"Igaz, hogy a buddhista meditációs gyakorlat elszigetelődést és befelé irányuló elmélyülést igényel, de nem lenne-e teljesebb a Dharma megtestesülése a világban, ha az emberiséget gyötrő nyomorúságokkal is foglalkoznánk?"
Írta: Tiszteletreméltó Bhikkhu Bodhi
Minden reggel megnézek egy sor internetes híradást és kommentárt kezdve a BBC-től, egészen a Truthout-ig. Az aktuális események olvasása még inkább megerősíti számomra Buddha szavainak érvényét: "A világ szenvedésen alapul." Szinte naponta megdöbbenek a szenvedés nagyságától, amely az embereket minden kontinensen sújt, és még inkább attól a kemény igazságtól, hogy e szenvedés nagy része nem a személytelen természet viszontagságaiból (vicissitudes of impersonal nature), hanem az emberi szívben tomboló kapzsiság, gyűlölet és eltévelyedettség tüzéből ered.
Látva a világ mérhetetlen gyötrelmeit, kérdések merültek fel bennem a nyugati buddhizmus jövőbeli kilátásairól. Megdöbbentett, hogy a globális szenvedés témáját - a valódi emberi lények kézzelfogható szenvedését - milyen ritkán dolgozzák fel az általam ismert buddhista folyóiratok és tanítások. Nekem úgy tűnik, hogy mi, nyugati buddhisták, hajlamosak vagyunk egy olyan kognitív álláspontra helyezkedni, amely az első nemes igazságot nagyrészt a középosztálybeli életmódunk hátterében határozza meg: mint mardosó elégedetlenséget; a túltelítettség unalmát; a beteljesületlen kapcsolatok fájdalmát; vagy, elfogadva a buddhista elméletet, az újraszületések körforgásának rabságát. Úgy érzem a dukkha ezen aspektusaira való összpontosításunk túl gyakran feledteti el velünk azt a hatalmas, katasztrofális szenvedést, amely a világ népességének háromnegyedét naponta elárasztja.
Ez alól a tendencia alól kivételt képez az Elkötelezett Buddhizmus mozgalom. Úgy vélem, hogy ez a buddhizmusnak egy olyan arca, amely nagy ígéretekkel kecsegtet, de a témával kapcsolatos felületes olvasmányaimból két dolog ragadott meg. Először is, míg egyes elkötelezett buddhisták új perspektívákat keresnek a Dharmában, sokak számára a buddhizmus egyszerűen csak spirituális gyakorlatokat kínál, s egyúttal olyan társadalmi-politikai ügyeket támogat, amelyek nem sokban különböznek a mainstream baloldalétól. Másodszor, az Elkötelezett Buddhizmus gyakorlatilag még mindig a buddhizmus iránti nyugati érdeklődés lényegéhez kapcsolódik, amely a Dharma mint belső békéhez és önmegvalósításhoz vezető út.
Ha a buddhizmus Nyugaton kizárólag a személyes spirituális fejlődés eszközévé válik, akkor attól tartok, hogy egyoldalúan fejlődik, és így csak félig tölti be a benne rejlő lehetőségeket. A jómódúakat és a művelteket bevonzva, kellemes otthont biztosít majd az intellektuális és kulturális elit számára. Azonban fennáll a veszélye, hogy a megvilágosodás keresése egy olyan privát utazássá válik, amely a számtalan emberi életet naponta sújtó mérhetetlen szenvedéssel szemben csak rezignált némaságot lesz képes felmutatni.
Igaz, hogy a buddhista meditációs gyakorlat elszigetelődést és befelé irányuló elmélyülést igényel, de nem lenne-e teljesebb a Dharma megtestesülése a világban, ha az emberiséget gyötrő nyomorúságokkal is foglalkoznánk?
Tudom, hogy magasztos meditációkat folytatunk a kedvességről és az együttérzésről, és a szeretet és a béke gyönyörű eszméit valljuk. De vegyük észre, hogy ezeket nagyrészt befelé irányuló, szubjektív tapasztalatokként követjük, amelyek a személyes átalakulásra irányulnak. Az együttérzésnek ez a fajtája túl ritkán piszkolja be a kezét és lép ki a terepre. Túlságosan ritkán válik gyakorlatias, hatékony cselekvési programmá, amelyek célja, hogy csökkentse a természeti csapások vagy a társadalmi nélkülözés által sújtott emberek tényleges szenvedéseit.
Ezzel szemben vegyük például a Christian Aid és a World Vision szervezeteket. Ezek nem missziós mozgalmak, amelyek célja a hittérítés, hanem segélyszervezetek, amelyek segélyt és fejlesztési támogatást nyújtanak, miközben a szegénység és az igazságtalanság okait is kezelik. Hasonlóképpen, az Amerikai Zsidó Világszolgálat sem arra törekszik, hogy embereket térítsen meg a judaizmusra, hanem arra, hogy kifejezze a judaizmus elkötelezettségét a társadalmi igazságosság iránt azáltal, hogy enyhíti "a fejlődő világ népeinek szegénységét, éhezését és betegségeit fajra, vallásra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül". A buddhizmusban miért nincs semmi ilyesmi? Bizonyára találnánk ehhez támogató keretrendszert a buddhista tanításokban, etikai eszmékben, archetípusokban, legendákban és történelmi előzményekben.
Elismerem, hogy sok buddhista egyénileg aktívan részt vesz társadalmi szolgálatokban, és hogy néhány nagyobb buddhista szervezet fáradhatatlanul dolgozik az emberi szenvedés enyhítésén világszerte. Önzetlen elkötelezettségük teljes mértékben megérdemli elismerésünket. Sajnos vonzerejük egyelőre korlátozott.
A buddhista tanítók gyakran mondják, hogy a világ védelmében a leghatékonyabban úgy segíthetünk, ha megtisztítjuk a saját tudatunkat, vagy hogy mielőtt együttérző cselekvésbe kezdenénk, el kell érnünk az önmagátlanság vagy az üresség realizálását. Lehet, hogy van némi igazság az ilyen kijelentésekben, de szerintem ez csak részigazság. Ezekben a kritikus időkben az is kötelességünk, hogy segítsünk azoknak a világba belemerülteknek, akik a nincstelenség és a kétségbeesés szélén tengődnek. A Buddha küldetése, a világban való megjelenésének oka az volt, hogy a kapzsiság, a gyűlölet és az eltévelyedettség gonosz gyökereinek kiirtásával megszabadítsa a lényeket a szenvedéstől. Ezek a baljóslatú gyökerek nem csak a saját tudatunkban léteznek. Mára kollektív dimenzióra tettek szert és egész országokra és kontinensekre terjedtek ki. Ma ezért a lények szenvedéstől való megszabadításának segítése megköveteli, hogy fellépjünk a kapzsiság, a gyűlölet és az eltévelyedettség rendszerszintű megtestesülései ellen.
A Dharma minden történelmi korszakban új eszközöket talál arra, hogy kibontakoztassa lehetőségeit, pontosan az adott korszak sajátos történelmi feltételeihez kapcsolódó módon. Hiszem, hogy a mi korunk megfelelő történelmi színhelyet biztosít a Dharma transzcendens igazságának ahhoz, hogy visszahasson a világra, és több szinten - még a legalacsonyabb, legdurvább és legmegalázóbb szinteken is - belefolyjon az emberi szenvedés menetébe, nem pusztán szemlélődéssel, hanem hatékony, enyhülést nyújtó cselekvéssel, amelyet a saját, világot átható célja világít meg.
Korunkban a buddhizmus előtt álló különleges kihívás az, hogy kiálljon az igazságosság szószólójaként a világban, a lelkiismeret hangjaként a társadalmi, gazdasági és politikai igazságtalanság áldozataiért, akik nem tudnak kiállni és felszólalni önmagukért. Véleményem szerint ez egy mély erkölcsi kihívás, amely vízválasztó a buddhizmus modern kifejeződésében. Úgy vélem, mindez olyan irányt mutat, amit a buddhizmusnak követnie kell, ha a Buddha emberiségért folytatott küldetésén osztozni szeretne.
Forrás: Ven. Bhikkhu Bodhi. 2007. A Challenge to Buddhists. Lion's Roar. Buddhist Wisdom for Our Time. [Online.] Elérhető: https://www.lionsroar.com/a-challenge-to-buddhists/ Megtekintve: 2022.08.06.
Fordította Nagy Szabolcs
