"Személyes festői tapasztalatomból tudom, hogy ahhoz, hogy egy kép megszülessen – számomra – szükséges egy látvány, ami az adott pillanatban fontos, elindít belső folyamatokat – ez lenne az a valami. Majd ebből születik bennem egy kép, amit a harminc évnyi festői gyakorlatom, a praxis, képpé alakít. Vagyis már csak a bennem lévő képet le kell fessem, rajzoljam. Hogy a kép milyen lesz, azt – visszatekintve – nagyon meghatározza a folyamat elején felsejlett valami."
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
A valami mint a helyes nézet előszobája
BA szakdolgozat
Témavezető tanár: Földiné Irtl Melinda
Írta: Laár Balázs
Budapest
2021
Tartalom
1. Bevezető, avagy a valami előszobája
2. A valami természete
2.1 A valami meghatározása
2.2 A valami működése
2.3 A valami fontossága
3. A valamire való vágyás
3.1 A helyes vágy kérdése
3.2 A valami és a középút
3.3 A középút gyakorlása
4. Működésben a valami
4.1. A valami a hétköznapokban
4.2 A valami és a Tan kerekének megforgatása
4.3 A valami a tudat kapujában
4.4 A valami észlelései
5. A helyes nézet és az előszoba
5.1 A helyes nézet meghatározása
5.2 Az előszoba kérdése
6. Összegzés: a valami mint a helyes nézet előszobája
7. Zárszó
8. Felhasznált irodalom
9. Nem várt fordulat
1. Bevezető, avagy a valami előszobája
„A regény nem szól valamiről, hanem maga a valami.”[1]
Ez a mondat sokrétűen szól a valamiről. Először ez a mondat Ottlik Géza idézetként tűnik fel. Ha utánajárunk az idézetnek, kiderül, hogy ez egy nagyobb szövegkörnyezet kiemelt gondolata.[2] Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész ebben a szövegben látta meg azt a valamit, ami számára a legfontosabb volt benne. Tehát maga a mondat eleve egy valamije egy nagyobb egységnek.
Másodszor, egy lehetséges meghatározása a valaminek. Ebben az esetben éppen egy irodalmi fogalomkörben.
Harmadszor, ha kitágítjuk a mondat jelentését az irodalomról az egész művészetre, akkor a műalkotásokban megjelenő jelentéshez is elvezethet bennünket valamiről.
Végül negyedszer, ha a fent szereplő mondatot az élet különböző területein felsejlő valamikre alkalmazzuk, akkor egy általános nézőpontot kaphatunk a valamiről.
A legideálisabb az lenne, ha ezt a gondolatmenetet elvihetném a nyolcadik pontig, azzal összeköthetném, hogy nyolcadszor – és máris a Nemes Nyolcrétű Ösvénynél találnánk magunkat. Ezzel fel is tehetnénk a kérdést, hogy az ifjú Gótamának mi volt az a valami, ami arra sarkallta, hogy elhagyja királyi lakhelyét és megismerkedjen a betegség, öregség, halál gondolatával.
Visszatérve a mondatra – erőteljesen rávilágít arra, hogyan érzékeljük a valóságot. Megfogalmazza, hogy mindig többet gondolunk erről a valamiről, mint ami a valami önvalója. Nem érzékeljük, hogy benne vagyunk a valamiben, hanem csak annyit fogunk fel belőle, hogy kapcsolatban áll a valamivel. Nem látjuk a fától az erdőt – ha magyar szólásként szeretnénk ugyanezt leírni. Persze a buddhizmus azt a tételét is hozhatnánk, hogy a Szamszára és a Nirvána ugyanaz, csak éppen nem látjuk ezt.
Ezt a valamit többféleképpen fogalmazzák meg, különböző filozófiák, művészek, vallások. Mindben az a közös, hogy muszáj, hogy legyen az a valami, különben ki se kelnénk reggel az ágyból. Ez a valami, talán az egység, az egység érzése. Vagy a vágy arra, hogy legyen az a valami.
A 21. században a közösségi médiában rendszeresen feltűnnek olyan kijelentések, melyek a valamit keresik. A valamit mint megoldást, mint végső megoldást. Ezeken a platformokon tehát rengeteg valami tűnik fel rendszeresen, legalábbis rengeteg olyan valami, ami valakinek már jelentette a valamit.
Hogy ezekből a valamikből lesz-e valaha olyan szemlélet, helyes nézet, ami majd eljuttatja a valamit felfedezőt egy olyan mindennapi gyakorlathoz, ami visszaigazolja a valami helyességét – erről kevés visszajelzés érkezik ezeken a platformokon. Talán a 21. századi véleményvezéreknek, megmondó embereknek elég a valami éppen akkor aktuális megfogalmazása, az ebből eredendő gyakorlat már nem fontos. Viszont a valami megfogalmazása – láthatóan – igen fontos.
Személyes festői tapasztalatomból tudom, hogy ahhoz, hogy egy kép megszülessen – számomra – szükséges egy látvány, ami az adott pillanatban fontos, elindít belső folyamatokat – ez lenne az a valami. Majd ebből születik bennem egy kép, amit a harminc évnyi festői gyakorlatom, a praxis, képpé alakít. Vagyis már csak a bennem lévő képet le kell fessem, rajzoljam. Hogy a kép milyen lesz, azt – visszatekintve – nagyon meghatározza a folyamat elején felsejlett valami.
Ebből a tapasztalatból kiindulva nagyon fontosnak tartom a valami megjelenését, meglétét bármely, nem csak alkotói folyamathoz. Ezért választottam szakdolgozatom témájául a valamit, mely kvalitatív, leíró jellegű, filozófiai értekezés, melyben az elsődleges és másodlagos szövegforrások, nem feltétlenül a hipotézisek igazolására, sokkal inkább a személyes feltételezések inspirációjaként szolgáló elemekként kerülnek alkalmazásra. A buddhista filozófiához kapcsolódó páli és szanszkrit szakkifejezések a magyaros átírás szerint kerülnek feltűntetésre. A dolgozat nem szándékosan formabontó, mint ahogy erre néhány korábbi szakdolgozat esetében volt már precedens. A szokatlannak tűnő mondat és szövegtagolás – részemről – a gondolkodás folyamatát, a számomra izgalmas részek, festői praxisomból adódó kiemelési rutinját tükrözik.
A szakdolgozatomban azt a feltevést igyekszem igazolni, hogy a valami, vagy a valamik felsejlése eljuttat-e, vagy eljuttathat-e a helyes nézet kialakulásához. Sejtésem az, hogy a valami az, ami megérint bennünket valamilyen tudatműködés kapcsán, és elégséges impulzus esetén elindít afelé, hogy ennek a valaminek olyan szellemi tartalmat találjunk, ami a későbbiekben meghatározó lesz, vagy lehet az életünkben. Ehhez biztosan az első lépés az, hogy a valamit a helyén kezeljük. Ne azt gondoljuk, hogy szól a valamiről, hanem lássuk, hogy az maga a valami.
Talán a legjobb, magyar nyelvben használt kifejezés a valami felismerésére – ami kifejezi a misztikumát, csak sejthetőségét, a hozzá való kapcsolódási szándékot – az isteni.
2. A valami természete
2.1 A valami meghatározása
Ahhoz, hogy a valamiből előszoba váljon, szükséges meghatározni, mi is az a valami, miként kerül képbe, és miért fontos. Ebben a fejezetben erre teszek kísérletet.
A magyar nyelv értelmező szótára két első meghatározása szerint, a valami:
- „Meg nem határozott vagy meg nem határozható ismeretlen tárgy.”
- „Közelebbről meg nem határozott vagy meg nem határozható elvont dolog, esemény, ügy vagy gondolati tárgy.”[3]
Ebből kiindulva kijelenthetjük, hogy a valami fontos tulajdonsága a meghatározhatatlanság.
Az értelmezés kereséséhez tegyük hozzá a Magyar etimológiai szótár meghatározását a vala- előtaghoz;
- „A van ige val- tőalakjából képződött folyamatos melléknévi igenév, a való alakváltozata… Kezdetben a vala jelzői szerepet játszott ‘létező, való’ értelemben, majd elvesztette konkrét jelentését, s a határozatlanság kifejezője lett.”[4]
Így kijelenthetjük, hogy a valami egy valós, de meghatározhatatlan tárgy, vagy fogalom.
Amikor a valami kifejezést használjuk, akkor éppen egy meghatározhatatlan, vagy általunk meg nem határozható, esetleg egy általunk meghatározni nem akart tárgyra, vagy fogalomra gondolunk – ami akkor, és épp ott mégis jelentőséggel, fontossággal bír.
Más nézőpontból vizsgálva a valami minden lehet, ami az éntől különbözik. Az egyik Vaisnava hindu teremtésmítoszban Brahmá, az Egynek Teremtő Ereje, mikor a Visnu köldökéből kihajtott lótuszvirágon tudatára ébredt, nem tudta, mitévő legyen. Körülnézett volna, de nem látott semmit. Keresni kezdte az eredetét, négy arca keletkezett, hogy mindenfelé láthasson, de hiába. Mély meditációba mélyedt, és ebből a tudati összpontosításból született meg a világ, mint valami, ami nem Brahmá.[5]
Tehát fontos tulajdonsága a valaminek, hogy elkülönül az éntől.
Ha tovább folytatjuk a valami vizsgálatát ebből a szempontból, felfedezhetjük, hogy a valami, mégis kötődik az énhez, annak valamilyen tudati kiáradása, mely elkülönült az éntől.
Amikor felfedezünk valami számunkra fontosat – „ez ám a valami”, ahogy a magyar szólás mondja – akkor talán pont ezzel a tőlünk elkülönült, de számunkra fontos dologgal találkozunk.
Sőt, ha még tovább folytatjuk a vizsgálódást, előkerül a vágy, a szomj, ami ehhez az elveszett, vagy elkülönült, vagy annak vélt dologhoz, és az ahhoz való újrakapcsolódáshoz köt bennünket. És így a valamit rögtön a szenvedés egyik okának is tekinthetjük.
2.2 A valami működése
A létforgatagba vetett életünknek van egy általános rutinja, amivel ezt napról-napra éljük. A hétköznapok. Vagy mondhatjuk azt is, a hétköznapok szürkesége. Ez egy neutrális közeg.
A valami megjelenésekor ebből a neutrális szürkeségből kiszínesedik, egyszer csak kitűnik valamilyen intenzív megjelenéssel. Biztos, hogy valamilyen tudatfunkciónk, a gondolkodás, az érzelem, vagy az akarat azonnal reagál erre a megjelenésre. Hétköznapi értelemben lehet ez egy aha-érzés, vagy egy isteni benyomásnak érzékelt pillanat – legalábbis így lehetne szabatosan leírni ezt az érzékelést.
Ha megvizsgáljuk ezt az úgynevezett, aha-érzést, buddhista szempontból, a valami felbukkanásának szempontjából, feltételezhetjük, hogy a zavarodottság állapotából tudatosság, vagy tudatosság-csíra, de legalábbis nem-zavarodottság születik. A három méreg, a három káros gyökér (akuszala múla) – nem tudás (móha), ragaszkodás (lóbha), irtózás (dósza) – egyike, a nem-tudás, a zavarodottság átvált éberséggé[6] (szati), tudatossá téve a pillanatot.
Ha egy másik buddhista terminológiával szeretnénk leírni a valami felbukkanását, akkor elsődleges forrásként a páli nyelvű Hármas Kosár gyűjteményből (Tipitaka), az Abhidamma-pitakához érdemes forduljunk. Az észlelés aktív tudatmozzanatainak tanulmányozása céljából.[7] Az észlelés érzékszervi kapukon jut a tudatunkba, ami folyamatában eljuthat az elmekapuhoz, vagy csak elme kapun át lép a tudatba. A folyamat a felfigyeléssel indul, vagyis az érzékelés tárgya megérkezik az egyik tudatkapuhoz. Majd következik az érzéki benyomás, a befogadás, a vizsgálás, a meghatározás, amiből egy indíttatás lesz, majd a rögzítés. Ennek a hét lépcsős folyamatnak valamelyik pontján a valami biztosan szokatlan, eltérő reakciót vált ki az elménkben. Valószínűleg a felfigyelésnél, vagy az érzéki benyomásnál. Ahhoz pedig, hogy a valami feltűnéséből tovább tudjunk lépni, tehát újabb aktív tudatmozzanatok merüljenek fel bennünk – talán már az elmekapuban – az indíttatás és rögzítés tudatmozzanatai lesznek döntőek. Mivel ehhez a hét lépcsőhöz tizennégy pillanatot köt az Abhidamma, az első öt tudatmozzanathoz egy-egy pillanatot, az indíttatáshoz hetet és a rögzítéshez kettőt – érzékelhető, hogy a döntés, ami lesz ebből az érzékelésből, a legfontosabb.
Persze a valami nem csak egy folyamat elején jelenhet meg, indikálva egy reakciót, vagy láncreakciót. Megjelenhet folyamatok közben is. Ilyenkor vagy új impulzus keletkezik belőle, vagy esetleg visszajelzés.
Festészeti praxisomban többször fordult elő, hogy festés közben pont egy olyan vonalat, tónust, vagy színt tettem fel a készülő képre, amikor belém hasított az egység érzete az univerzummal. Ekkor mindig kissé hátrább léptem a képtől és felkaptam a földről az egyik lábam. Persze amint tudatosult bennem a történés, már ki is estem az egység érzetből. Maga a folyamat az Abhidamma szerint legalább három tudatmozzanat-sorozat, melyek között a tudat kogníció-mentes állapotba tér vissza. Az első az egység érzetének tudatmozzanat-sorozata, a második a hátralépés, a harmadik az előző két történés felfogása.
Ez a folyamat, bár tudtam róla, nem volt addig tudatos bennem, míg nem láttam az akkor 12 éves Grace WanderWall előadását egy tehetségkutatóban[8], és ki nem szúrtam, hogy pont úgy kapja fel a lábát egy pillanatban, mint ahogy én szoktam.
A valami működését tekintve kijelenthetjük, hogy a valaminek valószínűleg van köze az egység érzetéhez.
2.3 A valami fontossága
Amennyiben elfogadjuk, hogy a valami egy olyan részünk, ami jelenleg nem tartozik hozzánk, érthetővé válik, miért fontos az, amikor találkozunk valamilyen formában vele.
A 20-21. századi internetes forradalom előtt a valami megnyilvánulásai írott, vagy szóbeli, vagy művészeti formában jelentek meg széles kör előtt. A közösségi média elterjedésével bárki valami-kinyilatkoztatóvá, véleményvezérré, megmondó emberré válhat. És ha figyeljük ezeket a felületeket, kiderül, hogy sokak válnak is azzá. Valószínűsíthető, hogy a valami megtalálásának az örömét fontos megosztani bármiféle közösséggel.
Ha megfigyeljük ezeket a valamiket, a tudatfunkciók három alapvető kategóriáját különböztethetjük meg. Materiális, érzelmi és szellemi megnyilvánulásokat.
A materiális megnyilvánulások erősen kötődnek a valósnak vélt anyagi világhoz. Jellemzően akarati tendenciával áthatottak. Általában életmód life-coach, esetleg vezetői-coach megnyilvánulások.
Az érzelmi megnyilvánulások már egy finomabb, emelkedettebb szinten jelennek meg. Legtöbbször párkapcsolati, családi vonatkozásban.
A szellemi megnyilvánulások leginkább tanítók, mesterek gondolatait közvetítik, akár ismeretlen szerzőtől is.
Bármilyen is legyen egy ilyen valami-közlés, általánosan megfigyelhető, hogy erőteljes pozitív töltettel rendelkezik a legtöbb esetben. Feltételezhetjük, hogy egy felfokozott érzelmi állapotot tükröz. A valami megtalálásának, a valamivel való újra egységbe kerülés katarzisát.
3. A valamire való vágyás
3.1 A helyes vágy kérdése
Ha elfogadjuk, és feltételezzük, hogy az előző fejezetben megtett megfigyelések igazak, akkor a valami;
– egy valós dolog, amit nem tudunk, vagy nem akarunk meghatározni;
– megjelenésekor lényegesen eltér a neutrális valóságtól;
– létezik valamilyen kötődésünk hozzá, érintkezésbe léptünk vele, kapcsolódtunk hozzá, és ebből született egy érzet;
– és ez a kötődés egyben egy vágyat is generál a valami eléréséhez.
A vágyak (tanhá, trishná) keltette, emóciók által kizökkentett tudat nem tud, vagy csak nagyon nehezen tud figyelmet összpontosítani bármire is. A bármire is irányuló vágy kezelése, felismerése, és keretek között tartása fontos pontja annak a lépésnek, hogy a valamit, az életünkben felbukkanó valami-érzeteket (védaná) kezelni tudjuk.
Buddhista terminológiában a helyes szónak (szammá vács) hatalmas jelentősége van. Ez minősíti az összes szemléleti kérdésünket a kettősség világában – vagyis, hogy a dolgok elfogadhatóak-e buddhista szempontból, vagy sem. Buddha a vágyról a Négy Nemes Igazság második pontjában egyértelműen nyilatkozik, mint minden szenvedés okáról. Ennek szellemében tényleg kérdéses, hogy létezhet-e helyes vágy. Hiszen vágyakozhatunk a megvilágosodásra, az úton járásra is – ami feltehetőleg nem túl helytelen a buddhista gyakorlatokban.
A helyes vágy kérdése számomra festőként talán az Advaita-védánta és a dzsnyána-jóga filozófiából kerül képbe. Itt jelenik meg a mumuksuthva fogalma, ami a megszabadulás utáni vágyat takarja, vagyis az „égő vágyakozás megszabadulni a születés és halál kerekétől”.[16] Ez áll talán a legközelebb ahhoz a vágyhoz, vagy vágynak tűnő valamihez, ami elvezethet a helyes nézethez, a megszabadulás helyes nézetéhez.
Farkas Attila Márton a Céljainkon túl[17] című könyvének bevezetőjében egyértelműen és nagyon árnyaltan fogalmazza meg, hogy a vágyak által vezetett élet mindig csalódással jár, így bármilyen nemes is a vágy, az csak vágy marad, így egyértelműen vezet a szenvedéshez. Ebből a szemszögből nézve a helyes vágy kérdése nem szerencsés, nem jó megfogalmazás.
Huang-Po pedig így fogalmaz: "Ha az Úton jártok és Buddhává akartok válni, nem a tanításokat kell tanulmányoznotok, hanem azt kell megtanulnotok, hogy miképpen szabadulhattok meg magától a kereséstől és a dolgoktól való összeláncoltságtól."[18] Vagyis az úton való járás szemléletében eleve más, mint a megvilágosodás, de biztosan lényegesen eltérő, amíg bármilyen tudatfunkcióval, legfőképpen akarati elemekkel áthatott.
Amennyiben a vágy mindig vágy marad, és ennek megváltoztatásához egy teljesen más szemlélet szükséges, akkor semmiképp nem beszélhetünk helyes vágyról – sokkal inkább a Nemes Nyolcrétű Ösvény helyes szemléletéről. Méghozzá úgy, ahogy Steven Collins fogalmazza meg: a buddhizmus helyes nézete csak akkor vezet a Nibbánához, ha maga nem a vágy és kötődés tárgya.[19] A buddhista középút – úgy vágyni valamire, a megismerésre, a felébredésre, hogy nem vágyunk rá.
3.2 A valami és a középút
Európai szemlélettel a pozitív töltet erénynek számít. Tehát egy polarizált világ – valamilyen szempontból – pozitív oldalán történő elköteleződést fontosnak tart. Ez szöges ellentétben áll a buddhista középút (majjhima patipadá) tanával. A középút ugyanis semlegességet képvisel. Ezért érdemes a középút fogalmát is körüljárni.
A Dhammapada örök törvénye remek példa erre. A két legismertebb fordítást Vekerdi József és Fórizs László készítette.
– Vekerdi József fordítása:
„Mert gyűlöletet sohasem szüntet meg másik gyűlölet.
Örök törvény: ha nem gyűlölsz, úgy szűnik meg a gyűlölet.”[20]
– Fórizs László fordítása:
„A gyűlöletet sohasem
szünteti meg gyűlölet,
csak a szeretet. –
Ez az örökkévaló Törvény.”[21]
Láthatjuk, hogy a gyűlölet és ennek feloldásával foglalkoznak a verssorok. Az európai értékrendben a gyűlölet és a szeretet a két ellenpólus. Európai szemléletű, értékbemutató fordításnak ezek a fordítások teljesen hitelesek, hiszen ebbe a szemléletbe helyezik a Dhammapada mondanivalóját. Ez tükröződik Fórizs László fordításában. Míg Vekerdi József fordításában a gyűlölet-nem gyűlölet szerepel, ami nem ellentétpár, hanem egy szélsőség, és a hozzá kapcsolódó semlegesség. Ez utóbbi sokkal közelebb áll a buddhista középút szemléletéhez.
Ha ebben a szemléletben kell leírni a középutat, akkor az egyik szélén lesz a gyűlölet – középen a nem gyűlölet. A nem gyűlöletben van egy semlegesség, ez talán érthető egy európai kultúrkörben. A másik oldalon a szeretet – középen a nem szeretet. Ezt az utóbbit, a nem szeretetet nehéz erénynek bemutatni az európai szemléletben. Pedig pont ez a középút lényege, hogy a középen levésnek nincs semmilyen tudatfunkció által energetizált, áthatott állapota. Nem egy szeretet tagadásról van szó, hanem egy általános, mindenki felé megnyilvánuló együttérző állapotot mutat, ami nem leng ki semmilyen irányban. Semmit nem gyűlöl, és semmit nem szeret, vagyis semmihez nem viszonyul sem gondolati, sem akarati, sem érzelmi kimozdultsággal.
Ebből az állapotból tekintve a valamire, elképzelhető, hogy a felismert valami, vagy a helyesen felismert valami elindít egy olyan tudatfolyamatot, amely eljuthat ahhoz, hogy a valami valóban a helyes nézethez vezető első lépés legyen. Lin-Csi apát így fogalmazza ezt meg:
„Az igaz Út nem oly nehéz,
Csak ne válassz és ne szeress!
Ha nem gyűlölsz és nem szeretsz,
Fényesség vár, felhő se lesz.”[22]
3.3 A középút gyakorlása
Amennyiben tényleg a középutat szeretnénk járni, akkor fontos, hogy ez az út a helyes szemlélet szellemében legyen látható számunkra.
Ha a vágyat igény és szükséglet szerint figyeljük meg, akkor egyértelmű válaszokat kaphatunk. Az igényeink, melyek vággyal színezettek, ragaszkodás és vágy természetűek, így egyenesen vezetnek a szenvedéshez. A szükségleteink pedig az emberi élet fenntartásának elengedhetetlen kellékei, kényszerei. A buddhista szemlélet szerinti értékes megtestesüléssel, az emberi lényként való megszületéssel felvett cselekvési kényszer, és ragaszkodás kötelez valamilyen módon a saját élet megóvására, fenntartására. Az erre irányuló szándéknak vélhetően szükséges meglegyen bennünk.
Tehát, ha felmerülő vágyakat a helyes szemlélet által figyeljük meg, akkor egyértelművé válik Lin-csi verse:
„Ha éhes vagy - egyél.
Ha álmos vagy - feküdj le.
Ha hideg van - öltözz fel.
Ha meleg van - vetkőzz le.
Reggel-este fürödj meg,
Hogy ne legyetek büdösek.
A celládban tarts rendet,
Hogy ne keresd a fejedet,
S ha kéznél van, se használd,
Másra tartsd az eszed hasznát.
Messzire nézz, az égre fel,
Az ész jár lábon, idelenn.”[23]
Nagyon jól fogalmaz a HVG cikke, mikor a vágyak egy csoportját, egy mai szóval, „kamu vágyak”[24]-nak minősíti. Azon vágyak kerülnek bele ebbe a kategóriába, amelyek nem tartoznak hozzánk, semmilyen tudati szinten; semmilyen valós érzelmi, gondolati, akarati kötődésünk nincsenek ezekhez a vágyakhoz. Szükségesnek tűnik, hogy ezekre rálássunk, és kiszűrjük azokat, amik nem tartoznak a szükségleteink kielégítéséhez.
Természetesen nem feledkezhetünk meg a vágyak motiváló erejéről[25] sem, amit napjaink pszichológusai előszeretettel azonosítanak az öröm forrásával – már amennyiben a vágyból motiváció, és a motivációból pedig elérés születik. Ha a motivációt a valami felbukkanásához vezetjük vissza, és törekszünk, hogy ne kamu vágy alakuljon ki belőle, akkor a buddhista nézetből mindjárt a Nemes Nyolcrétű Ösvény felé kell forduljunk.
4. Működésben a valami
4.1. A valami a hétköznapokban
Gyermekként a valamit csinálni is lehet! Talán sokan emlékszünk arra a szülői kérdésre, hogy: - Mit csinálsz? Amire a válasz: - Valamit! Ez akkor egy olyan folyamat volt, amit nem akartunk konkrétan megosztani senkivel, mégis fontos volt számunkra. Talán gyermekként még közelebb áll ez a valami a végső valósághoz, a nézetektől való mentességhez. Ahogy Buddha miután kifejti a tutaj hasonlatát, azt mondja, hogy a Dhamma is a tutajhoz hasonló. A tutaj átkelésre való, nem megőrzésre, és ha ezt tudja valaki, még a tanítást, a Dhammát is el kell hagynia, nemhogy azt, ami nem-Dhamma.[26] A gyerekek jól reagálnak az ilyen példákra, néha pedig sokat segít, ha azt mondjuk el, mi nem a helyes nézet, mint ahogy a Brahmadzsála szuttában, „A nézetek mindent felölelő hálója” szuttában a tévhiteket, téves nézeteket sorolja fel Buddha. Felnőttként, inkább a hétköznapi valóságát látjuk a valaminek. Így felnőttként is csináljuk a valamit – csak kicsit másképp, és másképp fogalmazzuk meg. A valami egy kiinduló pont, amiből lesz egy produktum. A nézőpontunk is változik a valami feltűnésével. Szépen ír erről Arany János a Toldiban:
„Mégis, mindamellett - mily Isten csodája! -
Egy zokszót sem ejt ki Toldi Györgyre szája:
Lelke gyűlölségén erőt vesz valami,
Valami - nem tudom én azt kimondani.”[27]
Ha már Toldi és Arany, akkor egy ugrással felmerül a kérdés: Milyen lehet az a megváltoztatott nézőpont, ami egy üdítő italnak azt a nevet adja, hogy Tikkadt Szöcske?[28] Ebben van egy vagányság, hiszen ez egy kóla, és olyan vetélytársai vannak, melyek az egész világunkban ismertek. Eddig a világmárkák legismertebb kihívói sem merték a kóla szót kihagyni a saját termékük nevéből.
Ha a valami Toldi Miklós lelke gyűlölségét is képes megváltoztatni, illetve egy terméknek egy teljesen szokatlan vonatkozásban tud nevet adni, akkor feltételezhetjük, hogy potenciális lehetőség van benne, hatóereje tud lenni, és így hatása olyan szemléletváltásokat is eredményezhet, mint a helyes nézet kialakulása, ami elvezethet a Nemes Nyolcrétű Ösvényhez.
4.2 A valami és a Tan kerekének megforgatása
Képzeljük el mi lehetett az a valami, ami Buddhát arra sarkallta, hogy leüljön és addig fel se keljen, amíg a megvilágosodás állapotát el nem éri. Persze ez a valami egy régebbi élmény, egy előző valami élmény felidézése által jött létre, amikor visszaemlékezett egy spontán módon, gyermekkorában elért dhjána tudatállapotra (meditációs tapasztalás, amiben kezdetben jelen van az örömteli összeszedettség). Ez egy fontos pillanat valószínűleg, legalábbis a helyes nézet szempontjából. Itt ráláthatunk arra, hogy az, ami egy folyamatra hajt, terel minket az nem rögtön a végső megoldást tárja elénk, hanem egy megismerési utat. Buddha, amikor saját útjára tért, több évi remeteség, aszkézis és vándorlás után, Álára Kálama és Uddaka Rámaputta tanításai után, a különböző tanítások szélsőségeit is megtapasztalva, visszatért a közvetlen valami észleléséhez – és végül ez vezetett megvilágosodásához.
Megfigyelésem szerint hasonló történik a rajz-festés tanulásának folyamatában. Mikor belép egy új tanulni vágyó bármely mesterhez, látható a rajzain, képein, hogy mi az ő víziója, hogyan tekint a festészetre, mit szeretne elérni. A tanulási folyamat alatt teljesen eltér ettől, majd egy idő után visszatér az korábbi kompozícióihoz és motívumaihoz – de már egy teljesen más szinten, más tartalmakkal, avagy éppen hátrahagyva a tartalmakat.
A megvilágosodás után Buddha nem tudja átadni, mi történt vele. Akivel először találkozik annak a közvetlen tapasztalást próbálja verbálisan kifejezni, de ezzel ellenérzést kelt. Később, mikor látják kisugárzását korábbi aszkéta társai és kérik, hogy tanítsa őket, akkor már olyan módon, és olyan útra, ösvényre tud rámutatni, amit mindenkinek a saját módján kell végigjárnia. Ez a pillanat, amit később a Dhammacsakkappavattana szuttában lejegyeztek, a Tan kerekének megforgatása.
A Tan kerekének megforgatása nagyon jó kifejezés. Kifejezi, hogy mozgásban kell tartani magunkat, a tudatunkat ahhoz, hogy előre haladjunk. Ez az úton járás. Feltételezhető ezért, hogy a legelső helyes nézet pillanata, kiválthat egy dinamikus állapotot, a folytonos változás állapotát. Így a valamiben szubsztanciálisan lehet jelen a dinamizmus, a dinamikus állapot és a viszonylagos folytonosság.
A valami szempontjából felmerülhet bennünk, hogy mikor Buddha elhatározásra jutott, hogy addig nem kel fel, míg el nem éri a megvilágosodást, az valami élmény volt-e, vagy az úton járásából adódó következmény. Ami az elhatározása után történt vele, abból érthető és felfogható, hogy visszaemlékezett előző életeire, ezután ráébredt a halál és az újraszületés lényegére, majd rájött, hogy az új születések ciklusát csak az aszkéta életmód és a világi örömök közötti középúttal lehet megtörni. Így érhető el a Nirvána állapota. Ezekből a belső történésekből természetesen nem állapíthatjuk meg biztosan, hogy ez egy újonnan felmerült valami élmény volt. Az biztos, hogy valami történt vele – legalábbis így szoktuk ezt megfogalmazni.
4.3 A valami a tudat kapujában
Az észlelés aktív tudatpillanatairól írtam már a 2.2-es fejezetben. Itt az ideje, hogy ezt pontosítsuk, a valami, mégpedig annak a valaminek a szempontjából, ami az útra visz, vagy az úton tart.
Az Abhidhamma különbséget tesz abban, melyik kapun (ájatana) lép be egy észlelés a tudatba. Az öt érzékszervi kapun, vagy az elme kapun át, vagyis a hat észlelési tartományon (salájatana) keresztül. Az érzékszervi kapukon át érkező észlelés a figyelemhez, a felfigyeléshez vezet, majd ez a felfigyelés eléri az elmekaput, ahol a meghatározás, az indíttatás, és a rögzítés folyamata történik. Lehetnek belső észleléseink is, ilyenkor ezek rögtön az elmekapun lépnek be. Tehát a meghatározás funkciója maga az elme kapu. A felfigyelést megelőző pillanat a bhavanga, a létezés tényezője pillanat. Valamint minden tudatfolyamat, legyen az érzékszervi vagy elme kaput használó, a bhavangába merül, miután elmúlik. A bhavangába, létfolyamba, szószerinti fordításban a létezés tényezőjébe.[29]
A bhavanga fogalmának tisztázása nem témája a dolgozatomnak, mégis szükséges kitérni rá. Porosz Tibor szerint „a kifejezés értelmezése számos nehézségbe ütközik, ezért a legvitatottabbak közé tartozik”.[30] Nyanatiloka szerint a bhavanga egy tároló, mai nyelvhasználattal inkább egy tárhely, ahol a múlt összes tapasztalata és szándéka el van rejtve a megismerés aktív folyamatai elől.[31] Collins ennek ellenében azt állítja, hogy ez egy üres és tartalom nélküli elmeállapot.[32] Porosz Tibor is hasonlóan vélekedik, mindamellett, hogy megjegyzi, a Mahájána iskola Jógácsára tanának egyes képviselői a bhavangát a raktározó, tárház tudat, (álaja vidzsnyána) korai megjelenésének tartják.[33] Mindannyian egyetértenek abban azonban, hogy a nyugati pszichológia jelenleg nem ismer hasonló tudatműködést, ami a bhavanga jelentéstartalmával teljesen megegyező lenne.
Dolgozatom szempontjából sokkal egyszerűbb lenne, ha lenne egy ilyen pszichológiai kifejezés. Mindezen túl milyen feleslegessé válna Kondor Béla a „Beszélgetés hármasban” című novellájában megírt következő sorai: „Mert nagyobb hatalmak kezében vagyunk, ahol tudás és tapasztalat inkább a hatalom természetére vonatkozhat, semmint a kimondott tárgyra. És ezért is nincs tudás. Csak élet van és folyamat. Ha a felettem álló valami kifejeznivalót tűz ki számomra, azután erőt ad, hogy ezt a munkát véghezvigyem; akkor az ő ereje nyilvánul meg. Nem pedig könnyengördülő eszközeink tudománya”.[34]
Kondor izgalmasan fogalmazza meg a folyamatot, amiben erő keletkezik egy olyan folyamathoz, ami talán hétköznapi tudattal nem leírható. Erő, ami inkább egy személyes tudati kötődés, valamilyen tudatfolyamat révén. Amennyiben elfogadjuk, hogy ezeket a folyamatokat benyomások, indíttatások eredményezik, akkor hirtelen a Jógácsára filozófiánál találjuk magunkat.
Az érzékszervi kapuk tapasztalatai, és az individualitást hordozó elme-tudat benyomásokat, lenyomatokat, bevésődéseket, vászanákat hagy a tárház tudatban. Ezek a benyomások hajlamosító tényezőkként tudnak működni, amikor a valamit, vagy valamiket tapasztaló tudatban hasonló képzetek, vagy tapasztalatok merülnek fel.[35] A vászanák folyamatosan táplálják az érzelmi és értelmi folyamatainkat. Feltételezhetjük, hogy minden észlelésünk függ ezektől.[36] És ha már függ, akkor a függő keletkezésben is része lehet ezeknek a benyomásoknak. A függő keletkezés tizenkét tagjából a harmadiknál, az érzékelési tudatosságnál, amiből a negyedik a tag, a név és forma bomlik ki.[37] Ha elfogadjuk ezt, akkor a születésünk is valami következménye. Sajnálatos, hogy a függő keletkezés első tagja, a kiinduló pont a nem-tudás. Ha itt visszatérünk a második fejezetben meghatározott valamihez, akkor talán képet kaphatunk a nem-tudásról. Nem tudjuk, nem akarjuk – és itt tovább merészkednék – nem merjük meghatározni azt, amire a valami fogalmát használjuk.
Amennyiben hozzátesszük még azt, az Abhidamma besorolásából, hogy az érzékszervi tapasztalásnak természetesen vannak szervei, mint a látásnak a szem, a hallásnak a fül – viszont az elme kapuhoz a szívet rendeli szervként, akkor még közelebb juthatunk a bhavanga fogalmához. Talán a magyar szívvel-lélekkel kifejezés segít ennek értelmezésében.
Az elme kapuján belépő észlelés tehát kapcsolódik olyan létfolyam áramláshoz, mely újralétesülések folytonosságához kapcsolódik.[38] Így, ha a valami az elme kapuján lép a személyes észlelés terébe, akkor valahogy az egység felé vezet. Így tudnak ezek a valamik, valami érzetek, valami tapasztalatok valóban elindítani azon az úton, ami számunkra fontos, illetve így tudnak az úton tartani, a már a saját úton járó tapasztalatból, gyakorlatból fakadó új valami érzetek, és az ebből fakadó felismerések.
4.4 A valami észlelései
A valaminek alapvetően két észlelését érdemes megkülönböztetni. Az egyik egy hétköznapi, mely lehet bármilyen tárgy, vagy gondolat, mely az érzékszervi kapukon lép be. Ezek ugyan kiemelkednek az általános érzékelésekből, észlelésekből, de még nem érik el azt az ingerhatárt, ami elindít az észlelés fontosságának felismeréséhez, felfogásához. A másik észlelés már az elmekapun át érkezik, és mintegy összegzi az addigi hasonló, szinonim, észlelést, és talán egy teljesen más tudatfolyamatot indít el. Ezek azok a valamik, amik a helyes nézet felé terelhetnek bennünket.
Festészeti praxisomból hozva példát, vannak látványok, amik arra indítanak, hogy képet készítsek. És vannak képeim, melyeket nem is szükséges, hogy lássak már, de egyszerre adnak képet rólam, és beszélnek az éppen bennem lévő tudatállapotról – pont saját magamnak. Talán pont az egységről – ahogy azt éppen megélem.
Persze erről Pilinszky sokkal szebben beszél: „A tárgyak ténnyé változnak, nincs bennük valóságelem… A művészetet úgy is fogalmazhatom, hogy a valóság megragadására törekszik. Különben nevetséges volna, hogy Van Gogh lefesti a cipőjét. Hisz abban nem tud járni. Ellenben tesz egy kísérletet arra, hogy a ténytől, amelyben járkál, tehát a tényszerű cipőtől eljusson az elveszett valóságig. S itt történik valami… ezer nyelven kifejezheted, de amit mondasz erről, az mind csak metafora… Rilke így mondja: rettenetes, hogy a tényektől sosem tudjuk a valóságot. Újabban ezt elidegenedésnek nevezzük, de amit a szó takar, az mindig megvolt. Egy szoba, egy ajtó – egyszerű tényként – elviselhetetlen. De akkor… történik valami. Mindez feltöltődik, hogy hogyan, nem tudom, és… valósággá válik. Akkor jól érzed magad, otthon lehetsz az univerzum egyik szögletében.”[39]
5. A helyes nézet és az előszoba
5.1 A helyes nézet meghatározása
Most, hogy a valami jelentésének tartalmát, és működésének jelentőségét körüljártam, már csak be kell vezetni a helyes nézet előszobájába. Talán a helyes, nézet és előszoba szavaink fogalmi tartalma nem annyira izgalmas, mint a valamié, de érdemes pontosítani.
A helyes, mint szó A magyar nyelv értelmező szótára, két első meghatározása szerint;
- „Az igazságnak, a valóságnak, a kívántnak megfelelő.”
- „Valamely cél elérésére alkalmas; célravezető.”[40]
A nézet szavunk releváns meghatározása pedig;
- „A dolgoknak egyéni szempontból való nézése s az ennek alapján róluk kialakult felfogás, vélemény.”[41]
Ezek szerint a helyes nézet az igazságot és valóságot, mint célt teszi a felfogásunk középpontjába. A Szaccsavibhanga szutta, „Az igazságok vizsgálata”, ezt így fogalmazza meg: „És mi a helyes nézet? A szenvedés ismerete, a szenvedés okának ismerete, a szenvedés megszűnésének ismerete, a szenvedés megszűnéséhez vezető ösvény ismerete. Ezt hívják helyes nézetnek.”[42] A szutta a szenvedés működésének ismeretét és ennek feloldásához vezető utat jelöli célként, tehát ezt szükséges a tudat középpontjába állítani. Ebből látható, hogy a helyes nézetet lehet általánosan értelmezni, illetve egy adott témakörön belül – jelen esetben a buddhizmusban – pontos fogalmi hálóba helyezni. Sőt a buddhizmusban a helyes nézet egy fogalom, ami persze nem zárja ki, hogy a helyes nézet nem egy elvont eszme, hanem a tapasztalatok értelmezése által kialakult gondolkodásmód. Talán úgy a leghelyesebb megfogalmazni, hogy tapasztalati úton van túl a helytelen nézetekhez való ragaszkodáson – legalább egyen, a négy ragaszkodásból.
A helyes nézet említése a Nemes Nyolcrétű Ösvény nélkül elképzelhetetlen. A helyes nézet a Nemes Nyolcrétű Ösvény első tagja. Innen indul az a módszer, ami Buddha szerint a megvilágosodáshoz vezet. A helyes nézetből nyílik ki a praxis, a módszer, a helyes szándék, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes megélhetési mód, a helyes erőfeszítés, a helyes éberség és a helyes elmélyedés.
A helyes nézet nélkül aligha alakulhat ki helyes praxis. A nagy negyvenes szövege, a Mahá-csattárika szutta, ahogy ezt megfogalmazza: „A helyes nézet az előfutár. És hogyan előfutár a helyes nézet? Ha valaki helytelen nézetként ismeri fel a helytelen nézetet és a helyes nézetként a helyes nézetet ez helyes nézet.”[43]
5.2 Az előszoba kérdése
Az előszoba értelmező szótári meghatározásától talán eltekinthetünk. A kérdés inkább az, hogy ebből az előszobából mi nyílik? A három és fél szoba, hall – elsőre jól hangzik, de lehet, hogy nagyon rossz az elrendezése. Sőt az is kiderülhet, hogy lakhatatlan valahogy. Az is kérdés, hogy mi az, amit az előszobában leveszünk magunkról a belépés után?
„- Üres kézzel jöttem - szabadkozott egy szerzetes.
- Tedd le! - mondta Csao-csou.
- Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?
- Akkor csak cipeld tovább!”[44]
Ebben a letevés gesztusban segítséget nyújthatnak azok a tárgyak, amik az előszobában vannak, de az előszobabútor a lakberendezésben egy külön kategória. Az előszoba egy átmenet is, a már nem kint, de még nem teljesen bent között. Egy átalakulási tér, az átjárás miatt dinamikus is. Letehetünk épp befele jövet, a letevésben, míg kifele felvehetünk dolgokat.
A helyes nézet előszobája egy olyan belső tér, vagy szellemi terület lehet, ahol elindulhat egy átalakulás. A kinti tapasztalás belső élménnyé transzformálódhat. Formálódik a helyes nézet, de még nem feltétlen mondtuk ki magunknak, vagy még nem tudjuk megfogalmazni. Olyan, mintha az előszobából nyíló ajtók nyitva lennének, tehát belátunk, hogy ott mi van, szimpatikus is, de még van lehetőségünk toporogni, dönteni, hogy belépünk-e.
6. Összegzés: a valami mint a helyes nézet előszobája
Amennyiben elfogadjuk azt az állítást, hogy az érzékszervi és elme kapukon át a tudathoz eljutó, elégséges mennyiségű valami élmények – különösen az elme kapun át érzékeltek – felbukkanása fontos és kitüntetett pillanatok, elfogadhatjuk azt is, hogy ezek valóban a helyes nézet felé terelnek bennünket. Az, hogy ez a nézet helyes-e valóban, azt nézetből fakadó praxis fogja meghatározni. A helyes nézet megléte szükséges a helyes praxis kialakításához. Buddhista terminológiában a helyes praxis a megszabadulás felé kell hogy vezessen. Általánosságban viszont feltételezhetjük, hogy bármilyen tevékenységnek lehet olyan szakmaiságon alapuló gyakorlata, praxisa, ami az adott szakmának megfelelő, előremutató, és ami a dolgok jobb megértéséhez, a belátás tapasztalásához vezethet.
A festészet, a nem festészetet gyakorlók nézetéből, készség és tehetség kérdése – mint a művészetek általában. Pedig ugyanúgy tanulható, mint akár a matematika – persze nem mindenkiből lesz Neumann János. A szín- és tónusdinamika és a kompozíció adják egy kép izgalmát, érdekességét. Ezek megérthető, gyakorlással elsajátítható dolgok. Tehát, ha egyszer már megértettük, hogy ezek kellenek egy jó képhez – ez a helyes nézet a festészetben – akkor jöhet az ebből épülő praxis. Természetesen elképzelhető, sőt nagyon valószínű, hogy az elején nem találjuk el a vonalakat, színeket, tónusokat, unalmas kompozíciókat kezdünk el, de a helyes nézet megléte már ad a képeknek értékelhető tulajdonságokat.
A festészetet tanulási folyamatát – a dolgozat szempontjából – inkább a helyes nézet kialakulásáig szükséges vizsgálnunk. Amikor eljut valaki odáig, hogy festészettel akar foglalkozni, és ezt el is kezdi, akkor nem biztos, hogy mindent tud ösztönösen. A tanulmányrajzok jól sikerült részleteiből mindig lesz egy valami élménye, és az elégséges valami élmény elérése után áll össze, hogy mit is jelent a festészet helyes nézete – tehát tudja, hogy már az első pillanattól figyelnie kell a kompozícióra, a tónus- és színdinamikára. A helyes nézet kialakulása talán azzal ér véget, amikor ezeket már tudatos figyelem kíséri. Ha a tanulási folyamatot egy mester mellett teszi, akinek már kialakult praxisa van e téren, akkor a helyes nézet kialakulásáig, pont a figyelmet helyettesíti a mester.
Meggyőződésem, hogy ugyanez működik minden szakmánál, tevékenységnél. Egyik kedves tanítványommal immár tíz éve dolgozunk együtt, közgazdász – és mindig csodálkozik egy-egy kompozíciómat, vonalamat látva. Mindig megerősítem, hogy számomra ugyanolyan csodálatos egy-egy excel táblázatot látni, amin csak érzem, hogy ez igen, ez is egy helyes nézet alkalmazásából eredő valami.
Hasonlóan működik a szellemi praxis is. Elindulunk egy késztetést követve, amíg az ezt követő valami élmények be nem érlelik az adott szellemi út helyes nézetét.
Amikor elkezdünk meditációs gyakorlatokat folytatni, a gyakorlatot vezető leginkább formai dolgokra figyelmeztet. Ebben a formai közegben azt egyszerűen tudja elmondani, mit ne csináljunk. Amikor ebben a formában megvalósul a tudatállapot változás, bekövetkezik a várt meditatív állapot, egyre kevesebb segítséget tud adni. Itt már a saját tudat saját utat mutat, és ha folyton külső megfigyelés és irányítás alatt lenne, akkor elképzelhető, hogy nem tud kialakulni a saját praxis. Hiszen ebben a folyamatban, a meditáció gyakorlásában fontos, hogy az elmekapun át sok valami érzet alakítja a saját gyakorlást.
A Szatipathána érzések feletti szemlélődésének gyakorlata talán az, ami a valami élmények felismerését segítheti. Bár a Szatipatthána az érzések feletti szenvtelenség módszerébe vezet be, mégis a felmerülő érzeteket kategorizálja. Kellemes (szukha), kellemetlen (dukkha) és semleges (adukkhamaszukha) érzetek kelhetnek fel bennünk. Ezeken belül lehet világias (számisza) és nem világias (nirámisza). Amennyiben használjuk ezeket a kategóriákat a felmerülő érzetek vizsgálatához, eljuthatunk oda, hogy rálátunk, ezekből az érzetekből hogyan születik nézet. Hogyan válik egy érzetből gondolat, méghozzá a felmerülő érzetek által befolyásolt gondolat, és reakció. A helyes nézet fontos tulajdonsága, hogy helyesen lássuk saját nézeteinket.[45] Amennyiben figyelemmel, buddhista terminológiával, éberséggel fordulunk a felmerülő érzetek, valamik felé – ráérezhetünk, tudatosíthatjuk, melyek azok az érzetek, amik valóban jelentőséggel bírnak számunkra.[46]
A ösztönösen felmerülő valami érzetek elégségesek hétköznapi foglalatosságaink folytatásához, például a festészet területén a téma megtalálásához. A tudatosan kezelt valami érzetek pedig a szellemi praxis műveléséhez szükséges. Ezzel nem szeretném a hétköznapi foglalatosságainkat degradálni, hiszen egy jól művelt világi praxis is tud tudatos lenni, működhet abban is a helyes nézet. A folyamat más, ahogy a Legújabb testamentum című film első mondataiban Ea megfogalmazza: „Kezdetben nem tudjuk, hogy ez a kezdet. Nem tudjuk, mikor indult el. Aztán már hirtelen benne is vagyunk.”[47] Érzékeljük a folyamatokat, de nem az éberség folyamatos állapotában.
Somlyó György fogalmazza meg ezt szépen a zenével foglakozás kapcsán: „A zene az a valami, ami nincs. S ami nélkül te mégse vagy. Pedig, amikor itt van, semmit se tudsz kezdeni vele. De ő azt teszi veled, amit akar. A világ idegrendszerének vegetatív működése talán.”[48]
Fontos szempont lehet, hogy a valami kiváltotta reakció örömteli legyen, ezzel kondicionálva a folyamat folytatását. „Mondhatnánk, hogy bizonyos szempontból értelmetlen meghúzni a határvonalat a test funkcióin meg az elme munkáján alapuló áramlat-tevékenységek között, hiszen minden testi tevékenységben jelen kell lennie egy lelki összetevőnek is, ha az a tevékenység valóban örömteli.”[49] Talán ez a legfontosabb a gyakorlásban, hogy a gyakorlás öröme mindig meglegyen. A dolgozat szempontjából megfogalmazva, legyen mindig elégséges valami érzet a praxis folytatásához.
A fenti példákból látható, hogy a valami élmények valóban elvezethetnek a helyes nézethez, tehát ténylegesen gondolhatjuk azt, hogy a valami, a valamik sokasága a helyes nézet előszobája.
Ezen túlmutat az, ahogy a kialakult praxis megélése, más helyes nézetekből kialakult praxisokat is felismer, és elismer. Ez a felismerés és elismerés az, ami túlmutat az általános, érzékszervi kapukon belépő valami élményeken. Az elemkapun át belépő valamik, amik már a praxisból eredő felismerések olyan lenyomatokat hoznak létre, amik akár a megtestesüléseken is túlmutathatnak.
Meggyőződésem, bár bizonyítani nem tudom, hogy ezek a lenyomatok megszakíthatják a Függő Keletkezés folyamatát is. Tehát a halálunk után elinduló újratestesülés folyamat tizenkét oksági láncszemét, valamelyik láncszemnél megakaszthatjuk, valamelyik elkövetkező halálunk után, ha kellő mennyiségű felismerést gyűjtöttünk hozzá az korábbi életeink során. Ráláthatunk egy ok-oksági viszonyra, érthetjük működését, felismerhetjük esetleg, hogy már túl vagyunk ebben a kérdésben a nem tudás állapotán, tehát tenni is tudunk ellene.
Talán eljutunk oda, amit az egységnek hívunk.
Ha merészek vagyunk a valami kapcsán, talán eljuthatunk oda is, hogy létezhet olyan valami is, ami nem megfogható gondolati síkon, nem kategorizálható, nem kapcsolódik semmihez, nem színezi semmi – így nézetekkel sem értelmezhető. Talán eljuthatunk így oda, hogy a helyes nézet a nézetektől való mentesség. Amennyiben a helyes nézet a nézetektől való mentesség, ráláthatunk, hogy csak tudatunk játszik velünk. Innen már talán csak egy kis lépés, hogy felismerjük, hogy csak tudat van – ahogy a Jógácsára fogalmazza, csitta mátra – így minden a tudatunk kivetülése, így minden az ürességen áll. Ahogy ezt Laár András szokta megfogalmazni: - „Ez azért már valami”.
7. Zárszó
Tételezzük fel, hogy a 3.2, középútról szóló fejezetben említett Örök Törvény maga a mindenség. Így az Örök Törvény az egység megfogalmazása. Viszont ez az egység egy kettősségben, fogalmazódik meg. Mondhatnánk, ellentétpár. A gyűlölet áll szemben a nem gyűlölettel, avagy a szeretettel.
Hogyan lehet ez?
A Tao Te King azt írja – Weöres Sándor fordításában:
„Az út szülte az egyet,
az egy a kettőt,
a kettő a hármat,
a három valamennyi létezőt,
mind tartalmazza a hímet és a nőt,
s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket.”[50]
Mi meg itt vagyunk ebben a „valamennyi létező” világában. A sokaságban. Ha elindulunk, hogy ebből a sokaságból visszajussunk az egységbe, az utolsó előtti lépés a kettősség lesz.
Talán ezért.
Ez az, ami még értelmezhető a „valamennyi létező” szintjén. Valószínű, hogy az egységet ebből a sokaságból nem tudjuk megfogalmazni. Csak így. Olyan rég volt talán már ez az egység, azok a szavaink is kikoptak, amivel le tudtuk írni. Vagy egyszerűen már értelmüket vesztették.
Tételezzük fel azt is, hogy tényleg vannak olyan valamik, amik az egység felé terelnek bennünket.
Tehát haladunk az egység felé. És mindig egy-egy valami felismerése révén vezetjük az utunkat, a középút szellemiségét szem előtt tartva. Valószínűleg a legnehezebb dolgunk akkor lesz, amikor a kettősség állapotába érünk, elhagyva előtte a hármasságot, négyességet, sokaságot. Ott lehet a legkiélezettebb a szélsőségek megnyilvánulása, pedig már csak egy lépésre vagyunk az egységtől. Talán mindennek azonnal felkel, megszületik az ellentéte is. Mondjuk így lépek be a kettősség síkjára: én bent vagyok. Erre azonnal megjelennek válaszok a másik oldalon, a nem-én oldalán: én is. Esetleg így: én is, én is, én is! Amire megszületik a szintén ellentétes válaszunk: te nem! Esetleg így: te nem, te nem, te nem.
Hogy jutunk ebből a – mondhatni óvodás – szembenállásból az egységhez?
Hogy lesz ebből egy, és örök?
Hol van az a láthatatlan lehelet?
Hogy látjuk meg, hogy ez csak egyben igaz?
Talán így: énistenem.
8. Felhasznált irodalom
Nyomtatott irodalom:
Análajó 2007. Szatipatthána, A megvalósítás egyenes útja. Budapest: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Anuruddhācariya 2019. A Felsőbb Tan foglalata. Budapest: A Tan Kapuja
Arany János 2006. Toldi trilógia. Mercator Stúdió
Bhikkhu Bodhi – Bombard, Allan R. (szerk.) 2007. A Comprehensive Manual of Abhidhamma: The Abhidhammattha Sangaha Of Ācariya Anuruddha. Charleston: Charleston Buddhist Fellowship
Collins, Steven 1982. Selfless persons Imagery and thought in Theravada Buddhism. Cambridge University Press
Csíkszentmihályi Mihály 1997. Flow, Az áramlat. Budapest: Akadémiai Kiadó
Eliade, Mircea 2006. Vallási hiedelmek és eszmék története. Budapest: Osiris
Farkas Attila Márton 2020. Céljainkon túl, 21. századi buddhista tanulmányok a tudat, az idő és a valóság természetéről. A Tan Kapuja
Fórizs László (ford) 2012. Dhammapada, az erény útja. Malajzia: Aruna Publications
Heide, Fritz 2003. A személyközi viszonyok pszichológiája. Budapest: Osiris
Kondor Béla 1971. Boldogságtöredék. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó
Lao Ce. 2001. Tao te King, Az Út és Erény könyve. (Weörös Sándor ford) Budapest: Tercium Kiadó
Leadbeater, C. W. 1931. A mesterek és az ösvény. Budapest: A Magyar Teozófiai Társulat Könyvkiadó Alosztálya
Nyanaponika Thera 1994. Satipatthána - A buddhista meditáció szíve. Orientpress
Nyanatiloka Mahāthera 1994. Fundamentals of Buddhism, Four Lectures. Kandy, Sri Lanka: Buddhist Publication Society
Pilinszky János 1994. Beszélgetések, Pilinszky János összegyűjtött művei. Budapest: Századvég Kiadó
Porosz Tibor 2000: A buddhista filozófia kialakulása és fejlődése a théraváda irányzatban. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
Porosz Tibor 2018. A buddhizmus lexikona – A Buddha tanítása és a théraváda irányzat szakszavai. A Tan Kapuja Buddhista Egyház
Simon-Székely Attila (szerk) 2015. Lélekenciklopédia - A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében I. L'Harmattan Kiadó
Su-La-Ce 2011. Reggeli beszélgetések Lin-Csi apát kolostorában. Közreadja Sári László. Budapest: Kelet Kiadó
Tenigl-Takács László 1997. A jógácsára filozófiája. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó
Varsányi György 2019. A csan buddhizmus története. A Tan Kapuja
Vekerdi József (ford) 1999. Dhammapada, a tan ösvénye. Budapest: Terebess Kiadó
Internetes irodalom:
Bárczi Géza (szerk) – Országh László (szerk) 1959-1962. A magyar nyelv értelmező szótára. Akadémiai Kiadó. arcanum.hu [Online] Elérhető: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/ [Megtekintve: 2020. november 28.]
Bárczi Géza (szerk) – Országh László (szerk) 1959-1962. A magyar nyelv értelmező szótára. Akadémiai Kiadó ’Helyes’, arcanum.hu [Online] Elérhető: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/h-2E554/helyes-2FFA4/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0xFWF9MZXhpa29ub2tfMUJFOEIiXX0sICJxdWVyeSI6ICJoZWx5ZXMifQ [Megtekintve: 2020. november 28.]
Bárczi Géza (szerk) – Országh László (szerk) 1959-1962. ’Nézet’, arcanum.hu [Online] Elérhető: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/n-40903/nezet-2-416F1/ [Megtekintve: 2020. november 28.]
Bárczi Géza (szerk) – Országh László (szerk) 1959-1962. ’Valami’, arcanum.hu [Online] Elérhető: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/v-51E41/valami-523C8/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0xFWF9MZXhpa29ub2tfMUJFOEIiXX0sICJxdWVyeSI6ICJ2YWxhbWkifQ [Megtekintve: 2020. július 1.]
Fenyvesi Norbet (ford) 2010. Saccavibhaṅga Sutta, Az igazságok vizsgálata. a.buddha-ujja.hu [Online] Elérhető: https://a-buddha-ujja.hu/mn-141/hu/fenyvesi-robert [Megtekintve: 2020. november 28.]
Instagram. aszthiszemhogy. instagram.com [Online] Elérhető: https://www.instagram.com/p/CFugrjeggdi/ [Megtekintve: 2020. november 3.]
Instagram. aszthiszemhogy. instagram.com [Online] Elérhető: https://www.instagram.com/p/CHH1xzpgFoN/ [Megtekintve: 2020. november 3.]
Instagram. business.hu. instagram.com [Online] Elérhető: https://www.instagram.com/p/CGx5jj_gUwq/ [Megtekintve: 2020. november 3.]
Instagram. idezetektolemm. instagram.com [Online] Elérhető: https://www.instagram.com/p/CHE7-ifgwBQ/ [Megtekintve: 2020. november 3.]
Instagram. puzser.robert instagram.com [Online] Elérhető: https://www.instagram.com/p/CG4uy3sLFu8/ [Megtekintve: 2020. november 3.]
Instagram. puzser.robert. instagram.com [Online] Elérhető: https://www.instagram.com/p/CG94Yfzs7va/ [Megtekintve: 2020. november 3.]
Instagram. wcbenlottem. instagram.com [Online] Elérhető: https://www.instagram.com/p/BqCcGfpA_94/ [Megtekintve: 2020. november 3.]
Kolozsvári Ágnes (ford) 2009. Mahā-cattārīsaka Sutta, A Nagy Negyvenes. a.buddha-ujja.hu [Online] Elérhető: https://a-buddha-ujja.hu/MN-117/hu [Megtekintve: 2020. november 28.]
Magyar etimológiai szótár ’Vala-’, arcanum.hu [Online] Elérhető: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/v-F4386/vala--F43B1/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0xFWF9MZXhpa29ub2tfRjE0RDMiXX0sICJxdWVyeSI6ICJ2YWxhbWki [Megtekintve: 2020. július 1.]
Melis Dóra 2018. Magyar, de nem magyarkodó – Egyre nagyobbakat ugrik a Tikkadt Szöcske a kólapiacon, forbes.hu [Online] Elérhető: https://forbes.hu/a-magazin/magyar-de-nem-magyarkodo-egyre-nagyobbakat-ugrik-a-tikkadt-szocske-a-kolapiacon/ [Megtekintve: 2020. június 12.]
Petrovics Gabriella 2018. Aki megrajzolta az emberi létezés teljes térképét, magyarhirlap.hu [Online] Elérhető: http://www.magyarhirlap.hu/kultura/Aki_megrajzolta_az_emberi_letezes_teljes_terkepet [Megtekintve: 2020. május 12.]
Somlyó György 1989. Párizsi kettős, jelenkor.net [Online] Elérhető: http://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1989-2.pdf [Megtekintve: 2020. május 12.]
Szvetelszky Zsuzsanna 2017. Kamu vágyak: mit szeretnék igazán az életben?. hvg.hu/pszichologiamagazin [Online] Elérhető: https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20171203_Kamuvagyak_Mit_szeretnek_igazan_az_eletben [Megtekintve: 2020. november 12.]
Terebess Gábor (ford) 1990. Folyik a híd, Csan buddhista anekdotakincs. mek.oszk.hu [Online] Elérhető: https://mek.oszk.hu/00200/00224/00224.htm [Megtekintve: 2020. november 28.]
Vekerdi József (ford) 2009. Alagaddūpama Sutta, Példázat a kígyóról. a.buddha-ujja.hu [Online] Elérhető: https://a-buddha-ujja.hu/mn-22/hu/vekerdi-jozsef [Megtekintve: 2021. február 9.]
YouTube. Grace VanderWaal all performances in americas got talent. youtube.com [Online] Elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=hTIMH9BGyfk 9:59’-10:01’. [Megtekintve: 2020. október 31.]
9. Nem várt fordulat
A szakdolgozat első nyers verziója után, mikor elkezdtük a személyes konzultációt, témavezetőmmel, Földiné Irtl Melindával, és részletekbe menően értelmeztünk buddhista nézeteket, egyszer csak megszületett bennem egy, majd újabb három kép, melyek láthatóan különböznek addigi képalkotási folyamataim eredményétől, és amikhez azóta sem tudtam visszatérni, sem témában, sem megjelenítésben.
Gyermekeim Waldorf pedagógia módszer szerint tanulhattak, és ebben a rendszerben a nyolcadik és a tizenkettedik évfolyamnak mindig van egy, úgynevezett éves munkája, ahol egy saját témát kell feldolgozzanak. Ennek fontos része a művészi munka, vagyis kell készítsenek egy témába vágó művészeti feldolgozást is.
Mivel tapasztalatom az, hogy a Waldorf támogató pedagógiája, és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítási módszerei nagyon hasonlóak, így veszem a bátorságot, és ezeket a képeket a szakdolgozat részének tekintem. A saját valami feldolgozásomnak.
Az első képpel köszönetet mondok Földiné Irtl Melindának, a témavezetésért, és azért, hogy bármikor fordulhattam hozzá kérdéssel a három év alatt, és főleg azért, mert mindig úgy válaszolt ezekre a kérdésekre, hogy számomra érthető volt azonnal.
A második képpel köszönetet mondok a főiskola jelenlegi, volt és elkövetkező tanárainak.
A harmadik képpel a főiskola alapítóinak.
A negyedikkel külön köszönetemet szeretném kifejezni Bodó Ferenc, Komár Lajos és Dr. Németh Norbert tanáraimnak a szakdolgozat elkészítésében nyújtott segítségért. Szűcs Gabriellának, remek könyvtárvezetőnknek, aki a legizgalmasabb könyvekkel látott el a pandémia idején. Laár András unokabátyámnak, akivel mindig építő beszélgetéseket folytathattam a témával kapcsolatban. Dr. Hollósi Szonjának és Neumann-Bódi Editnek, akik aktív figyelemmel segítették a téma feldolgozását. Édesanyámnak, aki a legváratlanabb pillanatokban tett az asztalra idézeteket a valamiről, és gyermekeimnek, akik mindig érdeklődtek a szakdolgozat hogyléte felől.
[1] Petrovics 2018.
[2] Ottlik Géza levele Gara Lászlónak, közzéteszi Bende József, Vigília, 2002/2: 119.
[3] Bárczi – Országh 1959-1962: ’Valami’ [...]
[4] Magyar etimológiai szótár. ’Vala-’ [...]
[5] Simon-Székely 201: 379–380.
[6] Porosz 2018: 223.
[7] Anuruddhācariya 2019: 56–65.
[8] YouTube. Grace VanderWaal […]
[9] Instagram. aszthiszemhogy. [...]
[10] Instagram. business.hu. [...]
[11] Instagram. puzser.robert. [...]
[12] Instagram. aszthiszemhogy. [...]
[13] Instagram. idezetektolemm. [...]
[14] Instagram. wcbenlottem. [...]
[15] Instagram. puzser.robert [...]
[16] Leadbeater 1931: 92.
[17] Farkas 2020: 15–28.
[18] Varsányi 2019: 86.
[19] Collins 1982: 117.
[20] Vekerdi 1999: 7.
[21] Fórizs 2012: 16.
[22] Su-La-Ce 2011: 116.
[23] Su-La-Ce 2011: 111–112.
[24] Szvetelszky 2017.
[25] Heide 2003: 198.
[26] Vekerdi 2009.
[27] Arany 2006: 11.
[28] Melis 2018.
[29] Bhikkhu – Bombard 2007: 132.
[30] Porosz 2018: 48.
[31] Nyanatiloka 1994: 30.
[32] Collins 1982: 238–247.
[33] Porosz 2018: 49.
[34] Kondor 1971: 116.
[35] Tenigl-Takács 1997: 17.
[36] Eliade 2006: 329.
[37] Porosz 2000: 58.
[38] Porosz 2018: 49.
[39] Pilinszky 1994: 230-231.
[40] Bárczi – Országh 1959-1962. ’Helyes’ [...]
[41] Bárczi – Országh 1959-1962. ’Nézet’ [...]
[42] Fenyvesi 2010.
[43] Kolozsvári 2009.
[44] Terebess 1990.
[45] Análajó 2007: 158-164.
[46] Nyanaponika 1994: 24.
[47] Van Dormael, Jaco (rendező) 2015. Legújabb testamentum. (film) Terra Incognita Films
[48] Somlyó 1989: 166.
[49] Csíkszentmihályi 1997: 117.
[50] Lao Ce. 2001: 20.
