A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

A politika és a buddhizmus összefonódása a koreai történelemben

BA-szakdolgozat

Konzulens: Komár Lajos főiskolai adjunktus 

Írta: Juhász Dániel

Budapest

2021

Tartalom

Bevezetés

1. Buddhizmus a Három Királyság és az Egyesített Silla időszakban

1.1. A három királyság

1.2. A Tan megjelenése

1.3. Stratégiák ‒ Vallási szinkretizmus

1.4. Szondok királynő

1.5. Az országegyesítés

1.6. Vonhjó

2. Buddhizmus a Koryo időszakban (A buddhizmus, mint államvallás)

2.1. Az alapítás

2.2. Vallási szinkretizmus továbbélése

2.3. A nemzet mestere‒ A király mestere

2.4. Tripitaka Koreana

2.5. Mongol fennhatóság

2.6. Csinul

3. Buddhizmus a Csoszon időszakban és a japán megszállás alatt

3.1. I Szonggje és az alapítás

3.2. Chong To Jon munkássága

3.3. Buddhista uralkodók a Csoszon‒korban

3.4. Az első japán hódítás (1592‒1598)

3.5. Élet a periférián és az odavezető út

3.6. A japán megszállás (1910‒1945)

4. Összegzés

5. Felhasznált irodalom

6. Internetes hivatkozások

Bevezetés

Dolgozatomban a koreai buddhizmus történetét dolgozom fel a Három Királyság korától a japán megszállás végéig, tehát az i.sz. 2. századtól 1945‒ig. Középpontba helyezem a politika és a buddhizmus összefonódását a koreai történelemben.

Témaválasztásomat az indokolja, hogy régóta nagy tisztelője vagyok a koreai történelemnek, kultúrának. Korea mintegy tíz évvel ezelőtt lépett az életembe. Legelőször koreai történelmi sorozatokat néztem. Az első sorozat „A palota ékköve” volt, ami a Csoszon‒korszakban (1392‒ 1910)[1] játszódik, bemutatja, hogy a korban milyen volt az élet a királyi udvarban, a politika hogyan hatott a királyi udvarban élő különféle rangú hivatalnokok életére, betekintést engedett a Csedzsu‒szigeten száműzetésben élő emberek életébe. A film keltette fel az érdeklődésemet a koreai történelem iránt, ami aztán szép lassan a hobbimmá vált. A buddhizmus és a spiritualitás pedig kora kamaszkorom óta jelen van az életemben, fontos útmutatóim.

Koreában alapvetően két vallás játszott jelentős szerepet: a buddhizmus és a kereszténység. A sámánizmus, mint hiedelemrendszer a mai napig meghatározó szerepű, a konfucianizmusra pedig fontos hatalmi ideológiaként, filozófiaként tekinthetünk Korea történetében. A sámánizmust gyakran népi hiedelemként nevezik meg. Koreában a hatása napjainkban is megfigyelhető. „A kínai és a japán közötti, az önálló jegyeket felmutató koreai kultúra egyik fontos jellemzője az a sajátos sámánizmus (koreaiul: musok), amely évszázadok során kialakított egy jellegzetes, több órán át tartó, szinte színházi előadáshoz hasonló szertartásrendet, ezt a sokrétű tudást hosszú tanulási folyamat során kell, hogy elsajátítsák a sámán‒jelöltek, korábban egyénileg egy‒egy híresebb sámánasszonynál (mudang) tanultak, újabban, vagyis napjainkban már együttes kurzusokon, melyeket a koreai sámánok hivatalos szövetsége szervez. Ennek a szövetségnek több mint negyvenezer bejegyzett tagja van (Taehan Sunggong Kyongshin Yönhaphoe).[2]

A konfucianizmus Kínából származó filozófia‒ és eszmerendszer, amelynek alapvető tanításait a Konfuciusztól (i.e. 551 − i.e. 479) származnak. Ezek az eszmék is nagy múltra tekintenek vissza Koreában, több kutató úgy véli, hogy a Három Királyság (i.e. 57 ‒ i.u. 668) megalakulása előtt már megjelent a félszigeten. A legjelentősebb szerepet a Csoszon időszakban (1392‒1910) játszotta a konfucianizmus. „A buddhista iratok mellett a konfucianizmus klasszikusai is átkerülnek Koreába és szintén fontos formálói a koreai írásbeliségnek és szellemiségnek,”[3] azonban tagadhatatlanul áthatja a mai Korea gondolkodásmódját is.

A kereszténység a 17. század elején jelent meg Koreában. A „Nagy Üldöztetés” (1866‒71)[4] után alakult ki a vallási tolerancia a kereszténységgel.

A Koreában buddhizmus története a kezdetek óta szorosan összekapcsolódott a nagy mesterek életével, tanításaival. A legkiválóbb mesterek a Tan (dharma) átadásával évszázadokon keresztül meghatározták a buddhizmus fejlődésének, alakulásának az irányát.

„A buddhizmus tipikusan olyan vallás, ahol a közösség (szangha) fontos szerepén túlmenően, a mester és tanítványai között különleges kapcsolat áll fenn. A tanítvány mester általi elfogadása jelzi azt, hogy a mester saját megvilágosodásából eredő feltételek alapján tanítványát érettnek találja, elismeri benne azt a megvilágosodott tudatállapotot, amely Buddha tanításainak megértéséből, annak a földi életben történő átéléséből ered.”[5]

A buddhizmus vallásként az embert szólítja meg, fontos létkérdésekre ad választ, mutatja az utat, Koreában azonban ezentúl az állam és államiság kialakulásában, fennmaradásában, fejlősédében is jelentős szerepet játszott. Államvallásként „az állam által támogatott és az államot támogató vallás (és egyházi szervezet)”.[6] Mind politikai, mind gazdasági, mind társadalmi szerepe kiemelkedő volt évszázadokon (4‒14. sz.) keresztül, majd hatalmát elveszítve a létért való fennmaradása volt Koreában a buddhizmus küzdelmének tétje (15‒19. sz.). A 20. században ismét jelentős tényezőként van jelen a koreai emberek életében a buddhizmus.

1. ábra. Songgwangsa templom[7]

1. Buddhizmus a Három Királyság és az Egyesített Silla időszakban

1.1. A három királyság

A mai Korea területén az időszámításunk kezdete körüli évtizedekben lényeges változások zajlottak. Hosszú idő után lerázták magukról a kínai uralmat, és megalakult a három királyság. Ez a három királyság a törzsi nemzetség szintjéről fejlődött az államiság szintjére. Északon Kogurjo (37‒668), délkeleten Pekcse (18‒660), délnyugaton Silla (57‒668) helyezkedett el.[8] Ez a három királyság harcban állt egymással, hogy ki uralja a félszigetet. Volt még egy negyedik királyság is, Kaja (42 ‒ 532), ezt azonban ‒ az akkor még legkisebb királyság ‒ Silla meghódította és magába olvasztotta. Koreának ebben az időszakban és még sokáig nem volt saját írásrendszere, azt Kínából adoptálták. A koreai félsziget lakóinak példaértékű volt a magasan fejlett szomszéd kultúrája, azzal szoros viszonyt ápoltak. A nagyra becsült kínai kultúra is ezen írásrendszerrel, a hanjákkal áramlik be a félsziget területére. A legkorábbi lelet, ami a kínai írás jelenlétét bizonyítja ezen a helyen i.sz. 85‒ből való[9].

2. ábra. A három királyság[10]

Az első tárgyalandó királyság Kogurjo. Ezt a királyságot Ko Dzsumong[11] (i.e. 58 ‒ i.sz. 19) alapította, aki egy pujói herceg volt. Pujó egy királyság volt északon, Dél‒Mandzsúriában[12] és ez a királyság az ősi koreai királyság Kodcsoszon[13] (i.e. 2333 ‒ i.e. 108) jogutódjának tartható. Ko Dzsumong hatalmi harcba keveredett más pujói hercegekkel, melynek következtében támogatóival együtt elhagyta Pujót, és a Koreai‒félsziget felé vette az irányt. Ott megküzdött a kínai helyőrséggel és letelepedett. Így alakult meg Kogurjo. Ez a királyság legnagyobb kiterjedését a nagy király, Kvanggetho (391‒413) alatt érte el, amikor is Kelet‒Ázsiában Kogurjo dominált[14]. Ekkor Kína egy része, a mai Belső‒Mongólia északkeleti területe és a mai Oroszország kelet‒szibériai részei is a birodalomhoz tartoztak. Pekcse királyságot Ko Dzsumong fia, Ondzso[15] (i.e. 18 ‒ i.sz. 29) alapította. Ondzso alulmaradt a trónörökössel szemben, kisemmizték, ezért ahogy annak idején apja Pujót, ő is elhagyta Kogurjot, és délkeleten megalapította Pekcsét.[16]

Pekcse fénykorát közvetlenül a Kogurjoé előtt élte, Kuncshogo király (i.sz. 346 ‒ i.sz. 374) alatt.[17] Ekkor rövid ideig Pekcse királyság volt a fő hatalom Kelet‒Ázsiában.

A három királyság közül a buddhizmus szempontjából a legfontosabb Silla[18]. Egyrészt azért, mert a 7. században ez a királyság egyesíti a félszigetet sikeresen, másrészt ‒ emiatt ‒ a buddhista szerzetesek többsége sillai vagy Sillában élt. Sillát hat falu és hat klán alapította. A legenda szerint az első királya a csodás körülmények között született Pák Hjokossze[19] (i.e. 69. ‒i.e. 4.), akit a törzsek királyukká választottak. A történet, amely elmeséli a csodás eseményt, úgy szól, hogy a törzsek vezetői éppen királyt akartak választani maguknak, mikor a leendő főváros közelében egy hatalmas tojásra bukkantak, melyből egy kisfiú bújt elő.  Amikor a kisfiú betöltötte a tizenhárom éves kort, a törzsek vezetői trónra ültették.

1.2. A Tan megjelenése

Korea földrajzi helyzete lehetővé tette, hogy a tenger vagy a szárazföld felől népcsoportok áramolhassanak be a félszigetre, és ott etnikumuk, műveltségük, nyelvük elemeit egyfajta elszigeteltségben, huzamosabb ideig megőrizzék. A sajátos földrajzi fekvés miatt a bevándorló koreaiak mai napig etnikailag a világ egyik legegységesebb államát alkotják. Mivel átvonuló népmozgások a későbbiekben sem voltak, és a hódító törekvések sem jártak tartósabb sikerrel, Koreában a 20. századig fennmaradtak buddhizmusának az első évezred közepétől formálódó alapstruktúrái.[20]

Az első buddhista misszionáriusok megjelenését, legendákkal átszőtt tevékenységét megőrizték a mintegy hét évszázaddal később keletkezett források, a Feljegyzések a három királyság történetéről (Szamguk Szagi), és elsősorban a Kiegészítések a három királyság történetéhez (Szamguk Jusza), amelyet Irjeon buddhista szerzetes vetett papírra az 1280‒as években[21]. A vallás és eszmetörténet szempontjait pedig a Kiemelkedő Szerzetesek a Tengertől Keletre (Haedong Kosung‒jon)[22] mutatja be. A Szamguk Szagi tényszerű, csak a dátumokat és az eseményeket közli, mellőz minden csodás elemet. A Szamguk Jusza ‒ A három királyság nem hivatalos története ‒ részletezi a csodás eseményeket, legendákat is, amelyeket a buddhizmushoz is lehet kapcsolni. Ez ‒ valamint több, szerzetesek által írt mű ‒ enged részletesebb betekintést a Tan útjáról a félszigeten. A buddhizmus megjelenését a források a 4. században konkrét személyekhez és eseménysorokhoz kötik. A buddhizmus már korábban is ismert lehetett a népesség körében. Erről különböző barlangrajzok tanúskodnak, amelyek buddhizmushoz kapcsolható eseményeket ábrázolnak. A 4. században olyan fordulatok történtek, amelyek megváltoztatták a buddhizmushoz való hozzáállást, létét legitimmé tették. Kogurjoba 372‒ben egy Sundo (4.sz vége) nevű szerzetes érkezett, akit a Keleti Qin Birodalom (315 ‒ 420) császára küldött, és a vallás terjesztése érdekében szent szövegeket hozott[23]. Sundo olyan vallásként jellemezte a buddhizmust, amely képes az ellenségeitől megvédeni az országot és a népet. Ennek köszönhetően a király és az arisztokrácia szimpatizálni kezdett a vallással, és Sundo számára egy templomot építettek, ahol gyakorolhatta vallását. Ezt a gyors elfogadást betudhatjuk annak a ténynek is, hogy Korea történelme során végig mércének tekintette a kínai kultúrát, ezért is imponálhatott nekik az onnan érkező vallás. Az is segítette a vallás terjedését, hogy ekkoriban még a buddhizmusnak egy kezdetleges, kiforratlan formája terjedt, ami több ponton is hasonlóságot mutatott a koreaiak ősi vallásával, valamint az akkoriban népszerű sámánizmussal is. Sundo csupán az első volt a félszigeten térítő buddhista szerzetesek közül, és őt követte még két híres szerzetes is. Ado[24] egy olyan szerzetes volt, akinek apja az Északi Wei‒dinasztiából (439‒534) származó tisztviselő volt, anyja pedig egy Kogurjoból származó gyakorló buddhista. Köszönhetően az édesanyjának, hamar bekerült a szerzetesek közösségébe és elsajátította a vallási alapokat. Ezt követően nagy tudású kínai mestereknél tanult és magasan képzett tanítóként tért vissza Koreába. Híres térítő volt még Tian‒shik szerzetes[25], aki 395‒ben kezdte meg tevékenykedését. Az ő személyéhez több legenda kötődik, a leghíresebb az, hogy “Fehér lábú mesternek” is hívták. A legendák szerint lába fehérebb volt az arcánál és akkor sem koszolódott be, ha sárba lépett vele. Ez azt szimbolizálta, hogy mester már olyan magasanfejlett szent volt, hogy nem érintették meg világi dolgok. Kogurjo uralkodói közül Kvanggetho király (391‒413) tett a legtöbbet a tan elterjesztéséért, annak államvallássá emeléséért. Így ő nemcsak a koreai történelem legsikeresebb hódítója és az egyik legtehetségesebb uralkodója, hanem tanterjesztő tevékenységéért megkapta a Csakravartin címet, amelyet a tankirályok kapnak meg. Az első misszionáriusok megjelenését követően, gyorsan megjelentek azok a szerzetesek, akik Kínában tanultak és magas szintű tudás birtokában a tant terjesztették a Koreai‒félszigeten. Pekcse államba 384‒ben egy Málánanda[26] nevű szerzetes hozta el a tant, aki vagy turkesztáni vagy indiai származású volt. Mindkét államban államvallássá emelték a buddhizmust, és az uralkodó, valamint az uralkodó elit támogatását élvezte. A legkésőbb és a legnehezebben Sillában terjedt el, ahol a nemesség ellenállásába ütközött. Itt két fontosabb szerzetes végzett térítői munkát. Az első Heukhoja[27] (nevének jelentése: fekete barbár) volt, ő szintén indiai vagy turkesztáni származású volt. Heukhoja leírta, hogy a Silla területére érkező szerzetesek közül kettő mártírhalált halt előtte. Sillában végül egy legendaszámba menő esemény segítette a buddhizmus terjedését. Pophung király (514‒540) szerette volna államvallássá emelni a buddhizmust, de az uralkodó elit ellenezte ezt.[28] Ekkor a király buddhista tanácsadója, Icsadon (501‒ 527)[29] azt javasolta, hogy adjon ki rendeletet a buddhizmus államvallássá tételéről, és ő majd magára vállalja az eseményt, azt állítván, hogy a királyi pecsétet ellopta, és ő adta ki a rendeletet. Ez a cselekedet halálos ítéletet vont maga után. Mielőtt a vesztőhelyre vitték volna megjósolta, hogy levágott feje egy magaslatra fog repülni, vér helyett tej fog folyni belőle és az égből virágeső fog hullani. Ez valóra vált, és ekkor a nemesség elfogadta, hogy a buddhizmus legyen az államvallás. Pophung utódja, Csinhung (540‒576)[30], aki maga is buddhista szerzetes lett, pedig bevezette a hvarang hagyományokat, mely a sillai buddhizmusnak is a részét képezte. A hvarangok fiatal harcosok voltak, akiknek a harcászat mellett a kultúrában, művészetekben és a buddhizmusban is jártasnak kellett lenniük. Az ifjú harcosok öt szabálya a következő volt:[31]

• Légy hűséges az uralkodóhoz!
• Szeresd és tiszteld szüleidet és tanítóidat!
• Bízz a barátaidban!
• Soha ne hátrálj meg a harcmezőn!
• Soha ne olts ki életet elhamarkodottan!

Úgy tartották, a Tanba vetett hit megsokszorozza a harcosok erejét, és így megvédi az országot. A hvarangoknak később fontos szerep jutott a félsziget egyesítésében. Ettől az időtől kezdve a félsziget uralkodóit a csakravartin eszme hatotta át, mindenki a félsziget Tankirálya kívánt lenni, az uralkodói nevek is gyakran a buddhizmusból merítenek.

1.3. Stratégiák ‒ Vallási szinkretizmus

Korea eredeti, ősi vallása animizmus‒sámánizmus volt. Hagyományuk szerves része a természeti erők, kövek és fák szellemeinek tisztelete volt. A buddhizmus beérkezve a félszigetre egybeolvadt a térség ősi vallásával. Éppen ezért a koreai buddhizmussal foglalkozó tanulmányokban a buddhizmus egyik legfontosabb jelensége szinkretikus jellege. A prebuddhista vallási és hiedelemstruktúrákhoz való kapcsolódás a legfontosabb elem a korai missziós narratívákban.[32] Sillában Heukhoja buddhista szerzetes, aki a királyságban a buddhizmust képviselte Nulchi király (417‒458) lányát gyógyította meg füstölők segítségével[33]. Ez az eset kapcsolatot teremt a buddhizmus és a sámángyógyítás között, az uralkodó elit szintjére emeli, buddhista szövegek és tárgyi világ használatával végzi el. A szinkretizmus további példái a sámánizmushoz és az ősök tiszteltéhez kötődő rituálék tovább élése a buddhizmus égisze alatt, majd beolvasztása az udvari szertartásrendbe. A források hiányossága miatt a sámánizmus kifejezés használatával óvatosabban kell bánnunk, mert nem kizárt, hogy nem csupán a sámánok voltak a vallási specialisták, hanem jósok, jövendőmondók is. A sámán típusú mediátor kétségtelenül létezett a Három Királyság korában.[34] A buddhizmustól legtovább tartózkodó Sillában egyértelműen megvannak a jelei. Az idő előrehaladtával a buddhizmus egyre jobban teret nyert a sillai arisztokrácia és uralkodóház körében, de a hagyományos vallási nézeteket valló nemességet és a tömegeket olyan politikai stratégiával lehetett megnyerni melyben helye van még a sámánizmusnak.

1.4. Szondok királynő

A sillai uralkodóház egyik legjelesebb tagja Szondok királynő (595 ‒ 610).[35] Fiatal korában Tokmán hercegnő néven volt ismert. Közvetlenül az országegyesítés előtt élt és uralkodott. Két szempontból is érdekes a számunkra. Olyan király lányaként született, akinek egyetlen fiú utódja sem született. Apja Dzsinpjong király (567‒632), anyja Maja királyné. Ezek a beszédes nevek a buddhizmusból merítenek, és előre vetítik, hogy különleges lány szülei. Volt egy lány testvére, Csomjong hercegnő, aki összeházasodott Kim Jongszuval (578‒647), a néhai Dzsindzsi király fiával, és életet adott Kim Csuncsunak, a későbbi Mujol királynak (604‒661). Volt még egy lánytestvére is, Szonhwa hercegnő, aki a pekcsei Mu király (580‒641) felesége és királynéja lett. Először is azért különleges számunkra, mert a koreai történelemben az első női uralkodó, aki saját jogán uralkodott, és emellett egyike a mindössze három uralkodónőnek a félsziget történetében. 634‒ben került a trónra és 647‒ig uralkodott. Bár az uralkodása erőszakosnak volt mondható a másik két királysággal való folytonos háborúskodás miatt, ő, mint országa vezetője mindent megtett, hogy egyben tartsa a királyságot és megőrizze a belső békét. Szondok regnálása alatt a gondolkodás, az irodalom és a művészetek reneszánszukat élték, és ebben az időben sokat erősödött a sillai kultúra. Szorosra fűzte Silla kapcsolatát a Tang Kínával (618‒ 907), hivatalnokait oda küldte tanulni. Az uralkodása alatt a buddhizmus tovább terjedt, és a szon (zen) irányzat megjelent a térségben.[36] Mint a kínai Vu császárné (624‒705), akire inspiráló példaként hathatott, is a buddhizmusra támaszkodott, felügyelte számos templom építését. Nemcsak a buddhizmus élvezte a támogatását, hanem az ősi vallás is. Uralkodóként arra törekedett, hogy egyensúlyt teremtsen, a különféle vallási csoportok között. Ő is példa a vallási szinkretizmus lététnek. Ő volt az, akiről a Szamguk Jusza részletesen leírja, hogy hadmozdulatokban is alkalmazta jóstehetségét. Ezt a képességét, mi sem bizonyítja jobban, minthogy megjósolta a saját halálát. Ezzel együtt mégis a buddhizmus volt a fő vallás az ő uralkodása alatt[37]. Szerzetesek nagy számban mentek Kínába tanulni (a hivatalnokokhoz hasonlóan), és tértek vissza tudással és szent szövegekkel felvértezve. Ebben az időben Von Kvang (541‒630) és Csacsang (590‒658)[38] voltak a leghíresebb szerzetesek, akik a Tang birodalomba mentek tanulni, és onnan szent szövegekkel tértek vissza. Csacsang különösen fontos személy, több templomot újított fel, és azt is ő javára írják a történészek, hogy ő tett a legtöbbet a koreai szangha, a buddhista közösség felállításáért. Fontos dolog Szondok királynőről, amit kevesen tudnak, ő maga is elkötelezetten tanulmányozta a szent szövegeket, és végül szerzetesi fogadalmat tett: apáca lett. Több híres építménye volt, többek között Ázsia első csillagvizsgálója.

3. ábra. Szondok királynő által építtetett csillagvizsgáló[39]

1.5. Az országegyesítés

Az országegyesítés kulcsfigurája Kim Yushin tábornok. Kim az egyik legnagyobb tábornok a Koreai‒félsziget történetében. 595‒től 673‒ig élt, több neves sillai király és királynő uralkodása alatt. Mestere volt a kardforgatásnak. Fiatal korában, mint a legtöbben, ő is hvarang volt, és 18 évesen a hvarangok vezetője lett. Kim Yushint Koreában nemzeti hősként tisztelik, későbbi csaták során is gyakran imádkoztak hozzá, és hívták segítségül őt az elkövetkezendő évszázadok során. Egyben ő volt a bölcsesség és a rettenthetetlenség szimbóluma a hadászatban és a harcművészetben. 660 környékén Silla szövetségre lépett a Tang birodalommal, hogy legyőzze a másik két királyságot. A szövetséget segítette az is, hogy a Tang császár, Gaozong, fiatalkori jó barátságban volt az akkor regnáló Mujol királlyal, abból az időből, amikor ő még Kim Csuncsuként a kínai udvarban élt. A Silla‒Tang szövetség először Pekcsét vette célba. A pekcsei csapatot ‒ amely 5000 katonát számlált ‒ Gyebaek vezette. A sillai sereg többszöröse volt a pekcseinek, így az nem volt ellenfele az egyesített Silla‒Tang hadseregnek. Yushin és Gyebaek mélységesen tisztelték egymást, így nem lehetett könnyű egymás ellen harcolniuk. A nagy létszámfölény ellenére Gyebaek először visszaverte az ellenfeleit, de később egész Baekjét meghódította Yushin. A kínai tábornok, Su‒Ting‒fang felajánlotta egész Baekjét Kim Yushinnak, azonban ő ezt visszautasította. A sillai király Mujol a legmagasabb pozíciót adományozta Yushinnak, így ő miniszterelnök lett. 668‒ban Munmu király (626‒681) (Mujol király fia és utóda) alatt a tábornok és a kínai seregek Kogurjot vették célba. Még korábban, 661‒ben vezettek egy offenzívát az északi királyság ellen, méghozzá két irányból. Ez több évre legyengítette a királyságot. 668‒ban Kim és a kínai sereg könnyűszerrel legyőzte a védekező Kogurjot. A győztes ország királya még magasabb pozíciót adományozott a tábornoknak, így az ország második embere lett. Kapott még nagyszámú földet, udvartartással, 669‒ben lófarmokat kapott szerte a királyságban. Megkapta azt a jogot, hogy akármikor beléphessen a palotába, a beosztottjai címeket kaptak. A háborúskodásnak ezzel még nem szakadt vége.[40] A meghódított területeken Kína katonai helyőrséget hozott létre, és titokban azt tervezte, hogy meghódítja Sillát. A király megtudta ezt, és ellentervet kezdett el készíteni. Mikor a Tang seregek vezetői ezt megtudták visszavonultak Kínába, és onnan kezdtek szervezkedni. Később, mikor a Tang seregek végül támadtak, ismét Kim Yushin volt az, aki kiverte őket a félszigetről. Egyesült Silla néven 668‒tól 918‒ig létezett a királyság.[41] Nem lehet az egyesített Silla királyság koráról anélkül beszélnünk, hogy megemlítenénk az északon létrejött királyságot Balhaet. Ezt a királyságot Kogurjo bukása után alapította egy korábbi kogurjói tábornok, Dae Jo‒young, miután a kogurjoi nép és nemesség egy részét északra, a mai Mandzsúria területére menekítette.

1.6. Vonhjó

Vonhjó az egyik leghíresebb koreai buddhista tudós‒ szerzetes. 617‒től 686‒ig élt. A koreai Dharma‒természet iskola megalapítója. A kelet‒ázsiai buddhista szellemi és kommentár irodalom fejlődésének meghatározó alakja. Kiterjedt irodalmi munkássága egyesek szerint 100 mű, amely 240 kötetből áll, mások szerint 85 mű, amelyet 181 kötetben írt meg.[42] Jelentős néhány kommentárja, mint például a Nirvána szútra és a hit felébresztése című cikkek. Ezek Kínában, Japánban, valamint hazájában, Koreában is híres klasszikusokká váltak. Mint fent írtam, a szinkretizmus fontos szerepet játszott a tömegek megszólításában, és erre jó példa Vonhjó élete és tevékenysége.

Vonhjó nagyon korán érdeklődést mutatott a tanulás, valamint a szellemi dolgok iránt. Életrajza szerint jártas volt a kor három irányzatában, a taoizmusban, a konfucionizmusban és a buddhizmusban. Tanulmányozta az összes Koreába beáramló buddhista irányzat tanítását is. Egy írás szerint mester nélkül sajátította el műveltségét. Nagyon korán, 15 éves korában avatták szerzetessé. Ezt követően több híres mestertől tanult. Egy időben Podok szerzetesnél tanult, ekkor ismerkedett meg későbbi jóbarátjával Iszanggal (625‒702)[43]. Ketten elhatározták, hogy Kínába utaznak tanulni, és ez az utazás fordulópont volt az életében. Vonhjó egyes források szerint azért akart eljutni Kínába, hogy a kínai nagymester Hszüancang jógacsára tanításait megismerje. Az út során nagy viharba keveredtek, ezért egy barlangban szálltak meg. Az éjszaka arra ébredt szomjas, ezért szilkéjéből vizet ivott. Reggel felébredve látta, hogy koponyából ivott, mert egy sírhelyen szálltak meg. Mivel a vihar nem hagyott alább, ezért kénytelenek voltak a következő éjszakát is a barlangban tölteni. Ekkor rémálmok gyötörték őket. Ezen események hatására ráébredt, hogy a tudat határozza meg a valóságot, és feleslegesnek látta, hogy Kínába utazzon, hiszen a jógacsára alaptanításai megelevenedtek előtte. Így kiáltott fel: „A három világ csak elme és minden jelenség csak az elme tudatából fakad. Ha az igazság jelen van az elmében, hogyan lehetne az elmén kívül!”[44] Visszatért Sillába és tanítani kezdett. Fő törekvése volt a sillai buddhista irányzatok egyesítése. Magas műveltségre tett szert a buddhista szentiratok ismeretében és magas szintre jutott a meditációs gyakorlatokban. Nézete szerint az elmélet és gyakorlat egyformán fontos. Mint korábban már írtam az összes Koreában található buddhista irányzatot behatóan ismerte és ezeket rendszerezte és egyesítette. Ennek az integráló tevékenységnek köszönhetően jött létre a már említett koreai bennszülött iskola, a dharma‒természet. Később elkezdett egyre világiasabban élni: egy dobbal, táncolva járta az utcákat és így hirdette tanait. Ez szintén jó példa az akkori Koreában élő vallási szinkretizmusra. Egy alkalommal az utcán szaladgált és kiabálta: „Ha adtok egy nyeletlen fejszét, kivágok egy fát, hogy az égig növesszem”[45]. Ez Mujol király fülébe jutott és úgy értelmezte, hogy egy különleges képességekkel megáldott fiúgyermeket fog nemzeni, ezért a lányát, Joszok hercegnőt hozzáadta. Ebből a frigyből született Szol Csong, aki felnőve híres konfuciánus tudós lett. A fia születését követően végleg ott hagyta a szerzetet, és felvette ezt a nevet: Jelentéktelen Világi.[46] Erre azért volt szükség, mert a nemesség körében népszerű buddhizmust akarta elterjeszteni az egyszerű emberek között is. Nemcsak a különféle buddhista irányzatokat kívánta egyesíteni, hanem az egyházi és világi életet is. A hitterjesztő munkájának köszönhetően terjedt el az emberek között a Tiszta Föld gyakorlata. Vonhjó integratív jövő képét a buddhizmusról „egységes buddhizmusnak” hívták. „Műveiben ő dolgozta ki és „koreanizálta” kortársai és követői számára a pŏpkong (szkr. súnjaváda) „üresség” és a pobŏp (szkr. pratítjaszamutpáda) „a jelenségek egymással való összefüggése” tanításokat.”[47]

4. ábra. Vonhjó mester[48]

2. Buddhizmus a Koryo időszakban (A buddhizmus, mint államvallás)

2.1. Az alapítás

Az Egyesített Silla királyság a 9‒10. századra jelentősen meggyengült, nem tudta tovább kontrollálni a helyi urak hatalmi törekvéseit. Ez a Silla már régen nem Mujol és Munmu királyok dicsőséges Sillája volt, a kormányzat és a nemesség gyenge és erősen korrupt volt, és ezzel kivívták a nép ellenszenvét. Ez az ellenszenv lázadások formájában bontakozott ki. Az egykori Három Királyság területén megalakultak az úgynevezett Késői Államok. A főbb vezérek Kung Ye (869‒918), Gi Hwon, Jang Dzsil, és Kjon Hvon (867‒936) voltak. Az egykori Pekcse területén Kjon Hvon ‒ egy paraszt származású felkelő ‒ megalapította a Késői Pekcse királyságot, Kung Ye az egykori sillai terület egy részén létrehozta Taebong államot. Ezzel megalakult a Késői Három Királyság.[49] A témánk szempontjából számunkra ebből az időszakból Kung Ye személye az érdekes. Kung Ye a sillai királyi család leszármazottja volt, pontosan Kjongmun király fia. Születését és gyerekkorát legendák övezték. Egy ünnepnapon született, és egy királyi jós megjósolta, hogy az újszülött, aki ezen a napon születik, tragédiát fog hozni a királyi házra. A miniszterek és a királyi család tagjai kérvényezték a királynál, hogy végezzen a gyermekkel. A király meg is parancsolta szolgáinak, végezzenek vele. Az édesanyja egyik udvarhölgyével sikeresen kimenekítette, de a szolgálólány menekülés közben véletlenül kiszúrta a kisfiú balszemét. Az szolgálólány elrejtette őt az udvar elől és titokban nevelte. Miután a nevelője meghalt, a kis Kung Ye egy buddhista kolostorba került, a Szedalszába, ahol felnőttként menedéket vett, majd szerzetes lett belőle. Kung Ye fiatalsága idején, a féltestvére Dzsinszong királynő (865‒894) volt Silla uralkodója, aki nagyon gyengekezű volt. Az udvarban a királyi család berkein belül burjánzott a vesztegetés és a korrupció. Az is lázította az embereket a kormány ellen, hogy fontos pozíciókba ekkor már csak a királyi család tagjai, vagy azok barátai juthattak tekintet nélkül a tehetségre és rátermettségre. A kormány kihasználta a parasztokat és 889‒es súlyos éhínség idején komoly adókat vetett ki. Ezt követően robbant ki egy nagyobb lázadás, amihez Kung Ye is csatlakozott. A helyi urak a különböző tartományok kiskirályaivá váltak. Ezek közül az urak közül Gi Hwon és Jang Dzsil tett szert nagyobb hatalomra. Kung Ye először Gi Hwon seregéhez csatlakozott, de hamarosan kilépett, mert Gi nem bízott benne meg teljesen. Ezt követően Jang Dzsil seregéhez csatlakozott, ahol nagy sikereket ért el, és vezető beosztásba került. A helyi nemességből többen csatlakoztak a seregéhez, és hamarosan nagyobb hatalomra tett szert, mint a mestere Jang Dzsil.[50] Ezek között a nemesek között volt, Vang Gon, aki régi kogurjoi családból származik, és akinek a történelemben később igen fontos szerep jutott. Miután korábbi mesterét legyőzte, Kung Ye kinevezte magát a Késői Kogurjo királyává. Ezt követően (904) előbb Majinnak nevezte el az országát.[51] A következő évben Cheorwonba helyezte át országának székhelyét. Folyamatosan terjeszkedett, hamarosan az egykori Sillának a kétharmada az ő uralma alá tartozott. Ugyanebben az évben elfoglalta Pjongjangot, és felhívást intézett Silla totális megsemmisítésére.[52] Hatalma csúcsán a valláshoz fordult, mint korábbi buddhista szerzetes, bejelentette, hogy ő a Maitréja Buddha, a Sákjamuni Buddha (kb. i.e. 563‒i.e. 483) után soron következő Buddha, akinek eljövetelét a korábbi világkorszakok buddhái megjövendölték, és akit a világ buddhistái vártak. A két legidősebb fiát pedig bódhiszattvának nyilvánította. Országát Taebongnak nevezte át. Ezzel ürügyet keresett, hogy legitimalizálja hatalmát, uralma alatt egyesítsen minden embert, és elfogadtathassa magát, mint a koreai félsziget egyeduralkodója. Kung Ye kegyetlen diktátorként él a világ emlékezetében, nyoma se volt cselekedeteiben a buddhizmus alapelveinek követése. Uralkodása erősen despotikus volt. A helye a világ legkegyetlenebb diktátorai között van. Ezt bizonyítja az is, hogy uralkodása csúcsán erősen paranoid lett, és tisztogatásokba kezdett a legközelebbi hívei között. Ennek áldozatul esett az egyik felesége, Kang és két fia is. Őket megkínoztatta, majd kivégeztette. Ezzel a cselekedetével végleg kivívta az emberek ellenszenvét. Tábornokai fellázadtak ellene és egy puccs során kivégezték. Helyére Vang Gont ültették, aki Kung Ye alatt főminiszteri rangban szolgált, és akit a diktátor maga is kedvelt és fogadott fiaként tisztelte.  Vang Gon ezt követően megalapította Korjót és a fővárost saját városába, Keszongba helyeztette.[53] A másik kulcsfigurája ennek az időszaknak Gyeong Hwon volt, aki a déli területeken, az egykori Pekcse helyén uralkodott. Ő volt a Késői Pekcse Királyság uralkodója. Gyeong Hwon‒t a fiai távolították el puccsal a hatalomból, mert az, egyik, kedvenc fiának tartogatta a trónt. A hercegek bebörtönözték apjukat, de ő képes volt elszökni és Korjoba menekült. Korjo királya, Taejo (a korábbi Vang Gon) barátságosan üdvözölte egykori ellenfelét, szolgákat és földet adományozott neki. Együtt legyőzték a lázadó pekcsei hercegeket, majd Silla meghódítása után egyesítették a félszigetet. Taejo nagyon nagylelkűen bánt az összes korábbi ellenfelével, az utolsó sillai király például főminiszer lett, és Taejo feleségül vett több sillai és késői Pekcsei hercegnőt is. A későbbiekben is az egykori sillai királyi család tagjai jó pozíciókat töltöttek be a korjoi udvarban, a korjoi királyok, hercegek gyakran házasodtak az egykori sillai királyi család női tagjaival. Tehát így nézve, oldalágról a korjoi királyi család, a sillainak a folytatása, a sillai vérvonal tovább élt a korjóiban. Mindez bizonyítja, hogy Taejo tehetséges és jóindulatú uralkodó, és Kung Yevel összevetve, ő igazi buddhista uralkodó volt, ami későbbi cselekedeteiben is megnyilvánult.

2.2. Vallási szinkretizmus továbbélése

A buddhizmus államvallássá emelésének gondolata már a sillai időszaban felvetődött, valójában ekkor indult el ez a folyamat. Tetőfokára a Korjo (918‒1312) időszakban jutott, ez volt a hogukpulgyo eszméje. Azonban a sillai politikai és társadalmi alapok szolgáltatták a talajt ahhoz, hogy később el tudja foglalni a kulcspozíciókat Korjo társadalmában. A hogukpulgyo eszméje már a sillai szerzetes Chajang Yulsa (590‒658) életművében is megjelenik, eszerint a buddhista tanok kell, hogy jelentsék az állami ideológia alapját, a buddhista szerzetesek vegyenek részt aktívan a királyság irányításában politikai tanácsadóként. A buddhista szertartások feladatai közé tartozzon az ország jólétének biztosítása, és ha szükséges a szerzetesek fegyverrel is védjék hazájukat. Korjoban végül a buddhizmus „nemzeti” vallássá és ideológiává vált, amely jelentősen befolyásolta az élet minden területét ebben az időszakban.[54] Taejo bölcs és tehetséges uralkodó volt, támogatta a buddhizmust, de ugyanakkor az ősi vallást is. Az egyensúlyra törekedett a kettő között. Taejo, Korjo alapítójaként nagyon magas piedesztálra helyezte vallását, saját buddhista szövegeket írt (pl.: a Tíz Intelem), szerzetesi közösségeket hozott létre és buddhista rituálékat végzett. A különböző források arról tanúskodnak, hogy a buddhizmus Korjoban nem magától indult virágzásnak, hanem az uralkodó és az állam támogatásán keresztül indult el azon az útján, amely végül Korjo első számú eszmerendszerévé emelte. Taejo király buddhista irányelvei végig fontos szerepet játszottak a vallási és politikai életben egészen a dinasztia uralmának végéig (1392). Bár Taejo nagyon mélyen érdeklődött a buddhizmus iránt, nem követelte meg az egész népétől, hogy felvegye a buddhista vallást, tiszteletben tartotta mindenki vallását, és a többi vallás irányában elfogadó volt. Ahhoz, hogy megérthessük a középkori Korea buddhizmusának természetét, meg kell ismernünk Taejo király ez irányú munkásságát.[55]

Taejo király maga az utókorra hagyományozott pár művet, amelyek közül néhány nagyon fontos a korjói buddhizmus szempontjából: Chonggye (Politikai Intelmek), Gyebaengnyoseo (Intelmek Minden Alattvalóhoz), Hunyosipjo (a fent már említett Tíz Intelem), Gaetaesa Hwaeombeophoeso, valamint pár tanács kiemelkedő szerzetesek részére, mint például a Heungbeopsa Jingongtaesatapbi. Azonban meg kell említeni a Politikai Intelmek és az Intelmek Minden Alattvalóhoz napjainkra nem maradt fenn. Teljes formájában a Tíz Intelem maradt fent egyedül, melyet a trónon őt követő utódai számára írt, és amelynek egy része vallási, más része politikai tartalmú. Lássunk pár intelmet a tízből:

• Királyságunk minden nagy vállalkozásának sikere a buddhák segítségétől és védelmétől függ. Ezért mind a meditációs és filozófiai iskolák (Szon‒jong és Kyo‒jong) számára szükséges templomokat építeni és az itt kinevelt szerzeteseket el kell küldeni tanácsadóként szolgálni. Később, ha hatalomvágyó buddhista udvaroncok hatalomhoz jutnak, az egyes iskolák elkezdhetnek egymással versengeni a nyereségért és a befolyásért. Ezt meg kell akadályozni.
• „Minden szentélyt Toson mester geomantikai útmutatásai szerint kell felépíteni, de buddhista kolostorok és pagodák sem építhetők fel, ha megzavarják a föld jó energiáit. Erre az uralkodó figyelmeztette az udvar és az arisztokrácia tagjait. Figyelmeztetett arra is, hogy a föld energiáinak megzavarása szerepet játszott Silla pusztulásában is.”^[56]
• A trónöröklés kapcsán kijelentem, hogy a legidősebb, törvényes fiúnak kell követnie a trónon az uralkodót. De Yao az ősi Kínából engedte, hogy Shun kövesse őt a trónon, mert a saját fia méltatlan volt. Ez a példa is bizonyítja, hogy az állam érdekeit előrébb kell helyezni, mint a személyes érzéseket. Tehát ha a legidősebb fiú méltatlan a trónra, a második legyen az uralkodó! Ha második legidősebb fiú szintén méltatlan a trónra, az emberek válasszák meg az uralkodót.
• A múltban az állam szerkezetünk a Kínáét követte, A Tang‒dinasztia modellje alapján. De erősen eltérő földrajzi körülmények között élünk és az emberek mentalitása is más, mint a kínaiaké. Ennélfogva nincs okunk, hogy a kínai stílust oktalanul kövessük. A Kitaj pedig egy vad, barbár ország, a nyelve és öltözéke szintén más. Őket sem szabad követni.
• A két legfontosabb ünnep a yongdunghoe és a p’algwanhoe. Az első szerint tisztelni kell a buddhákat, a másik szerint áldozni kell a Sárkány szellemnek, az Öt Szent Hegynek, az Égi szellemeknek és a hegyek, folyók szellemeinek.”^[57]

5. ábra. Taejo király (Korjo)[58]

Az egymás mellett létező, de szinkretizálódó vallási irányzatokat ‒látszólag‒ külön kezeli a szöveg. A szon (meditációs irányzat) és kyo (doktrinális irányzat), melyek egyesítésével több kiváló szerzetes is próbálkozott, külön jelenik meg az intelmekben. Ugyancsak különválasztja a buddhizmus és az ősi hiedelemrendszerek kultuszhelyeit és rituális rendszerét. E látszólagos ellentmondás feloldása talán abban rejlik, hogy Taejo számba vette a különböző társadalmi rétegek számára fontos vallási irányzatokat, és mindegyikre támaszkodva, mindegyiket külön is kezelve építi ki hatalma ideológiai hátterét. Ez valóban ellentétes azzal a törekvéssel, mely jellemző a Korjo‒dinasztia egészére (és a Silla‒dinasztiára is), mely szerint az ideológiákat, nézeteket egységesíteni, szintetizálni kell.[59]

Fontosnak tartom, hogy egy kicsit foglalkozzam Korjo társadalmával is, hiszen a társadalom szerkezete magyarázata annak, hogy a különböző társadalmi csoportok milyen vallás felé fordultak. Társadalma szigorú rend szerint építkezett: volt a felső osztály, a középosztály, köznép és a legalsó réteg. Viszont ez a szigorúnak tűnhető társadalmi struktúra nagyon kedvező volt a nők szempontjából, ellentétben a Csoszon‒korral (1392‒ 1910), ahol tárgyként kezelték, adták‒vették őket. Korjoban a nők saját vagyonra is szert tehettek, melyet gyermekeik is örökölhettek. Amennyiben egy nő utód nélkül halt meg, vagyonát a testvérei örökölték, nem a férje. A nőt a házasság után nem tekintették a férj tulajdonának. A férfiak és nők szabadon érintkezhettek, vegyülhettek, a házassági szertartás általában az ara házában zajlott és gyakran a férj is hozzáköltözött, hosszabb vagy rövidebb időre. Három‒négy felesége lehetett egy férfinak, a válás is megengedett volt, és az özvegyasszony újra is házasodhatott. Csoszonnal ellentétben itt még anyai ágon is jegyezték a gyermekeket.[60]

2.3. A nemzet mestere‒ A király mestere

Az az egyházi rendszer, amely Korjoban kialakult, jól ismert korábbról, más ázsiai államalakulatok történelméből is (például a tangut és mongol buddhizmus történelméből). A magas rangú szerzetesek elkezdtek fontos pozíciókat betölteni a legfelsőbb adminisztrációban és az udvarban és a különböző kolostorok egyre fontosabb pozíciókat töltöttek be a királyság gazdasági folyamataiban. A tanult és magas rangú szerzetesek udvari pozíciókra tettek szert, megalakult két kulcsfontosságú pozíció: vangsza (a király mestere) és a kuksza (a nemzet mestere).[61] A korruptálódás folyamata itt már beindult, annak is köszönhetően, hogy a szerzetesi közösségben a különböző rangok elérését is egy, a konfunciánus vizsgákhoz hasonló vizsgarendszerhez kötötték. Ennek köszönhetően az állam felügyelete alatt tudta tartani a teljes egyházszervezetet és a hierarchiába bekerülőket is. A vizsgáknak ezt a rendszerét Kwangjong király (949‒975) vezette be, aki a Korjo‒dinasztia egyik legnagyobb formátumú uralkodója volt. Vizsgák szintjén is külön kezelte a szon és a kyo irányzatokat, megtartva így az alapító Taejo Tíz Intelmében foglaltakat. Annak ellenére, hogy a konfuciánus hivatalnokok jóval többen voltak, a kulcsfontosságú pozíciókat és a legmagasabb rangokat buddhista képzettségűek és szerzetesek kapták meg. A nevelés legfőbb eszköze is (a királyi családon belül) a buddhista szemléletű oktatás volt. Ebben az időben az egyre növekvő kolostorok magas állami támogatásban részesültek, hatalmas birtokokat, anyagi javakat halmoztak fel, cserébe messzemenőkig támogatták a különböző királyok politikáját.

2.4. Tripitaka Koreana

A Kaja‒hegységben, Dél‒Kjongszang tartományban áll a Heinsza kolostor, a buddhista Csogje rend főtemploma. A templom a Világörökség (történelmi látványosság, festői hely) részét képezi.

6. ábra. Heinsza kolostor[62]

 A “három drágaság temploma” közül az egyik, a Dharmát, Buddha tanításait jelképezi. A templom különlegessége, hogy itt található a Tripitaka Koreana. A 81 258 fatáblából álló gyűjtemény a világ legrégebbről megőrzött buddhista szentirat gyűjteménye, amely hangul nyelven íródott. A hangul a koreai nyelv ábécéje, amelyet Nagy Szedzsong királynak tulajdonítanak.

A tripitaka szanszkrit szó. Jelentése: három kosár. Ez arra utal, hogy a szentirat gyűjtemény három részből áll: Vinaja Pitaka, Szútra Pitaka és Abhidharma Pitaka. A Vinaja a szerzetesi élet szabályairól, a buddhista közösség életéről rendelkező szövegeket tartalmazza. A Szútra Pitakában olvashatjuk Buddha beszédeit, és tanmeséket. Az Abhidarma a buddhista tanításokat, azok magyarázatát fejti ki. A készítését Korjo uralkodóinak parancsa hívta életre, azzal a céllal, hogy az ország védelmét is biztosítsák a járványoktól, természeti csapásoktól és külső hódítóktól.[63]

7. ábra. Tripitaka Koreana[64]

2.5. Mongol fennhatóság

A 12‒13.században a mongolok terjeszkedni kezdtek, és ez a folyamat végül egy hatalmas birodalomban csúcsosodott ki, mely felölelte majdnem egész Eurázsiát. Ez alól Korjo sem volt kivétel, számtalan véres háborút vívott a mongolok ellen, próbált ellenállni, míg végül elismerte a mongol fennhatóságot. A békét 1270‒ben kötötték meg. Meg kell említeni, hogy kevés ország volt képes annyi ideig ellenállni a mongol támadásnak, mint Korjo. Ennek köszönhető, hogy Kubiláj nagykán (1264‒1294) és kínai császár (1279‒1294) elismerte Korjot, mint egy erős nemzetet és megígérte, hogy megtarthatja egyedi viseleteit és megőrizheti kultúráját. Korjo arra is ígéretet kapott, hogy a királyi család is megmaradhat, őket viszonylag sértetlenül hagyták.[65] A kulturális cserék a két állam között két irányban történtek, a kongnyok (szolgálólányok) és koreai eunuchoknak a mongol Jüan Birodalomba (1271‒1368) vételével. Az előbbire jó példa Ki császárné, aki korábban koreai kongnyo volt, a Jüan udvarba került, és innen emelkedett nagyformátumú császárnévá. Divat volt ebben az időben a koreai arisztokrácia körében a Jüan császári családba való beházasodás is, valamint a házasság a koreai hercegek és mongol hercegnők között. Összesen hét hercegnő házasodott a Jüan udvarból korjoi királlyal, kezdve Csungnyollal (1274‒1308), egészen Kongminig (1351‒1374), aki az utolsó volt ebben a sorban. Ez azért volt elfogadható a koreaiak részéről, mert a királyi család régóta szerette volna a hatalmat bitorló katonai diktátorokat pozíciójukból elmozdítani (ami a mongol hódítások kezdetén már száz éve tartott) és mongolok ebben partnerek voltak, és mint fent írtam hajlandóak voltak ugyanakkor bizonyos fokú szuverenitást biztosítani az uralkodóknak, a mongoloknak pedig jól jött a szövetség a koreaiakkal a Japán ellen tervezett inváziójukhoz. Volt azonban az egyezségnek egy, a koreaiak számára megalázó hozadéka is. A Korjo hercegeket fiatalon a Jüan udvarba kellett küldeni politikai túszként, és ott döntöttek arról, hogy kit vegyenek feleségül.[66]

2.6. Csinul

A Korjo‒korszak és eleve a koreai buddhizmus legmeghatározóbb buddhista alakja Csinul volt. 1158 és 1210 között élt. Ő is azok közé a magas rangú szerzetesek közé tartozik, akik megkapták a nemzet mestere címet. Csinul a koreai szon Kilenc Hegyi Iskolájának hagyományát követte. Kínában is tanult Dahui Zonggaonál, és nagy érdeme van a koreai szon újra élesztésében, tulajdonképpen ő alapította újra. Fő céljának a szon és a kyo egyesítését tekintette. Annak ellenére, hogy ő maga is a nemzet mestere címet viselte, a 13. század elején, mikor a szangha válságban volt, fontos törekvése az volt, hogy a korjói buddhizmust megtisztítsa, és helyre állítsa annak becsületét és hitelességét.[67]

Az eredeti család neve Chong volt, a buddhista neve Csinul és a költői nevét a Moguját a nép adta neki a halála után.

1173‒ban, 15 évesen elhagyta a családját, hogy buddhista szerzetes legyen, és a Sagulsan Hegyi Iskolának (a Kilenc Hegyi Iskola egyike) lett a növendéke, valamint a szon mester Jonghwinak a tanítványa. 24 évesen letette a szerzeteseknek létrehozott királyi vizsgát, ami arra jogosította fel, hogy hivatalt vállalhasson akár az udvarban is. Ez a vizsga ugyanakkor arra is feljogosította, hogy egy templomban főapát legyen, de mindenképpen egyenes út volt egy sikeres karrierhez. Ennek ellenére Csinul nem élt a karrier lehetőséggel, hanem visszavonult a Bojesa templomba, hogy szon elvonuláson vegyen részt. Ezután ő maga javasolta a kolostorban lévőknek, hogy hozzanak létre egy világtól elvonultan létező közösséget. Felvetette, hogy ez közösség legyen szamádhi és a pradzsnyá (bölcsesség) kialakítására törekvés szimbóluma. Ez a toborzási törekvés nem járt sikerrel, ezért Csinul a Cheongwonsa templomba ment tanulmányozni különböző szövegeket, különösképpen a Hatodik Patriarca tanításait[68]. Ebben az időben érte az első felébredés‒élmény, és ezt követően egyre határozottabban kezdett törekedni az áhított elvonuló közösség létrehozására. Az 1185‒ben a Bomunsa templomba vonult, és elolvasta az egész Tripitakát. Úgy döntött, hogy három évig az Avatamszaka Szútrát tanulmányozza, és amikor a „Tathágaták Megjelenése” részhez érkezett, átélte a második felébredést. 1188‒ban a Geojosa templomban tartózkodott, és ekkor végre megalapította a “Szamádhi és Pradzsnyá Elvonuló Közösséget”. Ezután újabb három évre elvonult a közösséggel egy remetelakba. Erre az időre tehető az az esemény, mikor Dahui szövegeit olvasva elérte a teljes megvilágosodást. Ezt követően elhagyta a remete életet és újra kolostorba vonult, valamint a bódhiszattvák útjának követését tűzte ki célul (együttérzés minden létező iránt). Megalapította a Szonggvangsza kolostort, a Három Drágakő kolostor egyikét. 1200‒ban a Gilsangsa templomban tartózkodott, és a hirtelen megvilágosodás elméleti tanain alapuló meditációt (ebből három volt) tanította. 1210‒ben tanítás közben érte a halál. Utólagosan kapta meg a Nemzeti Tanító címet.

Tanításai, egyik legfontosabb műve: A tudat művelésének titkai[69]:

A spirituális ösvénynek több fajtája létezhet, de mindez besorolható a két alap megközelítés, a hirtelen megvilágosodás és a fokozatos út kategóriájába. A hirtelen felébredés a leginkább javasolt, mert ez egyenesen elvezeti az embert a kiaknázatlan különleges képességeihez. Ha megnézitek valamilyen ember mély múltját, akkor azt tapasztalhatjátok, hogy jelenleg gyakorlata több előző életbeli megtapasztaláson és kisebb felébredéseken alapul. A jelen életben való hirtelen megvilágosodás tehát, az előző életekben történő belátások eredménye. Ennélfogva, a régmúlt minden törekvője közül nincs egy sem, aki először ne birtokolt volna egy kisebb felébredést, majd ennek következtében érte volna el a teljes felébredést. Ugyanakkor a fokozatos útnak is az előzménye egy kezdeti felébredés. A szútra ezt mondja: „Azok, akik a dolgok tulajdonságaitól mentes látást valósítják meg, felébrednek azonnal, de hamisítottnak felel meg ez a felébredés. A dolgok nem változnak meg azonnal; a végsőt lépésről lépésre érik el.” Kuj Feng pedig ezt mondja: „Bár tudjuk, hogy egy befagyott tó valójában víz, a nap melege szükségszerűen megolvasztja. Bár rájöttünk valójában arra, hogy egy közönséges ember is Buddha, szükségszerűen a dharma ereje nyomán hatolunk be a gyakorlatunkba. Mint ahogy a jég megolvad, a víz úgy folyik szabadon, és így fel lehet használni öntözésre és tisztálkodásra. Amikor a hamisság megszüntetett, a tudat halhatatlan és erőteljes lesz, és ekkor az éleslátás, mint olyan, megjelenik.”

3. Buddhizmus a Csoszon időszakban és a japán megszállás alatt

3.1. I Szonggje és az alapítás

A Csoszon‒dinasztiát (1392‒1910) Szonggje alapította, aki szintén Taejo (1392‒1394) néven lett a dinasztia első királya. Nagyon érdekes az élete és a személyisége is. Hírnevét és befolyását, mint tábornok és hadvezér szerezte, több dolog is az ő érdemének tudható be ebben az időszakban. Az egyik az, hogy az akkor már 500 éve regnáló, összeomlás szélén lévő Korjoba stabilitást hozott (bár úgy, hogy végül megdöntötte azt)[70]. Továbbá azért is, mert ő volt az egyike a kor két legnevesebb tábornokának, aki kiverte a mongolokat a Koreai‒félszigetről és Kínában is ismert lett. Kínában is segédkezett a mongolok kiűzésében, valamint a félsziget déli részén a sok problémát okozó japán kalózok legyőzésében is fontos szerepet vállalt. Említést kell tenni a kor másik kiemelkedő tábornokáról, Cse Jong‒ról is, mert ő is kiemelkedő fontosságú a történetben, és érdekes a kettejük kapcsolata és az a politikai helyzet, amit ketten létrehoztak.

A történet Taejo apjával I Jacsunnal kezdődik. Ő egy, a mongolok szolgálatában álló hadvezér/ hivatalnok volt, ami ismerve a fia későbbi szerepét a történelemben, elég érdekes. A mongolok kiűzésének kulcsfigurája Cse tábornok volt, és ebben az időben még erősen mongol ellenes, támogatta Kongmin (1351‒1374) törekvéseit a nemzeti öntudat újra élesztésében. I és Cse tábornok sokáig jó viszonyt ápolt egymással, azonban később a kettejük attitűdjében pálfordulat következett be. Ekkor Kínában, a mongolok kiűzése után, Csu Jüan‒csang, a korábbi buddhista szerzetes vezetésével megalakult a Ming‒dinasztia (1368‒1644). 1388‒ra a Korjo udvar két részre oszlott: az egyiket Cse tábornok vezette, aki azt követelte, hogy a mongol Jüan‒dinasztia restaurálását kell támogatni, a másik oldalt I tábornok vezette és a Ming‒dinasztiát támogatta. Ebben az évben Ming követség érkezett az udvarba és követelte, hogy Korjo szolgáltassa vissza az északi (mai Mandzsúria) területeket, ami Korjonak szerves részét képezte, mert hogy az a terület még a régi Kogurjoé volt, Korjo elődállamáé. Ezt kihasználva Cse tábornok Ming ellenes hangulatot igyekezett szítani az udvarban, majd később meggyőzte U királyt, hogy támadják meg a Ming Birodalmat. I tábornok figyelmeztette a királyt, hogy nem helyes egy jóval nagyobb birodalmat megtámadni, de a király nem hallgatott rá. Sőt, őt jelölte ki a támadás vezetőjének. A határra érve látva az ellenfél túl erejét és a lehetetlen körülményeket, amelyekben harcolni kellene egy nagyon fontos döntést hozott: az Amrok folyón, maga mellett tudva a magasrangú hivatalnokok és miniszterek támogatását fellázadt, és visszafordította a seregét a főváros, Keszong felé. A fővárosban legyőzte Cse tábornok seregét (akik a Palotát védték), és puccsal megfosztotta a királyt a trónjától. Előbb U fiát, Csangot nevezte ki királynak, majd egy elbukott visszatérési törekvés után az előző király részéről, mindkettejüket kivégeztette és Kongjangot ültette a trónra. I tábornok ez idő alatt is igyekezett magát körül venni magas rangú támogatókkal a Sinjin nemesség köréből, és a már meglévő kapcsolatait még szorosabbra fűzni. A Sinjin arisztokrácia volt híres a reform gondolkodásáról, míg a rivális Gvonmun nemesség az erősen konzervatív gondolkodásáról volt ismert.  Eme kapcsolatoknak a segítségével I Szonggje képes volt végül elfoglalni a trónt, és 1392‒ben Kongjang uralkodásának 4. évében megfosztotta a királyt a trónjától, és ő maga foglalta el azt. Ezzel a Korjo‒dinasztia 475 évi uralom után megszűnt létezni. Az új dinasztiát Csoszonnnak nevezték el. A trónra kerülése után úgy döntött, hogy az új dinasztia legitimitását azzal erősítheti, ha a fővárost áthelyezteti máshova. Az első választása Gyeryongsan volt, Sindonae falujában, de egy álom figyelmeztette, hogy ez rossz döntés lenne. Ezt követően segítségül ahhoz a személyhez fordult, aki fiatal kora óta tanácsadója, mestere volt. Ez a személy egy buddhista szerzetes, Muhak (1327‒1405) volt. Az ő geomanciai tudása segített Taejonak kiválasztani a megfelelő helyet. Fontos kritérium volt a hely kiválasztásánál, hogy a települést hegyek vették körül. Csoszon első palotájának, a Kjonbok (Ragyogó Boldogság‒nak) az építése 1394‒ben kezdődött. A kínai tradíciót követve a Palota délre nézett, tiszteletet nyilvánítva ezzel a pekingi palotának. Miután a Kjonbok palota elkészült, a várost erős falakkal vetette körül. Négy nagy kapu épült a falhoz, keleten, nyugaton, északon, délen és négy kis kapu, szintén keleten, nyugaton, északon, délen és még ezen kívül megépült a vízi kapu. Katonai táborokat, erődöket hoztak létre, és kialakultak a jelző tornyok.[71] Ezt követően parancsba adta, hogy a vidéki provinciák területeinek megjelölésére is építsenek falakat, elkülönítve ezeket egymástól. A munkálatokat úgy időzítette, hogy ne vonja el az embereket az otthoni ültetési és aratási munkálatok elől.

Harcok a trón örökléséért:

Taejonak hat fia volt az első feleségétől Sineui királynétól, aki meghalt közvetlenül azelőtt, hogy a férje elfoglalta trónt, és kettő fiatalabbik feleségétől Sindeoktól. Az udvarban sokan úgy gondolták, hogy Taejo első feleségétől született ötödik fiának I Pangvon‒nak (Chongan nagyherceg, a későbbi Taejong király (1400‒1418), kellene követnie őt a trónon, mert ő segédkezett a legtöbbet a dinasztia megalapításában, ennek ellenére a politikai ellenfele Chong To Jon főminiszer (1342‒1398) meggyőzte a királyt, a szívének legkedvesebb fiát, a legkisebbet Ian nagyherceget nevezze ki koronahercegnek. Ez a tett dühítette a mellőzött idősebb hercegeket. Chong To Jon‒t az motiválta, hogy tartott attól, hogy ha I Bangwon trónra kerül, a királyi hatalom megerősítése érdekében lépéseket tesz a legbefolyásosabb családok ellen, és ő is mellőzésre kerül. A feszültség a két ember között egyre fokozódott, végül I Pangvon lépett először, fellázadt és a puccs során megölte Chong To Jont, az egész frakcióját, valamint a féltestvéreit, beleértve a koronaherceget is. A hercegek 16 és 17 évesek voltak. Taejot mélységesen lesújtotta ez az eset, ráadásul ekkor gyászolta a fiatalabbik feleségét Sindeokot is, lemondott a trónról, és a második fia foglalta el azt Dzsondzsong néven. A lemondása után elhagyta a palotát és visszavonult szülőfalujába. Dzsondzsong hamarosan lemondott a trónról és I Pangvon lett az új király Taejong néven. Taejo és Taejong között a viszony feszült maradt. Taejong többször megpróbált békét kötni, de a dinasztiaalapító kivégeztette a Taejong által küldött követséget. Taejo, nem bocsátotta meg ötödik fiának, a kedvenc gyermekeinek és minisztereinek a megölését. Taejong később Muhak buddhista szerzetest környékezte meg, hogy segítsen enyhíteni az apja haragját és elérni azt, hogy szóba álljon vele. Ennek végül az lett az eredménye, Muhak szervezésében létrejött a király találkozó egy vidéki faluban, ahol évek óta először látta egymást a két férfi, és békét kötöttek. Ennek ellenére Taejo haragja teljesen nem szállt el ötödik fiáról. A Csoszon‒dinasztia alapítója és első királya végül 1408‒ban halt meg.[72]

Hagyaték:

A fejezet elején azt írtam, hogy Csoszon alapítójának a személyisége érdekes és összetett. Ezt példázza az például az is, hogy felmenői, mint fent írtam a mongolok szolgálatában álltak (fiatal korában ő maga is), és ennek ellenére a Korjo‒dinasztia késői időszakában, mint tábornok, pont azzal szerezte a hírnevét és befolyását, hogy kiverte a mongolokat a Koreai‒félszigetről, és segített a kínai Vörös Turbános felkelés vezetőinek. A másik, ami miatt azt írtam, hogy érdekes személyiség a dinasztiaalapító, a vallása. Írásomból kiderül, hogy I Szonggye‒Taejo buddhista volt, és a szíve is e vallás felé húzott, nem a neokonfucianizmus felé, de nem akarta elveszíteni a Sinjin arisztokrácia támogatását, ezért nem tett semmit hite érdekében, és végig nézte azt, hogy az kiszorul a közéletből és perifériára kerül. Ez eredményezte azt, hogy a buddhizmusnak a puszta túlélésért kellett küzdenie Csoszon közel ötszáz éves regnálása idején.

8. ábra. Taejo király (Csoszon)[73]

Különlegesség, hogy a halála előtt, az utolsó kívánsága az volt, hogy a sírjára szülő városából való különleges füvet, a selyemfüvet telepítsék. Ez a különleges fű, amelyet más néven japánfűnek is neveznek, azóta is (több mint 600 éve) minden ősszel csodálatos rózsaszínben virít a dinasztiaalapító sírján.

9. ábra. Taejo király síremléke[74]

3.2. Chong To Jon munkássága

Chong To Jon fontos személyiség Csoszon történetében. Chong 1342‒ben született korjói, főnemesi családban, a családja szolgálói/közemberi státuszból küzdötte fel magát nemesi pozícióba négy generációval korábban.[75] Helyzetét nehezítette, hogy édesanyja szolgáló‒ágyas volt, és ez a kor társadalmának szemében lenézett helyzetnek számított. Apja még kiskorában meghalt, magas kormány pozíciója ellenére szegényes háztartást hagyott hátra, kevés örökséggel utódai számára. A szegénység, amit fiatalon megtapasztalt mélyen befolyásolták a gondolkodását. A nehézségei ellenére sikerült a kor legnevesebb konfuciánus tanítójának, I Szoknak (1328‒1396) a tanítványává lennie. Itt ismerkedett meg későbbi jóbarátjával és egyben riválisával Chong Mong‒Ju‒val (1338‒1392). I Szoknak köszönhetően sikerült apjáéhoz hasonló kormány pozícióra szert tennie és elkezdett a közügyekért dolgozni. Chong To Jon erős támogatója és tanácsadója volt I Szonggje/Taejonak. Ha Muhak buddhista szerzetes volt jobb keze, akkor ő volt a balkeze. Még 1383‒ban kerültek közel egymáshoz, amikor Chong meglátogatta I‒t azon a vidéki helyen, ahol akkor éppen táborozott. Később, mikor a tábornok megalapította Csoszont, megtette Chong To Jon‒t annak miniszterelnökévé.[76]

Chong írásai nagyon fontos szerepet játszottak Csoszon politikai struktúrájának kialakításában és fejlődésében. Chong gondolkodásának maradandó hatása volt Csoszon politikájára és törvényeire. Felhasználta Cheng‒Zhuneo konfuciánus tudós filozófiáját, mint hátteret az antibuddhista tanaihoz. Ez a dolog onnan indult, mint a dolgozatomban már írtam, Korjóban a buddhizmus volt az államvallás, és mint ilyen, korrumpálódott. Magas rangú buddhista szerzetesek kormány pozíciókra és vagyonra tettek szert, divat lett, hogy a fiatalok azért mentek szerzetesnek, hogy hatalomra tegyenek szert. Nem kétséges, hogy mint szegény fiatal, Chong To Jon láthatta ennek visszásságait, ennek ellenére a filozófiája tájékozatlanságról is tanúbizonyságot tesz. Írásaiban leírja, hogy a buddhizmus korrupt gyakorlataiban, nihilista és ellentmondásos tanaiban. A leghíresebb ezen értekezései közül a Kritikai Sorok a Buddhizmus Ellen éppen csak, hogy elkészült, mielőtt Taejong meggyilkolta volna szerzőjét. Chongnak elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a Csoszon‒dinasztia megalapítása után a buddhista szerzeteseket eltávolították a fontos pozíciókból és a hatalomból, valamint, hogy a fővárosba ezután hosszú ideig nem tehették be a lábukat. Ezután csak a hegyi kolostorokban élhettek, ahol önfenntartó gazdálkodással tartották fenn magukat. Chong To Jon egyben az alapító tagja a Szonggyungwan Királyi Konfucionista Akadémiának.

Politikával kapcsolatos nézetei:

Chong To Jon arra igyekezett sarkallni a kormányt és a királyt, hogy cselekedjenek az emberek javára. Kifejtette, hogy az uralkodói réteg legitimitása csakis kizárólag a jószándékú közszolgálatból eredhet.

Chong három osztályra osztotta a társadalmat: a mezőgazdászok és iparművészek, az írástudók középosztálya és a bürokraták. „Kaszton kívülinek” számítottak az előadók (színészek, táncosok, kurtizánok és egyéb előadók), az általa olyannyira kevéssé szeretett buddhista szerzetesek és a sámánok. Őket rossz, fenyegető dolognak tartotta a társadalomra nézve.[77]

3.3. Buddhista uralkodók a Csoszon‒korban

A Csoszon‒korra jellemző volt az az ellentmondásos attitűd, hogy nagy konfuciánus uralkodók életük alkonyán buddhistává lettek. A legkiemelkedőbb példa erre pont a konfuciánus uralkodók példaképének tartott Szedzsong király (1418‒1450), aki élete végén buddhista szútrákat írt és pagodákat építtetett buddhisták számára. Szedzsong király után a fia Szedzso (1455‒1468), aki érdekes számunkra. Támogatta a taoizmust és a buddhizmust is. Anyagilag szponzorálta a Volgaksza templom építését és létrehozta a Gangyeongdogamot, egy hivatalt, mely buddhista szövegek kiadásáért volt felelős. Az ő érdeme az is, hogy felújíttatta a Tripitaka Koreana tárolóhelyiségét, a Heinsza templomban. Szedzso királyról két legenda is fennmaradt. Az egyik, hogy egyszer mikor betegségét gyógyítandó a Vol Csongsza templomba ment, volt egy találkozása a fiatal Buddhával, ezt követően csodával határos módon meggyógyult. A másik, hogy egy utazása alkalmával egy fenyőfát királyi miniszter rangra emeltek, miután meghajolt Szedzsonak. Érdekesség, hogy ez a fa még napjainkban is megtalálható 600 évesen[78]. Ezeket olvasva azt hihetnénk, hogy Szedzso nagyszerű buddhista uralkodó volt, azonban tetteiben nyoma sincs a buddhista nem‒ártás elvének. Puccsal szerezte meg a trónt (fiatal unokaöccsét fosztotta meg a tróntól, akit később ki is végeztetett), amelynek során sok embert megöletett, és a királyi családban is nagy mészárlást vitt véghez (például kivégeztette két édes testvérét is).

3.4. Az első japán hódítás (1592‒1598)

A buddhizmus hirtelen és igencsak agresszív kiszorítása a közéletből új stratégiáért kiáltott, mely ekkor nem a hatalmi pozíciók megszerzésére és fenntartására, hanem az egyszerű túlélésre irányult. A szerzetesek hegyi menedékekbe, remetelakokba menekültek, az udvari és kolostori pompa helyére pedig szegénység és vándorlás lépett. Sokan közülük például kézművességgel tartották fenn magukat. Ennek a politikai és gazdasági életből való kiszorulásnak viszont megvolt az az előnye, hogy a koreai buddhizmus lassanként kezdte visszanyerni hitelességét, a szerzetesek az állam ügyei helyett megint a Tannal foglalkoztak.

Japán első két inváziója Csoszon ellen a 16. század utolsó évtizedében ment végbe. Ez a két támadás ismert, mint Hidejosi koreai inváziói vagy a Hét Éves Háború.[79]

Háttér

Tojotomi Hidejosi (1537‒1598) japán daijmo, miután sikeresen egyesítette Japánt a saját zászlaja alatt, terveket kezdett szőni a kínai Ming birodalom meghódításáról. Több ezer fős seregeket képeztek ki a csatára és a kor legmodernebb fegyvereit szerezték be. Ezt követően a daijmo követeket küldött a Csoszon‒udvarba, hogy engedjék, hogy a seregei keresztül haladjanak. Az első kérése válasz nélkül maradt, a második vissza lett utasítva. Ezt követően, 1592‒ben Hidejosi első hajói partra szálltak a koreai félszigeten, azzal a céllal, hogy meghódítsák azt.

Az első japán hódítás kulcsfigurája koreai oldalról a híres I Szunsin (1545‒1598) admirális volt. I admirális a japán flottillák és csatahajók visszaverésével szerezte hírnevét, személyét az egész félszigeten nagy tisztelet övezi.[80]

A Korjo‒korszakban merült fel a hoguksasang (az ország védelme) eszméje, amely a szerzetesek számára kötelezővé tette, hogy külső fenyegetettség esetén kardot kell ragadniuk és részt kell venni az ország megvédésében. A Silla‒korban az egyesítésnek, a Korjo‒korszakban az ország védelmének biztosította a teret a buddhizmus és érdekesség, hogy az egyik legkiemelkedőbb példa pont a Csoszon‒korban volt a fenti eszme megelevenedésére. Ennek előzményei a Silla‒kori hvarang mozgalomra nyúlnak vissza. A hoguksasang Csoszon‒kori megelevenedése egy kiemelkedő szerzetes, Sosan Hyujong (1520‒1604) nevéhez köthető.[81] Tanulmányokat írt a konfucianizmusról és a taoizmusról is, és ezeket megpróbálta buddhizmussal összehozni, ezek közös pontjait kereste. Ezenkívül őt is foglalkoztatta szon és a kyo irányzatok harmonizálása. Egyik leghíresebb műve A meditációs tan tükre (Songakwigam 1564). Sosan mester és tanítványa, Yujong Samyongtaesa (1544‒1610) megtestesítői az ősi hvarang hagyományokat követő „harcos szerzeteseknek”, akik, ha kell, kardot ragadnak az ország megvédésére, mely bár kisemmizte őket, hazájuknak vallották. A japán Tojotomi Hidejosi támadása idején Hyujong mintegy ötezer szerzetest szólított hadba és sikeresen visszaverték a hódítókat. A buddhista szerzetesek kiváló katonai vezetőknek bizonyultak és sziporkáztak a japánok ellen. 1592‒ben, a legnagyobb fenyegetettség idején a Csoszon‒kormány felhatalmazta a szerzeteseket, hogy katonai testületet alakítsanak.

3.5. Élet a periférián és az odavezető út[82]

A Csoszon‒korszakban, már a dinasztia trónra kerülésével megkezdődött a buddhizmus visszaszorítása. Ennek az egyik nagyon fontos oka, hogy a magas pozícióba került buddhista szerzetesek óhatatlanul is belekeveredtek az állam vagy egyes nemesi érdekcsoportok gazdasági manipulációiba, és ezzel kompromittálták magukat. Ironikus módon a buddhizmus volt az új uralkodóház segítségére, ugyanis a kolostorok felhalmozott birtokait, anyagi javait osztották újra az új király legfőbb támogatói között. Az arisztokrácia tagjai között bőven voltak olyanok, akik a buddhizmus, mint államideológia miatt hátrányt szenvedtek, és akik konfuciánus neveltetésüket kihasználva most jutottak magasabb pozícióba. Az adminisztráció szinte teljes mértékben átrendeződött. Ez a folyamat viszonylag zökkenőmentesen ment végbe, mert az államszerkezetben mindig is jelen volt konfuciánus réteg. A konfuciánus eszmék nagyfokú terjedését segítette az is, hogy a Csoszon‒dinasztia erőteljesen Ming‒orientált volt. Az új államapparátus tevékenységéhez, mint fent írtam, a filozófiai alapot Chong To Jon munkássága (1337‒1342) szolgáltatta. A buddhizmus közéletből való kiszorítása többféle módon és fokozatban történt. Először is megszüntették a társadalmi hierarchia felsőbb szintjein levő pozíciókat, amelyeket addig csakis buddhisták (főleg szerzetesek) tölthettek be, mint például a vangsza és a kuksza rendszereket. A második stáció, a buddhizmus gyakorlati helyeinek (kolostorok, szentélyek) drasztikus csökkentése és ezeknek, valamint szerzeteseknek a fővárosból való kitiltása volt. Listát írtak a buddhizmus anyagi javairól, azzal a szándékkal ellenőrzést gyakorolhassanak felettük, és minimalizálhassák azokat, abból a célból, hogy az új uralkodó réteg számára újra hasznosítsák azokat. Az állam arról is döntött, hogy a buddhizmusnak hányféle irányzata maradhat fenn, például a hatalomváltáskor létező tizenegy rendet előbb hétre, majd kettőre redukálták (szon és kyo). Paradox módon a különböző buddhista tanítók törekvése, amely arra irányult az irányzatokat egységesítsék, ilyen módon valósult meg, figyelmen kívül hagyva a tanítás lényegét, pusztán adminisztrációs eszközökkel. 1749‒ben Jongdzso király (1724‒1776) megerősítette a buddhizmust érintő tilalmakat, ez azt bizonyítja, hogy az évszázadok során nem enyhült a buddhizmus kiszorítását célzó attitűd.

3.6. A japán megszállás (1910‒1945)

Japán a 19. század végén, a 20. század elején Japán ismét szemet vetett Koreára, ám ekkor a keleti szomszéd hódító törekvése végül Korea bekebelezésével végződött 1910-ben, és 1945-ig Korea Japán protektorátusa volt. Hogy ellenőrzést tudjon gyakorolni az állam felett, hadjáratot indított a koreai kultúra ellen. Az iskolákban és egyetemeken megtiltották a koreai beszéd és nyelv használatát, valamint a fiatalokat a japán császár iránti hűségre nevelték. A városokban és falvakban is megindult a japán stílusban való építkezés és a közigazgatás is a japán mintát követte. Államellenes cselekedetnek minősült a nem megengedett történelmi szövegekből tanítani és közel 200 000 történelmi dokumentumot égettek el.[83]

Korea agresszív japán meghódítása a buddhizmusra is hatással volt. A hódítók szövetségest kerestek az állami életből kiszorult szerzetesekben, megpróbálták őket különféle kedvezményekkel maguk mellé állítani. Ennek egyik példája a szangha japán mintára történő átszervezése, ami azt jelentette, szerzeteseknek engedélyezték a cölibátus felszámolását és a nősülést. Megszervezték a családos szerzetesek rendjét, a T’aego‒t. Kiálltak a buddhisták mellett, és mindent elkövettek, hogy ismét szabadon taníthassanak, élhessenek, ne korlátozzák őket sem helyileg, sem időben a vallásgyakorlásban. Ugyanakkor nyíltan vagy burkoltan arra törekedtek, hogy a japán rendeket, irányzatokat egyesítsék a koreaiakkal az előbbi vezetése alatt. A 20. század elejének politikai helyzete számos, egyes buddhista csoportokból kiinduló mozgalmat hívott lére.[84]

4. Összegzés

Ahogyan dolgozatomban bemutattam, Koreában a buddhizmus nagy utat járt be. Középpontba a buddhizmus és a politika összefonódását állítottam. A buddhizmus fejlődése évszázadokon keresztül meghatározta az ország társadalmi és kulturális fejlődését. Az is egyértelmű, hogy a nagy mesterek tanítása által vált a buddhizmus államvallássá, érte el a legmagasabb gazdasági, politikai hatalmat. A nagy mesterek, mint Vonhjó és Csinul egységre törekedtek azért, hogy a Tan minél több emberhez eljuthasson, és minél többen megérthessék az eszméjét. Jellemző módon, bármennyire is próbáltak a Csoszon‒korszakban elnyomni, meg kellett küzdenie a létért, el kellett szenvedni a legmélyebb megaláztatást. A buddhizmus a mai napig meghatározó Korea életében. „Napjainkban a Chogye rend vezetése alatt meghatározó vallási és kulturális jelenség, mely szervesen beépült Korea országarculatába, s méltón ünnepelheti több mint másfél évezredes jelenlétét a félszigeten.”[85] Érdekes volt megfigyelnem, hogy Korea történetében voltak uralkodók, akik bár magukat buddhistának vallották, az alapelveket saját életükre nézve nem tartották kötelezőnek. Elég csak Gung Ye vagy Szedzso király uralkodását végigtekinteni. Az is a buddhizmus sajátos helyzetét világítja meg, hogy voltak olyan uralkodók – például Szedzsong király, akiket Konfuciusz követőjének nevelték, később mégis buddhistává lettek.

A terjedelmi korlátok miatt nem foglalkoztam a dolgozatomban egy engem személy szerint is nagyon érdeklő témakörrel, a buddhista királynék politikában játszott szerepével és az ő buddhista vonatkozásaikkal, pedig gyakran a háttérben fontos irányító szerepük volt.

A szakdolgozatom megírása közben nagy örömömre szolgált, hogy az általam kedvelt téma szakirodalmának egy kis, de annál fontosabb szeletét megismerhettem, ismereteimet kibővíthettem és rendszerbe ágyazottan tovább fejleszthettem.

5. Felhasznált irodalom

6. Internetes hivatkozások

[1] Birtalan Ágnes: A buddhizmus mint államvallás története és stratégiái Koreában.2013. 270.o.

[2] Hoppál Mihály A sámánok és a kulturális örökség védelem Koreában. in: Ethno‒Lore. A kaukázustól Koreáig. Évkönyv 2008. 28.o

[3] Birtalan Ágnes: A buddhizmus mint államvallás története és stratégiái Koreában: Hoguk Pulgyo.2013. 263.o.

[4] James Huntley Grayson: Korea. A Religious History.2002.146.o.

[5] Balogh Tibor: Seon mesterek a 20. sz. első felében. 2002.4.o

[6]Birtalan Ágnes: Buddhizmus a Koryo időszakban. 2014. 258.o

[7]https://discoveringkorea.com/wp‒content/uploads/2019/10/Songgwansa‒Temple‒Cover.jpg

[8] Komár Lajos: A zen története. 2011. 35.o

[9] Radics Péter: Bulguksa. 3.o

[10]https://www.erzeki‒korea.hu/album/kepgaleria‒hosok‒nyomaban/harom‒kiralysag‒1948‒004‒19665d3e‒gif/

[11] https://folkency.nfm.go.kr/en/topic/detail/5395

[12] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Buyeo_(state)

[13] https://folkency.nfm.go.kr/en/topic/detail/1913

[14] Goguryeo. New World Encyclopedia

[15] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Baekje

[16] Baekje. New World Encyclopedia

[17] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Baekje

[18] Silla. New World Encyclopedia

[19] https://folkency.nfm.go.kr/en/topic/detail/5354

[20] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában.259.o.

[21] Radics Péter: Bulguksa. 3.o 

[22] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 260.o.

[23]Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 263.o

[24] Radics Péter: Bulguksa.4.o.

[25] Radics Péter: Bulguksa.4.o.

[26] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában.263.o.

[27] Radics Péter: Bulguksa.5.o.

[28] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában.261.o.

[29] Radics Péter: Bulguksa.6.o.

[30] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Jinheung_of_Silla

[31] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Hwarang

[32] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában.261.o.

[33]Birtalan Ágnes: Buddhizmus a Három királyság és az egyesített Shilla időszakában

[34]Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 261.o

[35] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Queen_Seondeok_of_Silla

[36] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Queen_Seondeok_of_Silla

[37] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 262.o.

[38] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Queen_Seondeok_of_Silla

[39]https://www.ancient.eu/Cheomseongdae/

[40] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Kim_Yushin

[41] Csoma Mózes: Korea – Egy nemzet, két ország. Budapest, Napvilág Kiadó 2008.13.o.

[42] https://terebess.hu/zen/mesterek/Wonhyo4.pdf 8.o

[43] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 264. o.

[44] https://terebess.hu/zen/mesterek/Wonhyo.htm l

[45]Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 265.o

[46] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 265.o

[47] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 265.o

[48]https://terebess.hu/zen/mesterek/Wonhyo.html

[49] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Taejo_of_Goryeo

[50] http://www.korea.net/NewsFocus/History/view?articleId=145307

[51] http://www.korea.net/NewsFocus/History/view?articleId=145307

[52] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Taejo_of_Goryeo

[53] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Taejo_of_Goryeo

[54] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 266.o.

[55] http://afe.easia.columbia.edu/ps/korea/ten_injunctions.pdf

[56]Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 67.o

[57] Lee H. 1993: 263‒266.o.

[58] https://www.ancient.eu/Taejo_of_Goryeo/

[59] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 267.o

[60] Csoma, Mózes Egy nemzet, két ország – A közös gyökerektől, Korea. Napvilág Kiadó (2013) 32.o.

[61] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 269.o

[62] http://explearth.org/haeinsa‒temple‒tripitaka‒koreana/

[63] https://whc.unesco.org/en/list/737/

[64]https://theculturetrip.com/asia/south‒korea/articles/a‒history‒of‒tripitaka‒koreana‒the‒worlds‒greatest‒collection‒of‒buddhist‒scriptures/

[65] Csoma Mózes: Koreai csaták és harcosok. Budapest: Szerzői kiadás (2011) 44‒49.o.

[66] Gongmin of Goryeo. New World Encyclopedia

[67] https://terebess.hu/zen/mesterek/Jinul.html

[68] https://terebess.hu/zen/mesterek/Jinul.html

[69]https://terebess.hu/zen/mesterek/Jinul.html?fbclid=IwAR1CtSdEc6UaqVMyV6ZVBYNBV0nYMtdCqeTGStY_uxceAq0aHTdswlcsAQ

[70] Taejo of Joseon. New World Encyclopedia

[71] Csoma Mózes: Korea ‒ Egy nemzet, két ország. Napvilág Kiadó2013. 35‒45. o.

[72] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Taejo_of_Joseon

[73]https://www.erzeki‒korea.hu/setak/a‒szomoru‒palota2/

[74]https://www.erzeki‒korea.hu/tradicio/a‒kiraly‒akinek‒selyemfu‒noasirjan/?fbclid=IwAR1x4sRkTa_Scs8WaanzYzhwyMswYZWA3jbDIAiaNdCFYtAXMINUKTL8RbQ

[75]JeongDoJeon. New World Encyclopedia

[76] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Joseon_Dynasty

[77] https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Joseon_Dynasty

[78]Sejo of Joseon. New World Encyclopedia

[79] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 271. o.

[80]Japan’s Korea War. New World Encyclopedia

[81] https://terebess.hu/zen/mesterek/Hyujong.pd

[82] Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 270‒271. o.

[83] https://www.history.com/news/japan‒colonization‒korea

[84]Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában 2014. 271.o.

[85]Birtalan Ágnes: A buddhizmus, mint államvallás története és stratégiái Koreában. 2014. 273.o