttérzést és figyelmessé és koncentráltabbá tesz, végül a világegyetemmel szembeni egység mélységes átéléséhez vezet.[37]

Thich Nhat Hanh-t követve Kraft különböző gathákat[38] ajánl az odafigyelés művelésének eszközeként. A gathák rövid versek, melyek az adott pillanathoz rögzítik a tudatunkat a légzés-test-tudat összekapcsolása révén. Ezzel a módszerrel életünk sok-sok pillanatában a mély tudatosságot célozzuk, a szeretet és együttérzés képességeit fejlesztjük, a velünk született mély bölcsességet hívjuk elő, melyek mind a megvilágosodás felé vezetnek. A gathákat Thich Nhat Hanh népszerűsítette, gondolatban a légzéssel szinkronban mondjuk. A gathák abban különböznek a mantráktól, hogy mélyen összefonódnak az adott cselekvéssel, a  gyakorló maximális bevonásával.

Példaként említeném Thich Nhat Hanh gatháját a vízcsap megnyitásakor: „A víz a magas hegyekből a Föld mélyébe folyik. Csodálatos módon a víz eljut hozzánk és táplálja az életet.”[39] Itt a lényeg, hogy a magas hegyekből és a Föld mélyén folyó víz nem különül el a vízcsapból jövő víztől, vagyis minden összefügg, együtt létezik. A gatha emlékeztet arra, hogy a víz minden élet forrása is, ugyanúgy nem tudnánk létezni nélküle, mint ahogy az állatok és növények sem.

A Thich Nhat Hanh által alkalmazott „gathás” módszer meggyőző bizonyítéka, hogy egy meditatív gyakorlat hogyan visz az egyéni cselekedeteken túlra. Kraft Joanna Macyt idézi[40]: „Járjunk úgy mintha a világ a szeretőnk lenne, s ez elkerülhetetlenül a mélyökológiához vezet!”

Bár a meditáció és a gathák gyakorlatának végső célja az önreflexió, így egyéni és önző hozzáállást feltételez, művelésük mégis hasznos, hisz általuk felismerhetjük a környezet pusztításában rejlő bűnrészességünket.

Thich Nhat Hahn szerint a világbéke eléréséhez először belső béke szükségeltetik és annak felismerése, hogy az egyén nem választható el a társadalomtól és a társadalom a természet szinonimájaként értelmezendő. Ebben a kérdésben azonban más álláspontot képviselnék, miszerint nem lehetne ezt a folyamatot fordítva is értelmezni.

Vajon egy ökoszattvai vagy elkötelezett, esetleg csupán aktívnak jelzett tevékenység vezethet-e a belső békéhez? Attól tartok, ha minden olyan mélyökológia szimpatizáns, buddhista környezetvédő, aki előbb a belső béke kifejlesztésére törekedne, elveszítené az esélyt, hogy igazán tegyen az ökológiai válság ellen. Attól tartok, mire ezen csoportok, egyének elérnék a belső békét, már túl késő lenne.

 

IV. Az ökoszattva út

IV.1. A zöld buddhizmus

Egy tanuló megkérdezi a mester: „Mit tesznek a buddhák és bódhiszattvák? Mi a különleges a felébredett emberek mindennapjaiban?

A mester így felel: „Megfelelően válaszolnak.”[41]

Ennyi. Ez az egyszerű és rövid zen történet hűen példázza, hogy nincs szó különleges képességekről, csak teljes odafigyelésről és ennek megfelelően történő cselekvésről. Ha mindez pedig a környezet, az ökoszféra érdekében történik, ökoszattvai útról beszélünk. Az ökoszattvák (és bódhiszattvák) nem tudják mi lehetséges, mi működőképes, de minden tőlük telhetőt megtesznek ügyeik érdekében.

A kolostori élet egyszerű; csengőszóra fölkelni, meditálni, szigorú napirend szerint élni. A világi napi rutin ugyanez, megszokott, tűrhető, viselhető, biztonságosnak vélt és kiszámítható.  Mit tesz a szerzetes vagy a világi, hétköznapi ember (legyen akár buddhista) ki kilép ebből a rendszabályozott, biztonságosnak vélt zónából egy olyan világba, ahol ezer a baj? Mit tesz az ökológiai válsággal sújtott világban, ahol az emberi faj túlélése is kérdéses?

Helyes-e a meglátás, hogy ez nem a buddhisták problémája? Valós-e az érv, hogy a buddhistákat csak az egyéni megszabadulásuk célja vezeti?

A buddhizmus keveset árul el arról, mit tegyünk, de sokat arról, hogyan tegyünk, s mindezt a cselekvés eredményeihez való ragaszkodás nélkül. Valójában ez az ökoszattva útja!

„Nem te vagy Atlasz, aki vállán hordja a világot!” - mondja Vandana Siva.[42] „Jó emlékezni, hogy a bolygó visz téged.”

Az ökoszattvák a Földért cselekednek ajándékként, a megtérülés legcsekélyebb elvárása nélkül.

A Buddha nem ismerhette a „fenntarthatóság”[43] fogalmát, amely az 1980-as években terjedt el a köztudatban. A 80-as évektől realizálódott, hogy a túlfogyasztással önpusztító életmódot folytató nyugati lakosság teljesen figyelmen kívül hagyta mások és a jövő generációk jólétét. A Buddha felismerte és elismerte, hogy az összes érző lény felé nyújtott együttérzés és törődés mennyire fontos a világ „fenntarthatósága” szempontjából.

A mai ember tagadja önmaga halandóságát, az örök élet illúziójába ragadt. Elsősorban saját jólétével és boldogságával foglalkozik, tudomást se véve más élőlényekről, főleg nem a más időben (jövőben) létező élőlényekről. Sajnos, minden olyan együttérzés, mely nem átfogó és a jelenen túlmutató, részleges és elégtelen. Ezért, ha nem értjük a fenntarthatóságot teljesen, akkor valójában egyáltalán nem értjük. Bárki, aki észleli és felfogja a körülöttünk zajló pusztítás mértékét, bárki, aki tanúja modern civilizációnk öngyilkos lendületének, mely egyre közelebb sodor a bioszféra összeomlásához, sokkot, szorongást és depressziót is tapasztalhat, hacsak nincs egy megbízható spirituális iránytűje.

A Buddha az emberi szívek és elmék orvosa, ha ma a Földön járna kétségtelenül a bolygónk gyógyítójaként is mutatkozna. A Dharma pedig a gyógyszer az ember és a Föld sebeire egyaránt.

A buddhista tanítások eredetét, a Buddha életét 2500 év választja el az aktuális környezetvédelmi kérdésektől, ezért az anakronizmus vádját kockáztatjuk, ha megpróbáljuk a két hagyományt összehozni. Továbbá figyelembe kell venni, hogy a buddhista filozófia az indiai gondolkodásban gyökerezik, míg a környezetvédelem elsősorban nyugati fogalmakon és feltevéseken alapul, így vigyázni kell, hogy a buddhista tanításokat a megfelelő kontextusban értelmezzük.[44]

A Buddha egy bódhi fa (Ficus religiosa) alatt világosodott meg, de egész életében a természetben létezett; ligetekben, erdőkben, hegyekben és barlangokban meditált, tanított.

Buddhadásza Bhikkhu[45] szerzetes szerint: „Minden, ami a Dharmából fakad, minden, ami a Dharmából születik, az maga a Természet, ami abszolút és a legnagyobb hatalommal bír.”

A természetnek négy aspektusa van: a természet maga, a természet törvénye, az ember kötelessége a természet felé és az eredmény, mely ennek a kötelességnek a teljesítésével születik a természet törvényeinek megfelelően.

A természettől való elidegenedést az ökopszichológusok a betegségek egyik fő okaként gondolják. Az ember és a természet egészsége kölcsönösen függ egymástól.

Tudományos körökben a különböző tudományágak tudósai értékelték a buddhista természetszemléletet, az ökológiai etikát és a buddhisták ökoaktivizmusát. Míg a buddhológusok a buddhista szövegekre, illetve egyes buddhista gondolkodók természetszemléletére összpontosítottak, a környezetfilozófusok a buddhizmust, mint egy új ökológiai etika forrását vizsgálták. Ugyanakkor az antropológia és szociológia szakemberei a kortárs buddhista mozgalmakat és az elkötelezett buddhizmusban résztvevő egyének környezetvédelmi aktivizmusát tanulmányozták.[46]

A buddhista közösségek felszentelt és világi tagjai beszédeket tartottak, tanulmányokat folytattak és különböző a környezeti válságot kezelendő eseményeket és tevékenységeket szerveztek. Ismert felszentelt vezetők a Dalai Láma, Buddhadásza Bhikkhu[47] és Thich Nhat Hanh. Ők mindnyájan felismerték, hogy foglalkozni kell olyan kortárs kérdésekkel, mint az ökológia. Létrejöttek olyan szervezetek, mint az Elkötelezett Buddhisták Nemzetközi Hálózata (International Network of Engaged Buddhist) vagy a Buddhista Békeszövetség (Buddhist Peace Fellowship). Ők mind az ökológiával és a békével összefüggő sajátos buddhista álláspontok kifejezését szolgálják.

Végül pedig számos világi környezetvédő is hasznosnak találta a buddhista tanokat és buddhista gyakorlatokat, leginkább a meditációt. Többen ismerik a mélyökológiai mozgalmat, melyet az előző fejezetben ismertettem.

IV.2. Buddhista alaptanítások és értékek ökocentrikus vizsgálata

IV.2.1. A négy nemes igazság és a nemes nyolcrétű ösvény

A négy nemes igazság első igazsága a dukkha, mely szerint a szenvedés létezik. A második igazság, hogy a szenvedésnek oka van (tanhá). Mi emberek nem szeretünk szenvedni, menekülünk előle és ehhez különböző stratégiákat alkalmazunk. Vagy eltereljük figyelmünket, vagy megvigasztaljuk magunkat.

A három méreg vagy másnéven a három gyökérok, mely a tetteket, szavakat, gondolatokat alapvetően befolyásolja, a mohóság (lobha), a harag (dósza) és a zavarodottság (moha). A lobha arra kényszerít bennünket, hogy egyre többet és többet fogyasszunk, úgy viselkedjünk mintha a több jobb lenne, még akkor is, ha ez nem tesz boldoggá minket.

A változással szembeni ellenszenvünk, a dósza miatt nem alakítunk jelenlegi életünkön olykor még akkor sem, ha ez bizonyítottan jobb életkörülményekkel járna. A moha miatt pedig következetlenül cselekszünk. Tudunk a mulandóságról, de úgy viselkedünk mintha örökké élnénk. Tudjuk, hogy romboljuk környezetünket, mégis úgy teszünk mintha az ökológiai válság nem létezne. Annak ellenére, hogy a valóságot tudjuk, mégis máshogy cselekszünk, így szenvedünk.

A személyiség tévképzetét alkotó öt halmaz (szkandhák): a forma (rúpa), az érzés (védaná), az észlelés (szannyá), a késztetések (szamszkárák) és a tudatosság (vinnyána). A szenvedés (dukkha) legáltalánosabb megfogalmazásban nem más, mint az öt halmaz által előidézett ragaszkodás.[48] Vagyis amikor egy helyzetre reagálunk (pl. egy izgalmas reklám a televízióban) ez a védaná, majd függővé válunk (megvesszük a terméket), ez a szannyá és kialakul egy viselkedési forma, egy mentális reakció, ez a szamszkára (egyre többet és többet vásárolok belőle). Ha egyszer kialakítottuk ezt a viselkedési formát, valószínű, hogy legközelebb is így cselekszünk, már kialakult mintákat követve gondolkodunk. Az utolsó tényező a tudatosság, amikor azonosulunk a fenntarthatatlan életmódunkkal és ez az identitásunk részévé válik. Ha ez egyszer rögzült, már nagyon nehéz kilépni belőle, főleg mert nem vagyunk tudatában (avidjá, nemtudás) a befolyásuknak.

A Buddha tanításai alapján nem kell beleragadnunk ebbe a környezet- és tudatromboló identitásba, mert lehetséges az ökokrízisre aktívan és segítően reagáló, új viselkedésmintákat létrehozni. Minden lehetőség és eszköz adott, hogy akár klímaharcossá is váljunk.

A harmadik nemes igazság (dukkha niródha) alapján a szenvedés megszüntethető. A Buddha inspirálta és mozgósította az embereket, hogy szenvedélyeiket, energiáikat nemes módon alkalmazzák. Nemes dolog szembenézni a pusztítással, a klímaváltozással.

A negyedik nemes igazság szerint a szenvedéstől való megszabadulás módja a nemes nyolcrétű ösvény. Az aktivizmus az ösvény, tenni kell az ökokrízis ellen.

A nemes nyolcrétű ösvény minden eleme felhasználható öko- vagy klímacéljaink eléréséért.

1. Helyes nézet: modellezhetjük életünket pl. üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül.
2. Helyes elhatározás: motiválhatjuk magunkat és másokat, a „cselekednem kellene” helyett a „nem tehetek mást” kifejezést használva.
3. Helyes beszéd: mások inspirálása fogyasztási szokásaik megváltoztatására.
4. Helyes cselekedetek: sok mindent megtehetünk ezen elem keretében. A függelékben[49] több ötletet is felsorolok. Például leválthatjuk a műanyag palackos üdítőket üveges szörpre, járhatunk autó helyett biciklivel, ha a táv és fizikai állapotunk engedi, lehetünk vegetáriánusak, de inkább vegánok.
5. Helyes megélhetés: életmódot változtathatunk a fenntarthatóságot fókuszban tartva.
6. Helyes erőfeszítés: az állandó odafigyelés és a megkezdett pozitív irányú változtatások folytatása a környezeti válság ellen.
7. Helyes éberség: odafigyelünk azokra a kis dolgokra, amelyeket napról-napra megtehetünk környezetünk érdekében.
8. Helyes összpontosítás: gyakorolhatjuk a meditációt a természetben, a „gathákat” a napi rutinjainkban, elmélkedhetünk az előző hét elem felhasználási lehetőségeiről.

A szamádi a helyes összpontosítás, koncentráció, de nevezhetjük mentális fegyelemnek is. A thaiföldi buddhista szerzetes, Phra Prachak[50] az erdőben való túrázást a meditáció egyik formájának tekinti, mely a figyelemnek a jelen pillanatra való fókuszálására szolgál. Az ösvényen lévő köveken való botladozások, a faágak karcolásai éberen jelenben tartanak minket.

A buddhizmusban leggyakrabban használt meditáció a légzésfigyelés, vagyis az Ánapanaszati, a Szatipatthána szutta szerint. Ebben a tudat a meditáló saját légzésére összpontosít. Ha valaki egy fa alatt ül, tudatára ébredhet, hogy a légzésen keresztül összekapcsolódik a fával, hisz belélegzi a fa által termelt oxigént és a fa belélegzi az általa kilélegzett szén-dioxidot, amelyet a fa újra oxigénné alakít. Egy ilyen gyakorlat nagymértékben segítheti az „egység” és „összekapcsoltság” tudatosítását[51].

Cselekedni és főleg elkezdeni cselekedni nagyon nehéz, az életmódváltoztatás egyáltalán nem könnyű, de mindezekben segítségünkre lehet egy támogató csoport, a buddhisták spirituális közössége, a szangha. A szangha inspirálhat és támogathat, de működhet ez fordítva is. Te is hatással lehetsz közösséged tagjaira, hogy változtassanak, tegyenek az ökológiai válság ellen.

Mit jelent a négy nemes igazság a Föld szempontjából? A Föld szenved, a Föld szenvedésének oka van, ez az ok megszüntethető és a megszüntetéshez vezető út a nemes nyolcrétű ösvény. A szenvedés oka a vágy, sóvárgás a jólétért. Ez a vágy történelmi korszakokon átívelő, minden emberben mélyen gyökerező, a különböző korokban eltérő mértékben kifejlődő érzés. A vágyakozás természetét mindannyian ismerjük, ha nem is fejezzük ki tudatosan, tüneteinken, reakcióinkon, védekezőmechanizmusainkon nyakon csíphetjük. Ahhoz, hogy hitelesen szembe tudjunk nézni szorult helyzetünkkel, ki kell alakítanunk egy teljes, tiszta tudatosságot a vágy természetét illetően és arról, hogy konkrétan milyen módon okozza a Föld és milliárdnyi lényének szenvedését így saját szenvedésünket. Meg kell értenünk, hogy az az 1 milliárd szűkölködésben élő szenvedő ember a bolygón, hogyan okozza másik 1 milliárd gazdagságban élő ember szenvedését. Ennek a sóvárgásnak oka van, mégpedig egy tömegfogyasztó, túlfogyasztó társadalom, amely hajlamos megszállottan vágyai üldözésére, az azokhoz történő ragaszkodásra és a beteges kötődésekre. Van egy fogyasztási rendszer és fogyasztási kultúra, mely táplálja ezt a vágyat.

De hatalmi, társadalmi, gazdasági okok is felmerülnek, melyek végül a Föld kizsákmányolásához futnak ki. Konkrétan ez egy értékrendszer, mely a profitmaximalizálásra, tőkefelhalmozásra épül, az ősibb patriarchális értékek agresszivitásban, uralomban, hódításban gyökerező rendszerének folyamatos hatalma, a tömegmarketing és az általa indukált tudatmanipuláció rendszere, egy centralizált nemzetállam, mely elutasít minden hiteles demokráciát, állami és vállalati bürokráciák, az „árucikk-imádat” kultúrája, a technológia autonóm megagépezetté való válása, egy mohón birtokló egoista én, mely mindezen társadalmi és gazdasági tényezők zanzája.

A négy nemes igazság adja a szenvedés kezelésének módszerét is, ez pedig a már tárgyalt nemes nyolcrétű ösvény. De mi az út jelen esetben? Talán egy radikális szakítás az uralkodó gazdasági, politikai, társadalmi intézményekkel, technológiai rendszerekkel, ideológiákkal és kulturális értékekkel. Gyakorlati és spirituális alapot kell teremteni, hogy gondolkodásunkat, cselekedeteinket harmonizáljuk a Dharmával, de őszintén elgondolkodva, nem tudom, van-e elég idő a világ megváltására.

A középút tanítása Bhikkhu Bodhi szerint nem kompromisszum a szélsőségek között, hanem egy olyan út, mely elkerülve a buktatókat felemelkedik rajtuk. Ez az út a szélsőségek minden formáját (fasizmus, terrorizmus, etnikai-vallási fundamentalizmus, kommunizmus, rasszizmus, kapitalizmus, patriarchátus, fogyasztói társadalom…stb.) elkerülik. A középút tanítása a nagylelkűségre, együttérzésre és a bölcsességre épül, nem pedig a kapzsiságra, gyűlöletre és nemtudásra. Ez a béke útja.[52]

IV.2.2. A szerető kedvesség (mettá)

„Legyen minden lény boldog és békés, töltse el boldogság. Minden létező élőlényt – legyen gyenge vagy erős, hosszú, nagy- vagy középtermetű, rövid, kicsiny vagy vaskos, látásból ismert vagy sosem látott, távolban vagy közelben lakó, létező vagy létezést kereső –, kivétel nélkül minden lényt töltsön el boldogság.”[53]

A széles körben ismert és idézett szutta láttatja, hogy a buddhizmus minden létező élőlényt a boldogság felé vezet. A mások jóléte felé irányuló törődés nem korlátozódik az emberi fajra és nem függ attól, hogy rendelkeznek-e bizonyos tulajdonságokkal. A kör kiterjed minden teremtményre, legyen az gyenge vagy erős, kicsiny vagy vaskos…stb. A buddhizmusban az a tendencia, hogy minél szélesebbre terjessze a törődést, függetlenül attól, milyenek a lények.

A szerető kedvesség egy igaz barátság, mely a Földdel köttetett. A szeretet az együttérzéssel karöltve szabadságot ad a Föld és önmagunk számára. Miután az ember elérte a Dharma bizonyos fokú megvalósulását, jótetteit inkább szeretetből és bölcsességből teszi, nem pedig erkölcsi kényszerből. A szerető kedvesség önzetlen és feltétel nélküli szeretet, mely minden élőlényre kiterjeszthető. Elmélyült koncentráció révén pedig a jellem szerves részévé válik. Bár a kötődés nélküli szeretet sokak számára elképzelhetetlen, de sokkal hatékonyabb, mint a ragaszkodással párosult szeretet. Ragaszkodás nélkül végtelenné válik és nem korlátozódik a lények egyetlen csoportjára sem, lehetővé teszi a tudat számára, hogy minden élőlénnyel kellemes kapcsolatba lépjen. Azon egyszerű tény, hogy minden érző lény buddha-természettel rendelkezik és korábban az édesanyád volt, elegendő ok arra, hogy kellemesnek találd őt.

IV.2.3. Nemártás (ahimszá)

A nemártás tana vitatott. Legszűkebb értelmezésében csak az öléstől való tartózkodást foglalja magába, legszigorúbb változatában a minden érző lény elleni, minden formában történő ártást, tiltást jelenti. A Buddha korabeli India vallásainak (hinduizmus és dzsainizmus) fontos alapelve volt.

A buddhista etikai irányelvek a nemártáson és mások szenvedésének csökkentésén alapulnak. Az első elv, a „Ne ölj!”-t az élelmiszerekkel, a földhasználattal, a növényvédő szerekkel, a környezetszennyezéssel kapcsolatos etikai dilemmákra is alkalmazzák. A „Ne lopj!” a globális kereskedelem és az erőforrások vállalati kizsákmányolására vonatkozik. A „Ne hazudj!” a reklámozás és fogyasztás kérdéseit célozza. A „Ne folytass bántalmazó kapcsolatokat!” pedig a kegyetlenség és a nem emberi lényekkel szembeni tisztességtelen bánásmód területét öleli fel. Az ahimszá elve minden lényre kiterjed: növényekre, állatokra, folyókra, sziklákra és a hegyekre egyaránt.

Léteznek olyan tudósok melyek szerint az ahimszá tana csak az embert védi, kialakítva egy hierarchiát a Föld emberi és nem emberi élőlényei között. Waldau[54] szerint a buddhizmus elfogadja és támogatja az állatok eszközként való hasznosítását és erre a Digha Nikájából hoz példát, ahol egy elefántot bottal, horoggal bosszantanak. Megjegyzendő viszont, hogy ebben a korban elkerülhetetlen volt az állatok használata a földműveléshez és mindennapi tevékenységekhez. Nehéz elképzelni azt a társadalmat, melyik ezen időszak alatt nélkülözte volna az állati erőt a munkához, közlekedéshez. Ellenpéldaként hozom még a Dzsátaka történeteket, ahol a Buddha öt történetben jelenik meg rabszolgaként. Vagyis a buddhizmusban nemcsak az állatok, hanem az emberek eszközként való használata is megjelenik.

Az emberi lét fölértékelése szempontjából problémát jelent a buddhista kozmológia. A vágy birodalma (káma dhátu) hat létezési területre oszlik: isteni, félisteni, emberi, állatok, éhes szellemek, pokol. Már maga a terminológia is azt sugallja, hogy az emberi lét többet ér, mint az állati. Vajon helyes-e ez a megközelítés és problémás-e a zöld buddhizmus számára? Az értékes emberi lét tana a buddhizmusban azt jelenti, hogy amit az emberekkel (különösen az arhatokkal, buddhákkal) teszünk fontosabb, mint amit az állatokkal. Ez azonban ellentmond a zöld buddhizmus elveinek. De számos olyan aspektus ismert, amely támogatja az állati és növényi létek védelmét. A szerzetesi szabályzatban, a vinajában több mint kétszáz szabály vonatkozik a nemártásra. Súlyos vétségnek számít szándékosan levágni, elégetni vagy megölni bármilyen élő növényt. A szerzeteseknek tilos szennyezniük a vizet.

A vegetarianizmus bár a legtöbb buddhista számára opcionális, mégis nagyszerű módja a nemártásnak és az ökológiai lábnyom csökkentésének. Minél lejjebb eszik az ember a táplálékláncban, annál kevesebb a keletkező hulladék és az elfogyasztott energia.

IV.2.4. A kölcsönös függőség

A kölcsönös függőség, az egymástól kölcsönösen függő viszonyban levés a mai környezeti kontextusban azt jelenti, hogy szigorúan meg kell vizsgálni a természeti világgal kapcsolt hiedelmeket és gondolkodási mintákat. Ez magába foglalhat olyan kihívásokat, mint a növények és állatok eltárgyiasítása, a környezetvédőkkel szembeni sztereotípiák, az ellenséges dualista gondolkodás, a materializmus hatásai és a környezeti rasszizmus[55].

A Dharma talán legjelentősebb tanítása, amely a buddhista aktivizmus szempontjából releváns, az „ént létrehozó énről való leválás” gyakorlata. Az erős szándék kevesebb egóval (én- központúsággal) mentesíti az aktivistát az eredményre való összpontosítástól. Vagyis az ember az adott helyzetben azt teszi, ami szükséges, nem kötődve az igényekhez vagy az elképzeléseinek megerősítéséhez vagy egy vizionált célhoz. El kell engedni a személyes elismerés igényét. A buddhista tanítók a spirituális barátság erejét hangsúlyozzák, mely kölcsönös támogatással segíti gyakorolni a Dharmát és a világ felé történő gondoskodást.

IV.2.5. Együttérzés (karuná)

A Dalai Láma kijelenti: „Általában azt mondom az embereknek, hogy az együttérzés, a melegszívűség olyasvalami, amit egyetemes vallásnak nevezhetünk. Érvényes, akár hiszünk a reinkarnációban, akár nem, akár hiszünk Istenben, akár nem, akár hiszünk Buddhában, akár nem.”[56]

Az együttérzés minden olyan élőlénynek szól, aki szenved, bajban és nyomorúságban van. Az együttérzés szeretetet, jóságot és jótékonyságot, kedvességet és toleranciát jelent.

IV.2.6. Egykedvűség (upekkhá)

Az egykedvűséget úgy tekinthetjük, mint az elme összhangba kerülését a természet és a mulandóság törvényeivel.

Alapvetően az egykedvűség annak elfogadása, hogy az ember nem teheti állandóvá azt, ami mulandó. Ez annak elfogadása, hogy a világ nem az, aminek mi szeretnénk. Ha elfogadjuk, hogy minden tapasztalat minden pillanata mulandó, akkor ezzel a megértéssel az ember távolságtartó, higgadt, nyugodt és zavartalan marad. Az upekkhá művelése nem jelent egyet a közömbösséggel, inkább azt jelenti, hogy elgondolkodunk azon, miszerint minden élőlény a boldogság felé tör és nem akar szenvedni.

IV.2.7. Jótékonyság (dána)

Az adakozás gyakorlatában soha nem szabad ellenszolgáltatást várni, az egyetlen ellenszolgáltatás az, hogy a saját szívünk megtisztul. A pénzhez és anyagi javakhoz való ragaszkodás az egót hizlalja, az önzést növeli és mindez nem teszi lehetővé az ember lelki úton való haladását.

A valódi jótékonyság az adakozás kedvéért való adakozás, teljesen feltétel nélküli, mentes a hírnév, a gazdagság vagy a hatalom utáni vágytól. Az adakozásnak nem kell pénzben kifejeződnie, lehet akár önzetlen szolgálat is, például szemétszedés az erdőben. Az adakozás felszabadítja az embert spirituális útján, segít abban is, hogy jó tulajdonságokat fejlesszünk ki magunkban.

IV.2.8. Alázatosság

Az alázat annak felismerése, hogy minden lény, beleértve az embert is, alapvetően tehetetlen a természet vagy a Dharma törvényei előtt. Ebben az értelemben az alázatosság inkább a Dharma akaratának teljesítését írná alá, mint a saját egónk akaratát. Az anattá (éntelenség) fogalma és az alázatosság szorosan összefügg, mivel alázatosság akkor keletkezik, amikor az „én” vagy az „enyém” tudatossága csökken.

Az alázat arra is megtanít bennünket, hogy abszolút értelemben nem birtokolhatunk semmit. Csak átmenetileg birtokolhatunk vagy használhatunk valamit, és csak azért, hogy az adott pillanatban jó gondnokok lehessünk. Az emberi lények, akárcsak más lények, a Dharma vagy a természet részei, és alá vannak vetve annak törvényeinek.

Meg kell látnunk minden lény buddha-természetét. Ha rendszeresen gyakoroljuk ezt az éberséget, akkor kialakul az alázatosság bennünk. Ha megtanuljuk tisztelni a lényeket, akkor tudni fogjuk tisztelni önmagunkat is.

IV.2.9. Hála

Megvilágosodása után a Buddha egy hétig állt a Bódhi fát bámulva, hogy kifejezze háláját és megbecsülését a fa iránt, amely oltalmazta és táplálta őt.

A természetben és a természet iránt érzett hála kifejezi megbecsülésünket és hálánkat az áldásokért és ajándékokért, kézzelfogható és nem kézzelfogható dolgokért, amelyeket kaptunk, akár kértük őket, akár megérdemeltük. A legkézenfekvőbb hála és legfőbb megbecsülés a természet felé pedig nem más, mint a környezetvédelmi szolgálat.

IV.3. A buddhista ökoaktivizmus kritikái[57]

A buddhista szentírások, tanok, gyakorlatok alkalmazhatósága a környezeti válság megoldása során nem feltétlenül állják meg a helyüket.

Öt megközelítési módszer használatos a tudósok és gyakorlati szakembereknek, ahogy a buddhizmushoz közelítenek. Ezek: apologetizmus, kritika, konstruktivizmus, eticizmus és kontextualizmus.[58] Az apologéták azt állítják, hogy az alapvető buddhista tanítások automatikusan támogatják a környezetvédelmet. A kritikus szerint a buddhista környezetvédelem teljes projektje az alaptanítások és történelmi hagyományok elferdítésén alapul. A konstruktivista megközelítéssel feltárhatók az ökológiai szempontból pozitív elemeket tartalmazó buddhista szövegek és ezeket új kontextusba téve újra értelmezhetők. Az eticizmus a környezeti etikai elvek alapján értékel, a kontextualizmus pedig az a nézet amikor az állítások igazságfeltételei azok környezetétől függően változnak.

Az ökodharma vagyis a zöld buddhizmus elleni ellenvetések négy pontban határozhatók meg:

1. erkölcsi csendesség
2. a buddhizmus nihilista, pesszimista voltára alapozott ellenvetések
3. filozófiai következetlenségek
4. a külvilággal való téves azonosítás

IV.3.1. Erkölcsi csendesség

Gyakori az állítás, hogy a buddhizmus a lemondás és a világ transzcendenciájának hangsúlyozása miatt nem alkalmas a környezeti válság kezelésére.

A korai buddhista irodalom a szerzeteseket úgy mutatja be, mint akik elmenekülnek a világ elől, csendesen elvonulnak az erdőbe vagy barlangokba és minden zavaró tényezőtől mentesen meditálnak. A jelenségvilágtól való elszakadás és a jelenségvilág feletti transzcendencia fontossága néhány környezetfilozófust, köztük J. B. Callicottot[59] gyanakvóvá tette a buddhista környezetvédelem eszméjével szemben. Szerinte a buddhizmus, de az indiai filozófiák is közömbösen állnak a természeti jelenségekkel szemben és ez elégtelen egy megfelelő környezeti etikához.

Bár a buddhizmus mindig is a lemondást tekintette a spirituális fejlődés fontos eszközének, a hangsúly a közösséghez tartozás érzésére helyeződött. Ezt azok a buddhisták hangsúlyozzák, akik hosszabb időt töltöttek elvonulásban és az itt szerzett tapasztalatok katalizátorként szolgáltak a társadalomba való visszatéréskor. A buddhisták nem öncélúnak tekintik az elvonulást, sokkal inkább az együttérzőbb világi elkötelezettség eszközének. Dzsecünma Tendzin Pelmo[60] úgy véli, hogy amikor az ember elkezdi megérteni önmagát, akkor tud igazán megérteni másokat, hisz mindnyájan kapcsolódunk. Ezt a gondolatot már Thich Nhat Hahn tolmácsolásában leírtam és a válaszom röviden annyi, hogy ha megvárjuk az önmagunk megértésének pillanatát, lehet, túl késő lesz tenni a környezetért. A közömbösség vádja sem állja meg a helyét, hisz a buddhista szövegek egyértelműen úgy mutatják be a természetet, mint ami tökéletes környezetet biztosít a spirituális fejlődéshez. Buddhát a megvilágosodása utáni pillanatban gyakran ábrázolják úgy, hogy megérinti a földet. A földet hívja, legyen tanúja szellemi diadalának. És ez nem a természet iránt közömbös ember viselkedése, hanem olyané, aki közel érzi magát a körülötte élő világhoz. Többek között a csendesség, közömbösség vádjára reagálva jött létre az elkötelezett buddhisták közössége.

IV.3.2. Pesszimizmus és nihilizmus

A „szenvedés” fogalmának központi szerepe miatt nevezik a buddhista filozófiai rendszert pesszimistának. A Dhammacsakkappavattana szuttában Buddha kijelenti, hogy létezni annyi, mint szenvedni. A szenvedés hangsúlyozásával, a valóság instabilnak és tartalmatlannak való jellemzése nihilista értelmezésekhez is vezetett. A nihilizmus visszatérő vád volt, mellyel, mind a történelmi Buddhának, mind a későbbi filozófiai hagyományoknak foglalkozni kellett.

Bár az első nemes igazság a szenvedés mindenütt jelenlévő volta miatt meglehetősen pesszimista képet fest, de ezt nem lehet értékelni a többi nemes igazságtól függetlenül, melyek azonosítják a szenvedés gyökerét, kijelentik, hogy a szenvedés megszüntethető és meghatározzák az ehhez szükséges módszert, utat. Az első nemes igazságra való túlzott fókusz eltorzítja a buddhista látásmódot. Valójában a négy nemes igazság együtt inkább optimistán értelmeződik, hisz a módszer (nemes nyolcrétű ösvény) követése a felébredés felülmúlhatatlan boldogságát eredményezi. Néhány elkötelezett buddhista tudós és aktivista, köztük Joanna Macy azt állítják, hogy a szenvedéssel való szembenézés létfontosságú, ha kreatívan és együttérzően akarunk reagálni a világra. Éleslátóan megjegyzi: „Az összes veszély közül, amellyel szembe kell néznünk, az éghajlati válságtól az atomháborúig, egyik sem olyan nagy, mint válaszlépéseink elmaradása.”[61] Kétségbeeshetünk, mely dühbe vagy akár erőszakba fordulhat. Felháborodhatunk a kormányok tétlenségén, hazugságán, a nagyvállalatok környezetpusztító profitszerzésén, az illegális fakitermelésen vagy az orrvadászaton. De a buddhista környezetvédő számára az erőszakmentesség erkölcsi alapelv, kihívás.

A buddhisták meditációs technikákat fejlesztettek átalakító célra. A meditációnak sok fajtája létezik, de még a legalapvetőbbek is megteremtik az egyéni koncentrációt, az egykedvűség kialakításának feltételeit, hogy elkerülje a kiégést és eszközöket találjon a harag kezeléséhez.

Buddhista szempontból a szenvedés, a mulandóság, az éntelenség (lényegtelenség) fogalmai nem aláássák, hanem támogatják az olyan pozitív értékeket, mint az együttérzés, empátia, alázat. Az önmagunk és mások egyenlőségére irányuló figyelem pedig erőteljes módja az antropocentrizmusról való lemondásnak, mely más fajok alulértékeléséhez vezet. Így felismerjük a teljes ökológiai összekapcsolódást.

IV.3.3. Filozófiai következetlenségek

A fentebb vizsgált két kritikától eltérően, melyet a buddhista tanítás egy adott részének a teljes tanítással való összetévesztéséből erednek, a harmadik ellenvetés súlyosabb, de nem leküzdhetetlen. Ez a vád az üresség (sunyatá) tanítása és a természet belső értékének eszméje közötti feszültségből fakad. Ugyanis, ha a buddhizmus nem tudja megvédeni a természet belső értékét anélkül, hogy önmagával ellentmondásba kerüljön, akkor vajon szembe szállhat-e a természettel szembeni kihasználó, felhasználó, kizsákmányoló attitűdökkel, melyek elősegítették a környezetpusztítás jelentős részét?

Az üresség elmélete a mahájána buddhizmus sajátja, de azon belül is többféle értelmezés létezik. Nágárdzsuna, a madhjamaka irányzat alapítójának magyarázatára fogok hagyatkozni.

Ha a madhjamaka - amely a buddhista filozófiai rendszerek közül a legradikálisabb - képes befogadni mind az üresség, mind a természet belső értékének gondolatát, akkor a harmadik vád is elvethető. Az ürességet úgy kell érteni, mint az én-nélküliség (anátman) tanának kiterjesztését. Míg az anátman azt jelenti, hogy nem létezik egy metafizikailag szubsztanciális én vagy lélek, addig az üresség elmélet ezt az érvelés minden entitásunkra és tapasztalataink minden aspektusára kiterjeszti. A madhjamaka filozófia szerint a belső létezés teljes függetlenséget és abszolút állandóságot követelne, de valójában semmi sem felel meg ezeknek a követelményeknek, hisz minden létező valamilyen módon más dolgoktól, létezőktől függ és minden létező egy bizonyos ponton túl megszűnik létezni.

Más szóval az üresség állítása ugyanazt jelenti, mint az eredendő természet vagy létezés tagadása. Így felfogva világos, hogy miért tűnik az üresség összeegyeztethetetlennek a természet belső értékének gondolatával. Kezdetben ez egy erős érvnek tűnt az üresség és a természet belső értékének összeegyeztethetősége kérdésében. Ez a kritika azonban mégsem állja meg a helyét.

A hétköznapiságban azt mondani valamire, hogy belső értéke van, nem metafizikai állítást, vagy egy metafizikai nézet melletti elköteleződést jelent, hanem azt, hogy az az érték önmagában és önmagától, emberi érdekektől függetlenül létezik. Ha az üresség elmélete azért zárja ki a természet belső értékét, mert valójában nincs olyan objektívan valóságos dolog, mint a természet, akkor a természetnek nem tulajdoníthatunk instrumentális értéket[62] sem, hisz akkor ugyanabba a csapdába esünk, mert feltételezzük a természet objektív valóságát.

A madhjamaka üresség tanához kapcsolódik a két fogalom, hétköznapi (empirikus) és végső (abszolút) igazság tana. Az ember megkülönböztető fogalmi gondolkodása és verbális interpretációja hozza létre az abszolút valóságot eltakaró empirikus világot. Az üresség melletti érvek azonban azt láttatják, hogy semminek sincs belső valósága, tehát nincsenek olyan végső esetben létező dolgok, amelyeknek a végső igazságok megfelelhetnének. Vagyis a hagyományos és végső igazság közötti megkülönböztetés puszta konvenciónak bizonyul. Siderits[63] szerint a végső igazság az, hogy nincs végső igazság. A végső igazság hiányában az üresség is egy konvencionálisan alkalmazható elméletnek számít. Nágárdzsuna figyelmeztet az üresség újra értelmezésének veszélyeire és állítja, hogy az üresség tana nem elmélet. Inkább egy terápiás eszköz a kapzsiság és ragaszkodás kezelésére. Hatékonyságáért meditálni kell rajta, hogy az ember életének minden mozzanatára hatással legyen. Mindezek fényében az üresség tana és a természet belső értékének közötti feszültsége elmosódik.

Bár az üresség összeegyeztethetetlen azzal az elképzeléssel, hogy a természetnek metafizikailag belső tulajdonságai vannak, de ez nem akadályozhat meg minket, hogy a természetnek értéket adjunk, melyeket nem emberi célok határoznak meg. Kérdés, hogy a természetet eredendően értékesnek tekintve sikeresebb eredményekhez juthatunk az ökoaktivizmus terén, mintha pusztán instrumentális értékként kezelnénk. Ha sikernek számít az érző lények szenvedésének megszüntetésére irányuló cselekvés, a kiegyensúlyozottságunk fejlesztése és saját egónk zavarba hozása, akkor úgy tűnik, hogy a természetnek tulajdonított belső érték összhangba hozható a buddhista világnézettel.

Egy merőben más válasz a filozófiai következetlenség vádjára az lenne, ha elismernénk, hogy a buddhizmus nem képes elfogadni a belső érték gondolatát, de állítanánk, hogy ettől függetlenül mégis képes a környezetvédelem előre mozdítására.

Kedvenc példázatom a Csúla Málunkja Szuttában található mérgezett nyíl története, amelynek üzenete, hogy ne ragaszkodjunk elvont metafizikai kérdésekhez, hanem saját és mások szenvedésének megszüntetésére irányuló gyakorlati feladatokra összpontosítsunk. Ahogy bolondság lenne egy mérgezett nyíllal meglőtt ember számára nem adni kezelést amíg nem tudjuk, hogy az íjász alacsony vagy magas, falusi vagy városi lakos. Vagy miből készült a nyíl szára? Nádból vagy vesszőből. Ugyanilyen bolondság lenne a buddhista környezetvédő számára, ha elmerülne a belső érték mellett szóló érvelésben. Elveszítenénk az időt a határozott cselekvésre.

„A természettel való helyes kapcsolathoz mélyebben kell látnunk helyzetünket, a természet részének kell látnunk magunkat, nem pedig a természettől különálló entitásnak, birtoklóinak vagy urainak"[64] – véli Payutto[65].

IV.3.4. A külvilággal való téves azonosítás[66]

A buddhista környezetvédők gyakran utalnak a mélyökológiában is sűrűn használt terminusra, miszerint az emberiség valójában egy a természettel.

Annak ellenére, hogy a buddhizmusban az anátman tana központi szerepet játszik, sok elkötelezett buddhista mégis azt vallja, hogy a természettel való azonosulás a spirituális önmegvalósítás eszköze. Thich Nhat Hahn szerint úgy kell önmagunkra tekintenünk, mint akik egymásra utaltságban élnek embertársaikkal, állatokkal és a természet egészével. Így ír: „Azzal kell kezdenünk, hogy valódi önmagunk vagyunk. Igazi önmagunknak lenni azt jelenti, hogy erdőnek, folyónak és ózonrétegnek kell lennünk. Ha fáknak képzeljük magunkat, megtapasztaljuk a fák reményeit és félelmeit. Ha ezt nem tesszük, az erdők elpusztulnak és elveszítjük esélyünket a békére. Ha megértjük, hogy kölcsönhatásban vagyunk a fákkal, tudni fogjuk, rajtunk múlik teszünk-e erőfeszítéseket a fák életben tartásáért.”[67]

A kölcsönös függőség gondolata különös jelentőségre tett szert a buddhista környezetvédők számára. Az Avatamszaka szútrában Indra isten drágaköves hálója szimbolizálja ezt, ahol minden drágakő tükröződik minden más drágakőben.

Hasonlatos ez az általános rendszerelmélethez, amely holisztikus megközelítésben vizsgálja az ökoszisztémákat.

A különböző hagyományú buddhisták között a fennálló nézeteltérések ellenére is egyre több buddhista környezetvédő van jelen és akár mahájána, akár théraváda hátterűek, hangsúlyozzák, hogy újra kapcsolatba kell lépnünk a természettel és elválaszthatatlannak kell látnunk magunkat tőle. A természettel való kapcsolatunk ezen szemlélete arra ösztönöz, hogy válogatás nélkül azonosítsuk magunkat a természettel.

Vajon tudjuk-e és akarjuk-e azonosítani magunkat például egy szemétdombbal? Miért ünnepeljük és védjük az egyik természeti képződményt és undorodunk a másiktól? Ian Harris[68] a buddhista környezetvédelem kritikusa azt mondja: „Ha minden függ mindenkitől, akkor a fekete orrszarvú a hidrogénbombától, az esőerdő a szemétteleptől függ.”[69]

A természettel való egység érzése elősegíti az együttérzést az olajszennyezés által érintett élővilággal, anélkül, hogy szükség lenne hasonló érzelmi kötődésre a kitermelésre használt fúrótornyokkal.

Ha a buddhista filozófia, meditáció és gyakorlat átfogó célja, hogy a ragaszkodás és kapzsiság leküzdésével a lehető legtöbb szenvedést megszüntessük, akkor egyértelműen indokolt, hogy a nagy csendes-óceáni szemétsziget létrejöttét mélységesen sajnálatosnak tekintsük. A körülbelül nyolcvanezer tonna műanyagból álló szemétfolt egyszerre tünete és oka a szenvedésnek. Ez legalább 690 fajt érint amelyek 17 %-a veszélyeztetett faj. Fájdalmas emlékeztetőként úszik az emberi kapzsiság és esztelen fogyasztási szokásaink emlékére.

 

V. Upáják az ökoaktivizmusban

Az upája a Dharma tanítása és gyakorlása során alkalmazott ügyes eszköz.

Észak-Thaiföldön néhány környezetvédő aktivista szerzetes fákat szentel, hogy így védje az erdőt. A szerzetesi sáfrányszínű ruhát tekerik a fa törzse köré jelezve annak szentségét. A fa így szerzetessé válik s ezáltal védetté. A buddhizmusban egy szerzetes megölése az egyik legsúlyosabb bűn. Így válik szintén bűnös tetté egy felszentelt fa kivágása.

Bun Saluth a Rukhamon Erdei Szerzetesi Közösség vezetője elmondta, hogy miután elvesztették erdőségeiket, – ami miatt emelkedett a hőmérséklet, az esőzések kiszámíthatatlanok lettek, betegségek terjedtek, megnőtt a széndioxid kibocsátás –, ki kellett találniuk valamit az erdők védelmére. Végül árkot ástak az egész erdő köré. Később a falusiak is megértették, miért fontos megvédeni az erdőt, így fenntarthatóbb módon gazdálkodtak vele. Gombákat, bambuszt, gyantát és vadburgonyát gyűjtöttek és együttműködtek az erdőgazdálkodással.

Léteznek az úgynevezett ökoszerzetesek, akik magáncégekhez fordulnak, hogy támogatást szerezzenek küldetéseikhez. Példa erre a bangkoki székhelyű cég, aki segít a falusi lakosoknak olcsó kunyhók létrehozásában sárból és természetes anyagokból, illetve napelemeket telepít kolostorokba.

Srí Lankán is egyre népszerűbb a fák felszentelése védelmük érdekében. Ennek a mozgalomnak fontos alakja Őszentsége a 12. Gyelwang Dugpa[70], aki híres feminizmusáról és környezetvédelmi aktivizmusáról. Az ő nevéhez fűződik a „Pad yatra[71]” nevű szemétszedő túra a Himalája hegyláncain keresztül. Így a „Himalája Őrzője” elnevezés is megillette a vízvédelem és a tudatosság terén is végzett szolgálataiért.[72]

Az évente megrendezett Dhamma Séta egy másik módja, hogy a résztvevők sokszínű csoportját összehozza, közben hangsúlyozva a környék természeti problémáit. A sétát azért tervezték, hogy felhívják a figyelmet Sziám legnagyobb tavára, a Szongkhla-tóra. A tó környéki lakosság legnagyobb problémái a halállomány fogyása, a vízszennyezés, a vízszint csökkenése, a víz ellopása ipari célokra, valamint a környéki földterületek elvesztése. A séta elindított egy kommunikációt az ügyben, a séta szervezői új megközelítéseket találtak és javasoltak a hatékony változtatásokhoz.

A Sri Lankai Sarvodaya mozgalom alapítója egy tanár, Dr. A. T. Ariyaratne, akinek filozófiája buddhista-gandhista alapokon nyugszik. A vidéki szegénység ellen dolgozik és inkább a módszere különleges. A Sarvodaya másfajta fejlődést modellez, mint amit az iparosodott országok hirdetnek. Hatékonyságot és fenntarthatóságot visznek a falusiak életébe azok aktív részvételén és elkötelezettségén keresztül. A Sarvodaya jelmondata: „Mi építjük az utat, az út épít minket.” A mozgalom szervezője meghívta a falusiakat egy tanácskozásra, ahol megvitatták a projektjüket. Olyan kérdések merültek föl, hogy talán ássanak néhány latrinát, vagy tisztítsanak meg egy gazzal benőtt öntözőcsatornát. Mérlegelték honnan szerezzenek szerszámokat és ki mit csinálna. Végül elérték azt, hogy a közösség együtt dolgozott.

A nukleáris gyámság a jelenlegi és a jövő nemzedékek iránti polgári elkötelezettség, hogy a radioaktív anyagokat távol tartsák a bioszférától. Felismerve, hogy ezek az anyagok rendkívüli károkat okoznak minden életformának és genetikai állományuknak, a nukleáris gyámság megköveteli, hogy a radioaktív anyagok tárolása ellenőrzött tárolóhelyeken történjen, hogy a szivárgások javíthatóak legyenek, hogy a radioaktivitás csökkentésére szolgáló jövőbeli technológiák alkalmazhatók legyenek, minimálisra csökkenjen a kiömlések és balesetek száma, elkerülhető legyen az új helyszínek szennyezése. Cél a nukleáris fegyverek és a nukleáris energia előállításának megszüntetése, az önvédelemhez szükséges tudás átadása a jövő generációjának. A nukleáris gyámsági (őrzési) projekt (Nuclear Guardianship Project, NGP) egy polgári, oktatási erőfeszítés, melynek célja a radioaktív anyagok felelős kezeléséhez szükséges politikai, technikai és erkölcsi megértés kialakítása. Németországban, Svájcban és Oroszországban is megalakultak az NGP egyesületei. Az NGP Japánban is bemutatkozott, ahol a nagyobb reaktorok már olyan vallási neveket kaptak, amelyek tökéletesen illenek egy őrzőhelyhez, úgymint "Monju" - a bölcsesség bódhiszattvája, "Fugen" - az együttérző cselekvés bódhiszattvája, és "Joyo" – az örök fény megtestesítője.

Egyre több amerikai buddhista központ számára a környezettel való harmóniában élés a gyakorlatok egyik helyszínévé vált. A New York-i Zen Mountain Monastery határozottan állást foglalt az erdőgazdálkodás és a hódgát gyakorlatával kapcsolatban. Az új-mexikói Upaya Zen Központ és az észak-kaliforniai Ring of Bone Zendo többek között olyan elvonulásokat kínál, amelyek a túrázást, a zarándoklatot és a meditációt integrálják. A Dalai Láma ötpontos béketerve egész Tibetnek a békeövezetté való átalakítására, Tibet természeti környezetének helyreállítására és védelmére, valamint arra szólít fel, hogy Kína ne használja Tibetet nukleáris fegyverek gyártására és nukleáris hulladék lerakására.

 

VI. Tibet ökokrízise

VI.1. A kozmológia és a környezet kapcsolata

Bár meglepőnek tűnhet Tibet kiemelése és kapcsolódása a dolgozat témájához, de ennek két fontos oka van. Az egyik, hogy a tibeti fennsík ökoszisztémája egyike azoknak a régióknak, amelyek a leggyorsabban reagálnak az ökokrízisre, különösen a klímaváltozásra. A másik, hogy Tibetben mindig is létezett egy olyan fajta tudatos kapcsolódás a természettel, melyet nyugati szemmel alternatívnak is tekinthetnék. Ősi tudás ez, melynek gyökerei a prebuddhista időkből táplálkoznak. A tibeti nép viszonya a természethez különleges és nyugati szemmel idegennek tűnhet, de mindenképpen vizsgálandó és akár követendő példa lehet.

A Tibeti-fennsík a klímaváltozás szempontjából a föld egyik legérzékenyebb területe, úgynevezett „hotspot”-ja. Hívják a föld harmadik pólusának is, mert itt található a harmadik legnagyobb fagyott víztömeg. A Tibeti-fennsík 46 ezer gleccsere számos folyót táplál, többek között a legnagyobbakat, a Gangeszt, a Mekongot és a Jangcét[73]. E folyamok a föld lakosságának egyharmadát látják el vízzel. Az elmúlt ötven évben a Tibeti-fennsík hőmérséklete átlagosan 1,3 fokkal emelkedett, - amely a globális átlag háromszorosa -, melynek következtében az örök hó és fagy birodalma olvad és megkezdődött az elsivatagosodás. Egyes tanulmányok szerint a Tibeti-fennsík gleccsereinek kétharmada 2050-re eltűnik.[74]

Az éghajlatváltozás hatásainak elemzéséhez, az ökokrízis mélyebb tudatosításához a tibeti lakosság tudása elengedhetetlen, mert információkkal szolgál a helyi, speciális körülményekről. Ennek segítségével a klímakutatás az eddig figyelmen kívül hagyott kérdések vizsgálatára fókuszálhat. A helyi vélekedés dokumentálása politikai szempontból is lényeges, mert hűen tükrözi az itt élők aggodalmait, félelmeit.[75]

Az ősi népek élelemszerző és élelemtermelő stratégiáikat akár több ezer éve működtetik, így megélhetésük nagyban függ környezetüktől. Hisznek abban, hogy az éghajlat pozitív irányú változásait a jó cselekedetek, a negatív irányút pedig a rossz cselekedetek okozzák.

A tibetiek egyetértenek az éghajlatváltozás tényével; a hőmérséklet emelkedik, a gleccserek olvadnak, az esőzések ideje és időtartama kiszámíthatatlan. A földek terméshozama követhetetlen, olykor bőséges olykor katasztrofálisan szűkös. Nehéz megjósolni.

A klímaváltozás következményei igen változatosak: több egér, több légy, több rovarkártevő, több növényi betegség, több élelmiszerromlás. Sokan a felmelegedés okaként az embert és tevékenységeit határozzák meg, mások spirituális okokat feltételeznek. A gleccserek visszahúzódásáért, a hótakaró csökkenéséért (különösen a tibeti szent hegyeken) a materialisták a kínai turistákat hibáztatják. A buddhisták aggódnak a természeti katasztrófákat okozó tisztátalan cselekedetek miatt, ezzel szemben a falusiak gyakran az előbb említett turistákat (kínaiak) hibáztatják a környezetszennyezésért, mint például a székletürítés szent helyeken, szemetelés a gleccsereken, lábmosás a gleccsertavakban.

A Himalája több mint egymilliárd embernek szolgáltat vizet Ázsiában, így a változások messzemenő következményekkel járnak. Bár a tibetiek aggodalmai inkább lokálisak, mint például a nem várt túl sok eső vagy aszály. Télen eső, nyáron hó (így a hóval borított szent hegyek kopárrá válnak). Az eső betegségeket és gyomokat eredményez, rovar- és patkányinváziót és rossz termést. Földcsuszamlások, lavinák és árvizek súlyosbíthatják a helyzetet. A földcsuszamlások okaként azonban sokszor említik az egyre fokozódó kínai útépítéseket. A jégesőnek az éghajlatváltozással való összefüggése nem tisztázott, de a tibetiek mindenképpen büntetésnek tartják.

„Egy ember a szent tó közelében ürített és azonnal megölte a jégeső miközben a nadrágja le volt húzva.” Többek szerint a jégeső csak egy-egy mezőt vagy földet pusztít el, így mindenképpen kapcsolat van a lelki, spirituális aktivitás és a jégeső között.

Tibetben hat évszak van: tél eleje, tél vége, kora tavasz, késő tavasz, nyár és ősz. Sokak szerint az évszakok kevésbé elkülöníthetők, a leghosszabb tél mára már a legrövidebbé vált. A megélhetési tevékenységek szakaszos működése miatt nehezen alkalmazkodik az évszakok változásához.

A természetet alkotó erők kiszámíthatatlanok, lehetnek jóindulatúak, semlegesek vagy rosszindulatúak. Az istenek időjárási anomáliákkal büntetnek, s ezért a nép rendszeres felajánlásokat tesz a stabil környezet, a bőséges termés érdekében. A tibeti buddhizmus beépítette az őshonos istenségeket a panteonjába és gyakorlataiba olyan hibrid mechanizmusokat hozva létre, melyek közvetítik az emberek és a táj kapcsolatát. Magát a tájat (a táj jellegzetességeit) aktív lényként értelmezik, melynek igényeit, kívánságait tiszteletben tartják. Az istenségeknek különböző osztályaik vannak, melyek megszólítása más. Függ attól, milyen előnyökhöz vagy károkhoz vezet az isteni beavatkozás.

A tibetiek számára a szent helyek különböző módokon határolódnak el, melyekhez rituálék használatosak, úgymint füstölők égetése, imazászlók lobogtatása, körbejárás és korlátozó intézkedések, mint például a vadászatra és fakitermelésre vonatkozó tilalmak.

A tibetiek szinkretikus kozmológiája egy folyamatos történelmi folyamat függvénye, amelyben a nyolcadik századtól kezdve napjainkig a buddhizmus ismételten találkozik a régi hiedelmekkel. De a tudomány is tényező lett a tibeti kultúra fejlődésében. A prebuddhista, buddhista és materiális értelmezések folyamatosan felbukkannak és alkotják a kortárs tibeti kozmológia miliőjét. A prebuddhista vallást bosszúálló istenek és szellemek panteonja népesíti be. A prebuddhista eredetmítosz az embereket, évszakokat és a mezőgazdaságot kapcsolja össze.

A buddhizmus transzregionális, jóindulatú istenségekkel rendelkezik, míg az ősi hiedelmek a bosszúálló, haragvó istenségeket és démonokat hangsúlyozzák. A tibeti kozmológia összetett és dinamikus. Jelen helyzetben a tibetiek éghajlatot irányító tényezőkkel kapcsolatos hiedelmei a legérdekesebbek. A tibeti buddhisták számára a buddhizmus és sámánizmus szinkretizmusa egyáltalán nem problémás. Szerintük a jelenségvilágot szellemhatalmak és istenségek lakják, mely kozmosz kapcsolatban áll az emberi tevékenységek területeivel. Így a tibetiek kozmológiai aggodalmai a természettel kapcsolatban a táj isteneire (yul lha), a helyi istenségekre (gzhi bdag), a föld uraira (sa bdag), a földalatti vagy vízi lényekre (klu) vonatkoznak. A tibeti közösségek folyamatosan ápolják az adott hely nem emberi lakóival való kapcsolatot.

A buddhizmus előtti prebuddhista vallás maradványai a vízi sárkányokról vagy kígyókról (klu) szóló hiedelmekben élnek melyek a csapadékot irányítják, de szólnak légsárkányokról (brug) is melyek a villámlásért, mennydörgésért felelősek. A sárkányok vagy kígyószerű lények az időjárással és a klímaváltozással függnek össze. A lu (és utódai, a békák, halak, kígyók és mitikus vízi lények) uralkodik minden nedves földfeletti és földalatti dolog felett. Nőknek tilos a lu-val kapcsolatban kerülni, csak férfiak hajtanak végre titkos szertartásokat és szent rituálékat.

Egy mítosz szerint,[76] egy szegény ember lement a föld alá, hogy esőt kérjen a lu-tól. Ott az összes vízi állat egy hatalmas tűzön gabonát pirított. Az ember azt mondta: „Túl forró tüzet használtok, ami kiszárítja a földet, betegséget és halált hoz. Ha nem oltjátok el a tüzet, én fogom megtenni.” Erre lu esőt csinált, de az túl sok lett, így földcsuszamlások keletkeztek és betegség gyötörte a növényeket, állatokat, embereket egyaránt. Az emberek megkérték követüket, beszéljen a lu-val. Így a lu és a szegény ember megszervezték az évszakokat. Tavasszal eső jött, hogy a legelők zöldbe boruljanak, majd elállt az eső, hogy megkezdődhessen az ültetés. Aztán újra esett, hogy nőjön a termés, hízzanak az állatok. Majd újra esőmentes időszak következett, utána pedig újra eső, hogy a legelőkön legyen víz, a sasok délre menjenek, s majd a havazás során könnyebb legyen a vadászat (nyomkeresés a hóban). A lu egyetértett ezekkel az évszakokkal, de most úgy tűnik ez a rendszer felbomlik, így újra lu-hoz kell fordulni megoldásért.[77]

A tibeti felfogás szerint a világ három horizontális szférából vagy rétegből áll, melyek természetfeletti lények osztályainak adnak otthont. Ezek a rétegek a következők:

1. Földalatti szféra: jellemzően a lu lakja melynek színe kék.
2. A felszín: a sárga nyen[78] és a vörös cen[79] lakja.
3. Az égbolt: a fehér hla[80] lakóhelye.

Ezen lényeket a nyingma buddhizmus iskolája nyolc osztályra osztja, de Kelényi Béla tanulmányában[81] tízes besorolás olvasható.

A lu szanszkrit neve nāga mely az indiai mitológia jól ismert félig ember, félig kígyó lényei, folyókban, tavakban, forrásokban élnek. Kétségtelenül prebuddhista eredetűek. A nágák jól ismertek a madhjamaka filozófiai iskola alapítójának, Nágárdzsunának legendájából, aki alászállt a nágák alvilági királyságába, hogy átvegye a Pradzsnyápáramitá szövegeket. Vannak olyan tudósok (pl. Nebesky-Wojkowitz) akik feltételezik, hogy a lu-k eredetileg tibeti őshonos lények voltak. A tibeti lu szintén félig kígyó, félig emberi megjelenésű, olykor csuklyával bírnak, kék vagy fehér színűek, ritkább esetben zöldek. A tibeti lu is a vízhez kötődik, de a folyók menti fákban is lakhatnak. A lu által lakott fákat különböző jegyek alapján föl lehet ismerni (pl. rendkívüli koronájuk van, törzsükön apró zöld foltok találhatók). A lu-k bosszúból betegséget okozhatnak. Ha valaki a fára sértő vagy tisztátalan tárgyat helyez, például alsóneműt akkor megsérti a fában élő lényt. A bosszúállás leginkább bőrbetegségekben jelenik meg, pl. lepra, hegek vagy a szemöldök elvesztése. A lu betegségeket csak rituális felajánlásokkal lehet leküzdeni. Ez a rituálé a lu tor[82]. A felajánlások a lu fajtájától függően különbözőek, lehetnek fehérek és feketék (klu dkar po és klu nag po). Az előző gyakoribb, mert békés felajánlásokat igényel (virágot, túrót, tormát), ezzel szemben az utóbbihoz alkohol és hús szükséges. E rituálék kézikönyveit tartalmazó forrás a bönpói Tengyur (bstan ’gyur) részét képező Lubum (klu’bum).

A lu-k szerepe és a hozzájuk szóló rituálék jelentősége az olvasott kutatás szerint egyre nő, melynek valószínűsíthető oka Tibet ökológiai változása. Tibet régi erdőtakarója két borókafajból állt (Juniperus convallium, Juniperus tibetica), melyek főként a déli hegyvidéken nőttek, a nyírfák (Betula spp.) pedig az északi lejtőket borították. A folyók menték homoktövist (Hippophae spp.) és fűzfákat (Salix spp.) találhattunk. A szent ligetek borókafái messze a legfontosabbak a természetfeletti lények különböző osztályainak befogadásában. Dél-Tibetben, Amdóban és Alsó-Musztángban végeztek egy kutatást, melyben megállapították, hogy az erdőirtást emberi tevékenység okozta a középső holocén idején (i. e. 7000-3000) amikor a földművesek és a neolitikus nomádok a legeltetési lehetőségek javítása érdekében erdőtüzekkel irtottak. Az erdőket pedig továbbra is tűzifaforrásként használták, illetve a füstölők alapanyagaként (bsang). A lhászai Dzsokhang templom falfestményei örökítik meg azt a tevékenységet, ahol rönkfákat folyók melletti építkezésekre hordanak, mindez bizonyítja, hogy i. u. 640-ben még elég faanyag állt rendelkezésre az építkezésekhez. Közép-Tibetben a sivatagos legelők kialakulása i.sz. 1420 körül kezdődött, a Lhászát körülvevő nagy kolostorok alapításának időszakában és a folyamat napjainkig folytatódott. Az 1920-as években a ma fátlan alpesi környezetben még vaddal teli nyírfaerdő állt. Tizenhárom borókaerdő pusztulását írják le a történelmi dokumentumok és szóbeli beszámolók a háborúkban.

Napjainkban a leghíresebb és legszentebb még fennmaradt borókaliget (egy maradvány) a retingi erdő. A fent említett egyéb lényosztályok az erdők pusztulásával szintén kihaltak vagy feledésbe merültek. A klu-k csupán azért maradhattak fenn, mert a vizek, illetve folyómenti fák továbbra is lakhelyül szolgáltak nekik.[83]

A fejezet egy nép és környezete ősi viszonyulásáról szól, mely mélyökológiai vonásokat hordoz. Ez a kapcsolat aktív, ami főként titkos és kevésbé titkos szertartásokban manifesztálódik.

A függelékben mellékelem a „Nágák sérelmének kiengesztelése (klu’i spa skong bzhugs so) tibeti nyelven 29 fólióra íródott rituális szöveg magyarra fordítását, mely egy szertartás (pudzsa) a nágák kiengeszteléséhez. Az eredeti szöveg a tibeti kánonból, a Kangyurból, annak dhárani szútráiból (varázsmantráiból) származik.

VI.2. Tibeti zöld megoldások

Példaértékű az a természetismeret és természetszeretet, amellyel a tibeti ember a környezetéhez viszonyul. A tibetiek pontosan tudják a fák, növények és ásványok neveit, tisztában vannak ökológiai igényeikkel, földrajzi elterjedésükkel, biológiájukkal, gyógyhatásaikkal. Az ősöktől származó szájról-szájra terjedő természettudományos tudásuk egésze, egy életen át gyűjtött tapasztalattal rendkívül szoros és mély kapcsolatot eredményezett ember és környezete között.

A „Nágák sérelmének kiengesztelése” (klu’i spa skong bzhugs so) fordításom[84] szövege a bizonyíték arra, mennyire széleskörűek ismereteik. Pontosan tudják, melyik kórt (lepra, vakság, tumoros betegség) melyik gyógynövény gyógyítja[85], értik a kapcsolatot az ember és a természeti környezete között. Ha az egyensúly fölborul, közbelépnek és cselekednek. Ez a cselekvés lehet egy hosszú szertartás, de lehet akár társadalmi szerepvállalás. A tibetiek egyből tesznek, ők jól tudják, hisz egyből bőrükön tapasztalják, ha természeti környezetükben probléma keletkezik, legyen ez árvíz, aszály, növényi, állati vagy emberi betegség.

Három példát hozok a tibeti aktivitásra: az első, egy spirituális megoldás, a már említett, függelékben található szertartás a nágákhoz, a második egy tudományos, zseniális megoldás a vízhiányra, a jégsztúpák felépítése, a harmadik pedig egy társadalmi-politikai aktivitás, mely talán meglepő, de erősen figyelemfelkeltő és inspiráló a tibeti ökoszattvák és környezetvédők számára.

Kis-tibeti (Ladakh) zöld megoldás a mesterséges gleccserek ún. jégsztúpák létrehozása. A helyiek szerint ez egy olyan terület melyen, ha napon ülsz és a lábad az árnyékban van, egyszerre kaphatsz napszúrást és fagyási sérüléseket. Egy hideg sivatag, mely a klímaváltozással még szárazabbá vált. A megoldást egy helyi gépészmérnök, Szönam Wangcshug dolgozta ki. A víz egy magasabb helyről (kb. hatvan méter) érkezik és egy völgybe, egy falu felé fut. Mivel a folyadékok egy rendszerben megtartják szintjüket, így a víz hatvan méterre fog spriccelni, szökőkútszerűen a levegőbe. Ott az alacsony hőmérséklet kristályokká fagyasztja a vizet, amely lefelé esve kúpot formál.

A prototípus egy hét méter magas jégsztúpa, mely százötvenezer liter vizet tartalmaz, ez a kúp a téltől kezdve május közepéig megmarad, így április, május idejére elengedő vízhez jutnak a falvak az öntözéshez egészen júniusig, amikor elkezd folyni az „igazi” gleccserolvadék. Az újabb modellekben függőlegesen lefagyasztják a patakok vizét, így harminc-ötven méteres kúpok keletkeznek. Ez a jéghegyek is közvetlenül a falvak mellett helyezkednek el.

A „The Guardian” internetes portálján több mint tíz éve publikált cikk szerint, a Human Rights Watch[86] felszólította a kínai kormányt, hogy bocsásson szabadon három tibeti környezetvédelmi aktivistát, akik jelentős szerepet játszottak a világ tetején lévő ökoszisztéma védelmében.

Az utolsó őrizetbe vett személy Karma Szamdub[87], egy gazdag tibeti műgyűjtő, aki megalapította a Három Folyó Környezetvédelmi csoportot, így kampányolt a Jangce, a Sárga folyó és a Mekong forrásvidékének megőrzéséért. Karma Szamdub testvéreit szintén letartóztatták, akik megpróbálták leleplezni a veszélyeztetett állatokra vadászó helyi tisztviselőket. Közöttük volt, akit a kínai hatóság 21 hónapra ítélt és volt, akit tárgyalás nélkül meghatározhatatlan időtartamra tartott börtönben.

 

Összefoglalás

Mivel az ökológiai válságra való reagálás, az eddig okozott károk enyhítése azonnali és hatékony cselekvést igényelne, még mindig fölmerül a kérdés, hogy a buddhizmus milyen szerepet játszhat ebben. Teljesen világos, hogy az alulról szerveződő mozgalmak önmagukban alkalmatlanok az előttük álló feladatra és ugyanilyen világos, hogy a politika nem fog spontán módon, a közösségek, csoportok és mozgalmak erőteljesebb nyomása nélkül cselekedni.

IPCC (Interngovernmental Panel on Climate Change)[88] 2021-es jelentése szerint nagyon rövid időnk van a klímaválság, így a globális ökokrízis katasztrofális következményeinek elhárítására, és ehhez drasztikus és tartós viselkedésbeli változásokra van szükség kollektívan és egyénileg egyaránt.

A buddhizmusnak, még inkább az elkötelezett buddhizmusnak meglennének az eszközei (etikai, filozófiai, vallási, szociológiai, pszichológiai, közösségi alapon) az ökokrízis ellen, de mégsem tud hatékonyan beavatkozni. Véleményem szerint, ami hiányzik: a még több elkötelezettség, az egyének mellett a tömegek elkötelezettsége és az ehhez járó feltétel nélküli aktivizmus. Vajon ki a hatékonyabb? A buddhista környezetvédő, vagy a környezetvédő buddhista?

A buddhista filozófiai és etikai alapok, a meditációs gyakorlatok eszköztára egy szélesebb körű, világi, ökocentrikus gondolkodással párosítva meghozhatná ezt az igényelt viselkedésbeli alapot, de csak ha tömegekre hat. Egyéni szinten elvész az energia és a hatékonyság. Oktatásra lenne szükség és természetesen annak az írásbeli és szóbeli felvilágosító tevékenységnek folytatására, melyet Thich Nhat Hahn, David L. Loy, Joanna Macy és nem utolsósorban Őszentsége a 14. dalai láma is végez.

Mozgósítani kell, beszélni, írni, hirdetni, tüntetni, petíciókat aláírni, a hangunkat hallatni és nap mint nap tenni valamit a Föld egészségéért, a helyi szanghától a nemzetközi konferenciákig, békésen, de hangosan.

Az első hipotézisem (H1) igaznak bizonyult. A buddhizmus valóban nem mondja meg, mit tegyünk, de szól arról, hogyan cselekedjünk. Bár néhány elkötelezett buddhista ökoszattva útra lépett és spirituális hatékonysága, aktivizmusa mind egyéni, mind globális módon bizonyított, de számuk sajnos kevés. A kolostori- illetve világi körülmények között élő buddhista gyakorló inkább saját megszabadulásával és boldogságkeresésével foglalkozik, melyet mélyít a Thich Nhat Hahn által is vallott nézet, miszerint amíg magunkban nem találjuk meg a békét, addig a világban sem tudjuk azt elhozni.

A feltétel nélküli ökocentrikus aktivizmus hiányzik. Létrejött és létrejön egyfajta kapcsolódás a természettel, de ennek tudatosítása, illetve jövőbe terjesztett tudatosítása elmarad, nem is beszélve a tudatosítást követő tettekről. Vallom ezt mindannak a ténynek az ismeretében, hogy a zöld buddhizmus mindig is létezett, elkötelezett buddhisták vannak (H2 hipotézis), akik a környezetre nézve előnyös eredmények elérésére törekednek mindenféle hála és köszönet nélkül.

Utalva Őszentsége, a 14. dalai láma COP26-os klímacsúcson[89] elhangzott beszédére, nem a félelmekkel motivált imákkal kell a jövőbe tekintenünk, hanem tudományos megértésen alapuló reális cselekvéssel.

A buddhistáknak társadalmi szerepet kell vállalniuk és felébredettségük folyamatának részévé kell váljon a Föld és egyben minden érző lény iránti felelősségük. De nem elég a szolgálat, meg kell találni a módját a különböző problémás politikai és gazdasági struktúrák elleni fellépésnek. Ebben az elköteleződésben a személyiség átalakul és a felébredettség útja kitisztul.

A buddhizmusnak és minden buddhista gyakorlónak reagálnia kell! A Föld szenved emberi és nem emberi lakóival egyaránt. Most kell cselekednünk a bolygó fennmaradásáért, növényekért, állatokért, gyermekeinkért, unokáinkért és minden elkövetkező generációért.

 

Függelék 1.

 A nágák sérelmének kiengesztelése

 

Függelék 2.

Lista a helyes cselekedetekre (szammá kammanta):

1. a vízforralót csak a szükséges mennyiségű vízzel töltsük meg
2. kapcsoljuk le a villanyokat, ha elhagyjuk a helyiséget, ahol tartózkodunk
3. kapcsoljuk le a fűtőtesteket
4. hűtővásárláskor vigyázzunk a hűtőgázok összetétele miatt, kerüljük a klórtartalmú szénhidrogéneket
5. járjunk biciklivel, ha tehetjük és szerezzünk be egy kerékpáros utánfutót
6. legyünk vegetáriánusok vagy vegánok
7. használjunk gázmentes dezodorokat
8. ne használjunk tusfürdőt, helyette inkább ökoszappant
9. kerüljük a műanyag fogkeféket
10. fogmosás, zuhanyzás alatt ne folyassuk a vizet
11. mondjunk „gathákat”
12. fogyasszunk bioélelmiszert
13. hagyjuk abba vagy csökkentsük a repülést
14. használjunk tömegközlekedést autók helyett
15. az autóban lehetőség szerint több személyt szállítsunk
16. az autó motorját állítsuk le, ha várakozunk
17. takarékoskodjunk a fűtéssel, télen használjunk csak egy fűtött szobát
18. szigeteljük a falakat, a padlást
19. ne használjunk öblítőt
20. használjunk környezetbarát mosó- és mosogatószereket (pl. szódabikarbóna)
21. meditáljunk a természetben
22. elmélkedjünk a helyes nyolcrétű ösvény elemein
23. a műanyagpalackos üdítők és ásványvizek helyett igyunk csapvizet vagy szörpöt
24. télen etessük a madarakat
25. csináljunk méh hotelt
26. légkondicionáló használata helyett szellőztessünk
27. ismerjük meg a nap- és szélenergia felhasználásának módjait
28. próbáljunk csomagolásmentesen ajándékozni
29. ültessünk fákat
30. térjünk át szövet bevásárló táskára
31. komposztáljunk kinn és benn
32. étterembe vigyük magunkkal saját újra felhasználható edényeinket
33. száműzzük a gyorséttermeket programjainkból
34. legyen saját kertünk, termesszünk biozöldségeket
35. csökkentsük a wc öblítések gyakoriságát
36. fürdés helyett zuhanyozzunk, minél gyorsabban
37. azonnal javítsuk meg a csapok és vízcsövek szivárgását
38. használjunk textilzsebkendőt és textilpelenkát a papír helyett
39. használjunk szárítókötelet és ruhaszárító-állványt a szárítógép helyett
40. használjuk újra az esővizet
41. a mosógépet állítsuk hideg vizes mosásra
42. szereljünk föl alacsony áramlású zuhanyfejeket
43. térjünk át az online újságolvasásra
44. próbáljunk újrahasznosított papírtermékeket vásárolni
45. legyünk tudatos vásárlók, kétszer is gondoljuk át, valóban kell-e a termék nekünk
46. legyünk minimalisták
47. járjunk turkálóba
48. alakítsunk ki „kapszula” ruhatárat

 

Irodalomjegyzék

Abeydeera, Sashika Rangani 2016. Buddhism and Sustainability - Related Organizational Practices: A Sri Lankan Focus. Ph.D. Auckland University of Technology.

Byg, A. and J. Salick, 2009. Local perspectives on a global phenomenon—Climate change in Eastern Tibetan villages. Global Environmental Change 19:156-166.

Cavassa, Elisa, 2014. Environmental Ethics as a Question of Environmental Ontology: Naess’ Ecosophy T and Buddhist Traditions. De Ethica. A Journal of Philosophical, Theological and Applied Ethics, 1(2).

Diamond, Jared 2009. Összeomlás. Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez. (Vassy Zoltán ford.) Budapest: Typotex Kiadó.

Daniels, P. L. 2010. Climate change, economics and Buddhism. Ecological economics, 69(5): 952–961.

Donde, D. Subhash 2014. Buddhist Perspectives on environmental coservation and sustainable development. National Conference on Sustainability, Society and Environment, Ratnagiri Sub-Centre of University of Mumbai, 2014.

Fleischer Tamás 2014. A fenntarthatóság fogalmáról (paper read at MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet, Budapest, 2014). [pdf] vki.hu. URL: http://www.vki.hu/~tfleisch/ft_pub_2014.shtml [letöltve: 2022.02.01.].

Gregory Julie - Samah Sabra 2008. Engaged Buddhism and Deep Ecology: Beyond the Science/Religion Divide. Human Architecture: Journal of the Sociology of Self-Knowledge, 6(3).

Hall, Amelia 2017. Making Amends to the Nāgas. A ritual apology to the nāgas. [online] Naropa University, Colorado. URL: http://magazine.naropa.edu/wisdom-traditions-spring-2017/features/making-amends-to-the-nagas.php [letöltve: 2021. 10. 23.]

Javanaud, Katie 2020. The World on Fire: A Buddhist Response to the Environmental Crisis (paper read at Religions 11(8):381, July 2020.) [pdf] reserchgate.net. URL: https://researchgate.net/publication/343172486_The_World_on_Fire_A_Buddhist_Response_to_the_Environmental_Crisis [letöltve: 2021.10.14.]

Kelényi, Béla 2003. Demons and Protectors: Folk Religion in Tibetan and Mongolian Buddhism. Budapest, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

Kocurek, Jakob 2013. Tree Being in Tibet: Contemporary Popular Consepts of klu and gnyan as a Result of Ecological Change. Journal of Etnology and Folkloristic, 7(1).

Kovács József 2008. Környezeti etika. Világosság, 2008(9-10): 75-107.

Kuslits Béla 2015. Reziliencia társadalmi és ökológiai rendszerekben. Alkalmazott pszichológia, (15)1:27-41. [online] URL: http://ap.elte.hu/wp-content/uploads/2015/07/AP_2015_1_Kuslits.pdf [letöltve: 2022. 02. 01.].

Lányi András 2020. Bevezetés az ökofilozófiába kezdő halódóknak. Budapest: L'Harmattan Kiadó - Könyvpont Kiadó.

Lewis, Craig C 2019. Climate Change: The "Highest Village in the world" is Almost Out of Water. Buddhistdoor Global, 2019. URL: https://www.buddhistdoor.net/news/climate-change-the-highest-village-in-the-world-is-almost-out-of-water/ [letöltve: 2021. szeptember 20.]

Loy, David 2019a. Ecodharma: Buddhist Teachings for the Ecological Crisis. Somerville, MA: Wisdom Publications

Loy, David 2019b. Can Buddhism Meet the Climate Crisis? [online] Lion’s roar URL: lionsroar.com/can-buddhism-meet-the climate-crisis/ [leöltve 2021.10.14.].

Mehrotra, Rajiv 2010. All You Ever Wanted to Know from His Holiness the Dalai Lama on Happiness, Life, Living and Much More. ReadHowYouWant.com

Pavo, Raymundo R. 2018. Arne Naess’ Ecosophy T: Its Norms, Hypotheses and Systematization. Social Ethics Society Journal of Applied Philosophy, 2(4): 15-30. [online] SOCIAL ETHICS SOCIETY JOURNAL OF APPLIED PHILOSOPHY. URL: http://ses-journal.com/wp-content/uploads/2017/09/SES-vol4-n2_2018_Pavo.pdf [letöltve: 2022. 01. 30.].

Research Symposium of Rajarata University of Sri Lanka, October 2018.) [pdf] Academia.edu.  URL: https://www.academia.edu/40294536/Buddhist_perspective_and_environmental_consevation_A_case_study_of_Vanaropa_Sutta_ [letöltve: 2021.10.14.].

Salick, Jan - Bauer, Kenneth - Byg, Anja. 2012. Contemporary Tibetan Cosmology of Climate Change. Journal for the Study of Religion Nature and Culture. 6. 447-476. 10.1558/jsrnc.v6i4.447.

Sciberras, Colette 2010. Buddhist Philosophy and the Ideals of Environmentalism. [online] Durham theses, Durham University. URL: http://etheses.dur.ac.uk/535/ [letöltve: 2021. 10. 21.].

Sponsel E. Leslie – Sponsel Poranee Natadecha 2008. Buddhism and Ecology: Theory and Practice. [online] Yale Forum on Religion and Ecology. URL: https://fore.yale.edu/sites/default/files/files/BEintroduction-Sponsel.pdf [letöltve: 2021. május 10.].

Thathong, Kongsak 2012. A spiritual dimension and environmental education: Buddhism and environmental crisis. Procedia - Social and Behavioral Sciences, 46: 5063–5068.

Ven. Thero Rangama Chandawimala 2019. Vanaropa (Forestation): An application of buddhist teaching for the problem of deforestation  (paper read at: Consumption and environment: A sustainable perspective, 33–38 May, 2019.) [pdf] vbgh.vn. URL: https://vbgh.vn/uploads/tin/2019_05/1/3-venrangama-chandawimala-thero.pdf [letöltve: 2021.10.14.].

Thich Nhat Hanh 1966. The Sun My Heart  Engaged Buddhist Reader ed. Arnold Kotler Berkeley, Parallax Press, pp. 162-170.

Thilakaratna M.T.N., Thilakaratna M.P.S. 2018. Buddhist perspective and environmental conversation: a case study of „Vanaropa Sutta” (paper read at: Proceedings of the 4 International

Tóth Gergely 2014. Kelet-nyugat átrendeződés? Journal of Central European Green Innovation, 2(4): 163-170. [online] URL: https://karolyrobertcampus.uni-mate.hu/documents/56094/0/jcegi_24.pdf/

U Tin U (Myaung), Yangon 1998. Vanaropa Sutta Discourse on the Merit Gained in Planting Groves (paper read at: Five samyuttal from sagathavagga samyutta, 1998.)  URL: http://www.myanmarnet.net/nibbana/tipitaka/vanaropa.htm  [letöltve: 2021.10.14.].

White, Lynn 1967. The Historical Roots of Our Ecological Crisis. Science, 155: 1203–1207.

Yahata Sakura 2010. 'Deep Ecology': From the Asian View, Comparing with Buddhism (paper read at the 1st International Conference Applied Ethics and Applied Philosophy in East Asia, Kobe University, 2010). [pdf] Academia.edu URL: https://www.academia.edu/44860725/Deep_Ecology_From_the_Asian_View_Comparing_with_Buddhism  [letöltve: 2022. január 30.]

Zsolnai László, 2010. Boldogság és gazdaság. Budapest: Typotex Kiadó.

 

Elsődleges tibeti forrás:

gZungs ʼdus (sku ʼbum par ma). 1 vols. sKu ʼbum byams pa gling, 2001. Accessed October 23, 2021. http://purl.bdrc.io/resource/W22348. [BDRC bdr:W22348].

Kép forrása: https://www.bohemianvagabond.com/wp-content/uploads/2018/02/Screen-Shot-2016-07-18-at-10.16.24-AM.png

 

 

[1] Loy 2019a: 257.

[2] Az elkötelezett (engaged) buddhizmus Thich Nhat Hanh vietnámi buddhista szerzetes által alkotott kifejezés. Azokra az aktív társadalmi mozgalmakra utal melyek az elmúlt században alakultak ki és a háború és béke, a gazdaság, környezetvédelem és emberi jogok kérdéseire fókuszál. A leghíresebb társadalmilag elkötelezett buddhista Őszentsége a 14. Dalai Láma.

[3] Javanaud 2020.

[4] Zsolnai 2010.

[5] Lányi 2020.

[6] Byg 2009.

[7] Salick 2012.

[8] Salick 2012.

[9] Hidas 2015.

[10] Kovács 2008.

[11] Lányi 2020.

[12] Kovács 2008.

[13] Kovács 2008.

[14] Lányi 2020.

[15] Tóth 2014.

[16] Tóth 2014.

[17] Fleischer 2014.

[18] A COP konferenciák éveiben, a 1992-es riói klímakonferenciától a 2015-ös párizsi konferenciáig minden évben mérték az éves, globális, átlagolt tengerszint felett mért szén-dioxid ppm középértéket és semmiféle lassulást nem mutatnak az értékek az évek folyamán mialatt 24 éven át 24 konferenciát tartottak. (NOAA ESRL adatok).

[19] 1812-ben az Egyesült Államok haditengerészete legyőzte a brit flottát az Erie-tó melletti csatában. Oliver Perry parancsnok ezt írta William Henry Harrison vezérőrnagynak. „Találkoztunk az ellenséggel, s azok mi vagyunk.” Kelly 1970-ben használta a mondást a Föld Napja alkalmából kreált környezetszennyezés elleni plakátján.

[20] Diamond 2009.

[21] Diamond 2009.

[22] Diamond 2019.

[23] Lányi 2020.

[24] Jeremy Bentham (1748-1832): angol filozófus, jogtudós, az állatjogok szószólója.

[25] Holmes Rolston (1932-): filozófus, a Colorado Állami Egyetem filozófia professzora.

[26] Aldo Leopold (1887-1948): amerikai ökológus, környezetvédő, író, a Föld-etika megteremtője.

[27] Tom Regan (1938-2017): amerikai filozófus, az állati jogok szószólója.

[28] Yahata 2010.

[29] A T-ökozófia Arne Naess személyes ökofilozófiája. a T betű a norvég hegyi kunyhóját jelzi Tvergastein, szó szerint azt jelenti, „köveken át”. A T betű ökolfilozófiájának személyességére utal (R. Pavo 2018: 15-16).

[30] Lányi 2020.

[31] R. Pavo 2018.

[32] Kuslits 2015.

[33] Cavazza 2014.

[34] Thich Nhat Hanh (1926-2022): vietnámi zen szerzetes, béke- és emberjogi aktivista, író, az International Plum Village Community of Engaged Buddhism alapítója (1982).

[35] Gregory, Samah 2008.

[36] Kenneth Lewis Kraft (1949-2018) buddhista tanulmányok és a japán vallások professzora a pennsylvaniai Lehigh egyetemen.

[37] Gregory, Samah 2008.

[38] A gatha szanszkrit szó, verset vagy dalt jelent. I. e. 1300-ból ered az Indo-iráni vallásos költészet metrikus formája. Zoroaszter iráni költő és próféta által a gathák mint egyfajta himnusz szövegek, a zoroasztriánus hagyomány középpontjába kerültek reflektív spirituális gyakorlatként. A buddhizmus Indiából keletre való terjedésekor zoroasztriánus hatásra alakultak a buddhista gathák.

[39] Gregory, Samah 2008.

[40] Gregory, Samah 2008.

[41] Loy, 2020.

[42] Vandana Siva (1952-): indiai fizikus, ökológus, feminista és génmanipuláció-ellenes aktivista, a nonprofit Navdanya (kilenc mag) tudományos, technológiai és ökológiai kutatóalapítvány alapítója és elnöke. Indiai gazdákat oktat az erőszakmentes és változatos mezőgazdaság alapelemeire.

[43] A fenntarthatóság lényege egy olyan fejlődési pályára való törekvés, amelyik tartósan követhető, azaz amely mentén haladva a fejlődés során nem éljük fel a későbbi létezésmódok tartalékait és lehetőségeit.

[44] Sciberras 2010.

[45] Phra Dharmakosācārya, más néven Buddhadāsa Bhikkhu, 20. századi, Thaiföldön élő, híres és befolyásos aszkéta-filozófus volt. 

[46] Cavassa 2014.

[47] Buddhadasa Bhikkhu (1906-1993): a 20. század híres thaiföldi, aszkéta filozófusa.

[48] Porosz 2018.

[49] lásd Függelék 2.

[50] Phra Prachak Kuttajitto, a thaiföldi Hua Nam Pood erdei kolostor apátja

[51] dharmanet.org

[52] Sponsel 2008.

[53] Metta szutta, Snp 1.8 / Sn 143-152, Farkas Pál fordítása

[54] Paul Francis Waldau (1950-): nyugdíjas professzor a Buffalo állambeli Canisius Collegben, tudós, állatjogi előadó, író, a Religion and Animal Institute elnöke, aktivista.

[55] Környezeti rasszizmus: a fogalom a hetvenes években született, amikor az USA Észak-Karolina államának Waren megyéjében a feketék a lakóhelyük közvetlen közelében épülő szeméttelep ellen tiltakoztak. Eleinte ezért a „környezeti rasszizmus” kifejezést használták. A fogalom jelentése azóta változott mert nem mindig egy etnikai csoport az, aki a környezeti kockázatot aránytalanul viseli, sokszor inkább a társadalom legszegényebbjei a leginkább érintettek.

[56] Mehrotra 2010.

[57] Javanaud 2020.

[58] Apologetika: a hit igazolásának tudománya.

Kritika: értékelő vélemény, bírálat.

Konstruktivizmus: A konstruktivizmus olyan ismeretelmélet, amely arról szól, hogy mi a tudás és hogyan keletkezik. A konstruktivizmus a korábbi elképzelésekkel szemben a tudás aktív, belső, személyes felépítésében hisz. A megállapításokból következik, hogy a konstruktivizmus alaptétele szerint tudásunk nem valamilyen külső forrásból származik, nem valamilyen közvetítő mechanizmus segítségével áramlik belénk, s nem halmozódik fel bennünk, hanem tudásunkat magunk konstruáljuk.

Eticizmus: etikán és etikai eszméken, elveken alapuló.

Kontextualizmus: az állítások igazságfeltételei azok kontextusától függően változnak.

[59] J. Baird Callicott (1941-): amerikai filozófus, egyetemi kutató professzor, munkássága a környezetfilozófia és etika témaköréről szól.

[60] Jetsunma Tenzin Palmo (1943-): dugpa kagyü szerzetesnő, tanító, író, kolostoralapító, az elkötelezett buddhista hálózat tagja.

[61] Loy 2019a.

[62] Az instrumentális érték a hasznosság mutatója. Egy tárgy azért hordoz bizonyos instrumentális értéket, mert vele hasznos, értékes dolgot tudok tenni. Így némely tárgy instrumentális értéke nem magának a tárgynak az értékét jelenti, hanem abból származik, hogy mire használhatom azt. Amikor egy ilyen tárgy elveszíti használhatóságát, illetve lehetőség nyílik rá, hogy átvegye a helyét valami, ami nála nagyobb hatékonysággal alkalmazható, akkor az a tárgy feleslegessé válik.

[63] Mark Siderits: közel 50 éve ír esszéket és könyveket az indiai buddhizmus filozófiájáról.

[64] Javanaud 2020.

[65] Prayudh Payutto (1937-): thai buddhista szerzetes, író, 2005-ben a Buddhista Világegyetem a théraváda buddhizmus legkiválóbb tudósának választotta.

[66] Javanaud 2020.

[67] Thich Nhat Hahn 1966.

[68] Prof. Ian Charles Harris (1952-2014): buddhista tudós és tanár, a kambodzsai buddhizmus kutatója, több egyetem emeritus professzora.

[69] Javanaud 2020.

[70] Gyalwang Drukpa (rgyal dbang ’brug pa).

[71] Pad yatra: Mahatma Gandhi nevéhez fűződik a padayatra amikor a sómenet élén Dandiba vonult, hogy tiltakozzon a britek sómonopóliuma ellen és kiharcolja India függetlenségét.

[72] buddhistdoor.net

[73] A hét nagy ázsiai folyó amely a tibeti hegyekben ered: Brahmaputra (Cangpo, - jelentése: Tiszta folyó – gtsang po), a Sárga folyó (Macshu – jelentése: Páva folyó – rma chu), Salween (Gyelmo Ngülcshu – jelentése: A királynő Édesvize – rgyal mo rngul chu), a Mekong (Dzacshu – jelentése: Agyagfolyó – rdza chu), a Jangce (Dicshu – jelentése: Jaktehén folyó – ’bri chu), az Indus (Szengge Khabab – jelentése: Oroszlán hóesés – seng ge kha ’bab), a Szatledzs (Langcshen Cangpo – jelentése: Elefánt Tiszta folyó – glang chen grsang po).

[74] Lewis 2019.

[75] Byg, Salick 2009.

[76] Salick 2012.

[77] Salick, Bauer, Big 2012.

[78] wylie: gnyan

[79] wylie: btsan

[80] wylie: lha

[81] Kelényi 2003.

[82] wylie: klu gtor

[83] Kocurek 2013.

[84] lásd Függelék 1.

[85] lásd Függelék 1. 70. oldal.

[86] A Human Rights Watch kivizsgálja a világ bármely részén előforduló visszaéléseket. Kb. 450 több országból származó jogászok, újságírók…stb. munkálkodnak a különböző veszélyeztetett embercsoportok védelmén, a menekültektől kezdve, a kiszolgáltatott kisebbségeken át a rászoruló gyermekekig. Megvédik az aktivistákat, felelősségre vonják a bántalmazókat és igazságot szolgáltatnak az áldozatoknak.

[87] wylie: karma bsam grub.

[88] Éghajlatváltozási Kormányközi Testület

[89] Az ENSZ 26. éghajlatváltozási konferenciája Glasgow-ban.