Írta: Nagy Szabolcs

A hínajána és a mahájána kifejezések terminológiája

A hínajána és a mahájána szanszkrit és páli kifejezések, melyek a buddhizmus két nagy irányzatát jelölik, s melyek a megszabadulás útjára vonatkoznak. E kifejezések az i. e. 1. vagy 2. század körül keletkezhettek, megjelenésük pedig a legkorábbi mahájána szútrákban lelhető fel. Noha a formai és jelentésbeli párhuzamuk miatt antonímiáknak (egymásnak ellentmondó kifejezések) tűnnek, valójában ez az ellentétes egyensúly nem áll fenn köztük. Ennek oka az, hogy a hínajána kifejezést csupán csak a mahájána irányzatok használták mintegy degradáló megnevezésként, megkülönböztetve magukat a nem-mahájána irányzatoktól, melyet azonban a „hínajána” irányzatok természetesen nem használtak saját iskoláikra vonatkozóan. E kifejezések előfordulásában sincs egyensúly, mert míg a mahájána szó jó néhányszor megtalálható az irányzathoz tartozó szútrákban, addig a hínajána terminus rendkívül kevés alkalommal szerepel. Ennek ellenére napjainkra széleskörben elterjedtek, noha történtek erőfeszítések annak érdekében, hogy a hínajánát más kifejezéssel helyettesítsék (pl. az egyetlen fennmaradt iskola nevével, Théraváda-val, vagy a professzor Masatoshi Nagatomi által használt Nikája buddhizmussal).

A hīna- jelző erősen negatív jelentéseket hordoz magában: alacsonyabb, gyengébb, alsórendűbb, hiányos, hibás, értéktelen, egyszerű. Ennek megfelelően a szó jelentése a pejoratív alacsony, alsórendű jármű. (A nyugati nyelveken jelenleg elterjedt kis jármű kifejezés valójában nem az eredeti szanszkrit szó fordítása, hanem a Kumáradzsíva és mások által használt finomított verzióé. Míg a hínajána kínai nyelven lieh-sheng, addig a kis járműként fordított szóösszetétel a hsiao-sheng. E módosításnak az lehetett az oka, hogy a szarvásztiváda háttérrel rendelkező Kumáradzsíva elvegye a kifejezés degradáló élét.)[1] Nyilván ennek jelentésbeli ellentéte lesz a mahájána, azaz magasabb rendű, nagy jármű. E kifejezések napjainkra olyan átvitt értelemben használt jelentéseket is magukban hordoznak, mint például a szűk és széles ösvény. (Érdekesség, hogy eleinte a bódhiszattvajána elterjedtebb megnevezése volt az irányzatnak, s csak később lett általánosan elfogadott a mahájána szó.[2])

Mindezek alapján a hínajána buddhizmus a 18 „korai” buddhista iskolát (pl. szarvásztiváda, vátsziputríja), míg a mahájána buddhizmus a bódhiszattva ideált előtérbe helyező irányzatokat jelöli (pl. madhjamaka, tiszta föld). A korai, késői buddhizmus; déli, északi buddhizmus; vagy éppen a srávakajána, bódhiszattvajána megkülönböztetések nem teljesen pontosak, mert például voltak olyan „hínajána” iskolák, melyek egyes mahájána irányzatok után jöttek létre; Továbbá sem a hínajána, sem a mahájána nem csupán délen és északon terjedtek el; Illetve mindkét irányzat alapvetően elismeri a srávakák és a bódhiszattvák útját, törekvését is.[3]

Azonosságok

Mivel mind a hínajána, mind a mahájána iskolák a történelmi Buddhát tartják a Tan elsődleges forrásának, a legfőbb tanításait egyaránt elfogadják. Ezek többek között:

• Menedékvétel a 3 drágaságban: Buddha, Dharma, Szangha
• A jelenségek 3 jellegzetessége: mulandóság, szenvedéstermészet és önmagátlanság
• A gyakorlás 3 alapvető csoportja: erkölcs, elmélyedés, bölcsesség
• A négy nemes igazság
• A nemes nyolcrétű ösvény
• A függő keletkezés láncolata
• A karma működésének tana
• Nirvána és szamszára, a megszabadulás lehetősége
• Egy felsőbbrendű teremtő és irányító erő létezésének elutasítása

A Buddha (2 vagy 3 buddhatest)

A hínajána irányzatok a történelmi Buddhát embernek tekintik, aki még életében elérte a megszabadulást. Eltávozásával lezárult egy korszak, s vele együtt a buddhista kánon is. Nézeteik szerint egy világkorszakban csak egy buddha jelenik meg.

Ez alól kivételt képeznek a mahászánghika irányzat egyes aliskolái, pl. Lokottaraváda, akik szintén hínajána irányzatok, ám a Buddháról más nézeteik voltak. Szerintük a Buddha természetfeletti képességekkel rendelkezett, pl. transzcendencia (lokottara), képes minden tanítását egyetlen kijelentésben kifejteni, minden mondása igaz, fizikai teste, ereje és élete határtalan, nem alszik és nem álmodik, mindig meditációs állapotban van stb. Ez alapján a Buddha két fő aspektusa: az igazi Buddha, aki mindentudó és mindenható, illetve azok a megnyilvánult formák, amelyeken keresztül ügyes eszközeivel felszabadítja az érző lényeket. A történelmi Buddha csupán egyike volt ezeknek az átalakuló testeknek (rúpakája, ill. később nirmánakája), míg a lényegi, valódi Buddhát a dharmakájával azonosították. (Ennek megfelelően a kánont sem tekintették lezártnak, hiszen ha egy tanítás megfelelt a kritériumoknak, annak ellenére, hogy azt nem közvetlenül a történelmi Buddha fejtette ki, akkor az a Buddha szavának (buddhavacsana) volt tekinthető, így egyes hínajána iskolák elfogadták a mahájána szövegeket is.)

A mahájána irányzatok a mahászánghikák két buddhatestről szóló nézeteivel azonosultak, sőt, kiegészítették azt egy harmadik, a két buddhatest között elhelyezkedő megnyilvánulással, a szambhógakájával.

Ezek alapján a 3 buddhatest (trikája):

• Dharma- vagy törvénytest (továbbá tantest, igazságtest – dharmakája), egy buddha határtalan, abszolút természetét fejezi ki, pl. Vairócsana.
• Megvilágosodás- vagy örömtest (szambhógakája), az isteni buddhák megnyilvánulása a buddhaföldeken, pl. Amitábha.
• Fizikai látszattest vagy együttérzéstest (nirmánakája), ez jelenik meg térben és időben, pl. Sákjamuni.

A mahájánában tehát a Buddha lénye már nem kizárólag Sákjamuni buddhára korlátozódott, hanem a buddhaság kiterjesztésével „ráleltek” más világokra és azok buddháira is. Más, további doktrínák (pl. a mindenkiben megtalálható buddhatermészet) kölcsönösen erősítették azt a nézetet, hogy a buddhaságot bárki elérheti.

Arhatok, bódhiszattvák

A hínajána eszményképe az arhat (érdemre méltó), aki megértette és megvalósította a 4 nemes igazságot, azaz elérte a megvilágosodást. Az arhatok képességeiről és elért szintjükről többféle nézet is született, melyek közül azonban mind egyetértett azzal, hogy az arhat nem áll egy szinten egy buddhával. Egy arhat például visszaeshet alacsonyabb megvalósítási szintekre, illetve az érzelmi és a kognitív elhomályosulások közül, melyek szétoszlatása a megszabadulást és a mindentudást eredményezik, csak az előbbi feloldását valósította meg.

A mahájánában az elérendő cél a buddhaság elérése a bódhiszattva ösvényen keresztül (a megvilágosodásra való törekvés). Az arhatokkal ellentétben a bódhiszattvák nem saját maguk számára keresik a megszabadulást, hanem előtérbe helyezik minden érző lény megszabadítását. Emiatt, míg az arhatok eltávozásuk után többé nem születnek újjá, addig a bódhiszattvák elutasítják a parinirvánába való belépést és tudatosan az újratestetöltést választják mindaddig, amíg meg nem szabadították a szenvedő lényeket.

A srávakajána kontra bódhiszattvajána megkülönböztetés épp abból a különbségből adódik, hogy míg előbbi önmaga számára igyekszik elérni a megvilágosodást, addig utóbbi önzetlenül másokat akar megszabadítani.

A megszabadulás útjai

A hínajána iskolák a felébredéshez vezető út 4 szintjét különböztették meg, melyeknek végső célja a Nirvána elérése. Ezek a folyamba lépő (szótápanna), az egyszer-visszatérő (szakadágámi), a nem-visszatérő (anágámi) és végül az arhat. A Buddha e négy szint valamelyikén lévő gyakorlókat tartotta a nemes Szangha tagjainak, de ahhoz, hogy valaki akár csak folyamba lépő legyen, szerzetesnek kellett lennie, s így a megszabadulás is csak szerzetesek számára volt lehetséges. Az arhatság hét élet alatt elérhető, ehhez szintenként az alábbi megvalósításokat kell véghez vinni:

• Folyamba lépő: megszabadul a 10 béklyó közül az első háromtól (énképzet, szertartásokhoz való ragaszkodás, kétség a tanításokat illetően). Ez a folyamat hat életen át tarthat.
• Egyszer-visszatérő: jelentősen gyengíti a következő két béklyó erejét (érzéki vágyak, rosszindulat). Ezt követően egyszer fog még újjászületni az emberi világban.
• Nem-visszatérő: teljesen megszabadul az érzéki vágyak és a rosszindulat béklyóitól. Az emberi világba már nem tér vissza, de valamelyik magasabb szintű létsíkra még igen, és onnan érheti el az arhat szintet.
• Arhat: megszabadul a maradék öt béklyótól is (anyagi létezésre való vágy, anyagtalan létezésre való vágy, önteltség, nyughatatlanság, tudatlanság). Az arhatok elérik a Nirvánát, soha többé nem születnek újjá.

A mahájána bódhiszattva útja ehhez képest sokkal hosszabb, eonokon át tartó folyamat, melynek a buddhává válás, a buddhaság megvalósítása a célja. Elismeri ugyan a hínajána céljait, ám az arhatságot és a pratjékabuddha megvalósítást alacsonyabb rendűnek minősíti, mintegy köztes célnak, vagy részsikernek. A bódhiszattva út rengeteg gyakorlást igényel, noha léteznek olyan gyakorlatok, amelyek lerövidítik. Ezen út első lépése a bódhicsitta kifejlesztése, azaz a megvilágosodásra való akarat felébresztése. Ezt követik a bódhiszattva fogadalmak letétele (pranidhána), a tökéletességek (6 vagy 10 páramitá) és az erkölcsi előírások (bódhiszattva-síla) gyakorlása, illetve az Öt úton való haladás. Különböző szútrák különböző szintekre bontják a bódhiszattva utat, melyek közül talán a legelterjedtebb a Dasabhúmika szútra 10 szintje. Ez a 10 szint párhuzamba állítható a 10 páramitával és az 5 úttal is. Közülük az első megvalósításától kezdve számít nemesnek (árja) egy bódhiszattva. Ezen az úton azonban már nem csupán szerzetesek járhatnak, hanem világi gyakorlók is.

A Nirvána

A nirvána koncepciója meglehetősen sokféle volt a hínajána és a mahájána irányzatokban is. Ennek nyilván a téma bonyolultsága és megtapasztalhatóságának nehézsége volt az oka.

Az egyetlen fennmaradt hínajána irányzat, a théraváda, kétféle nirvánát (helyesebben páliul nibbánát) különböztet meg. Közülük az első a szópádhisésza-nirvána (kialvás a ragaszkodás maradványaival), melyet egy arhat még életében elérhet és a test haláláig fenntarthat, míg a második a parinirvána vagy anupádhisésza-nirvána (kialvás a ragaszkodás maradványai nélkül), ami a halállal következhet be, és amelyet követően már nincs több újjászületés. A Buddha az elsőt a bódhi-fa alatt meditálva érte el, míg a másodikat eltávozása alkalmával. A théraváda hagyományban a nibbána az egyetlen nem-késztetett (aszankhata) dhamma: formálatlan, eredet nélküli, feltétel nélküli, nem teremtett és nem létrehozott, túl van a keletkezésen és a feltételességen. A nibbána továbbá a szenvedély, a gyűlölet és a tévedés megszűnése.[4]

A szarvásztiváda hagyományban 3 nem-késztetett dharmát különböztettek meg: a teret (ákása), a tudás nélküli kioltódást (apratiszamkhjániródha) és a tudás általi kioltódást (pratiszamkhjániródha), melyek közül ez utóbbi felel meg a nirvánának. E rendszerben más volt a nirvána szerepe és a működése is, amely szorosan kapcsolódott a dharma-elméletükhöz. Egyrészt valódi létezőnek tekintették, másrészt elsődleges szerepe az volt, hogy megakadályozza a szennyeződések létrejöttét, vagy az azokhoz való kapcsolódást a tudás által. E jellemzők mindhárom időben vonatkoztak rá, minthogy a szarvásztivádák a dharmákat is mindhárom időben valós létezőknek tekintették.[5]

„Ezzel szemben a nirvána szautrántika felfogása szorosan összefügg az ontológiai pozíciójukkal. Számukra a nirvána nem valódi létező (dravjaszat), hanem puszta megjelölés (pradzsnyaptisat), valami, amiről konvencionálisan beszélhetünk, és „a létezést meghaladó nemlétezés (pascsádabháva)”. Mint egy hang, amely felmerülése előtt és azt követően sem létezett.”[6] (A szautrántikák is három nem-késztetett dharmát tartottak számon.)

A pudgalavádinok az egytelen abszolút igazsággal azonosították a nirvánát. A théravádinokhoz hasonlóan létezőnek tekintették, mint az egyetlen nem-késztetett dharmát. Abszolút jellegét azonban sokkal jobban hangsúlyozták, ami teljes ellentétben áll a konvencionális, azaz a hétköznapokban megélt világgal. A nirvána a testi cselekvés, a beszéd és a tudati aktivitás hármasának teljes és végleges kioltódása, megszűnése.[7]

A mahászánghika irányzat iskolái sem voltak egységesek a nirvána valódi, nem-valódi létezését illetően. Abban viszont megegyeztek, hogy a Buddha földi megjelenése csupán csak a látszattesten keresztül történt, s eltávozása alkalmával ez a megjelenési formája szűnt meg, míg maga a Buddha a megvilágosodástestben időzik tovább, mely lehetőséget nyújt rá, hogy bármikor újra manifesztálódjon, mint látszattest. Vagyis a Buddha nirvánába távozása csak látszat, mivel egyébként is ott van, mint természetfeletti entitás. (Érdekesség, hogy a mahászánghikák szerint csak a bölcsességen (pradzsnyá) át lehet elérni a nirvánát, nem pedig az elmélyedés (szamádhi) által, amely nézet lehetett a pradzsnyápáramitá szútrák forrása.)[8]

A mahájána irányzatokban is több nézet alakult ki a nirvánát illetően. Mivel azonban a hangsúly áttevődött a buddhaság mint végső cél elérésére, a nirvána szerepe jelentősen csökkent. A szövegek és gyakorlatok itt nem közvetlenül azt segítik elő, hogyan érjük el a nirvánát, hanem hogy miként váljunk buddhává. Sőt, egy bódhiszattva még szándékosan késlelteti is a nirvánába való belépést mindaddig, amíg meg nem szabadítja az összes érző lényt. Csak miután nincs már több tennivalója, válik buddhává, ám odáig tudatosan a szamszárában való önzetlen segítő tevékenységének adja át magát.

A madhjamaka irányzat tanításai szerint a megszabaduláshoz a függő keletkezés és a jelenségek ürességtermészetének teljes belátása vezet. Mivel a szamszárában megjelenő jelenségek csak konvencionálisan igazak, végső soron a szamszára és a nirvána különbsége is csak látszat.

A jógácsára irányzat a Buddhát illetően a mahászángikák álláspontjára helyezkedett, ám a nirvána koncepcióját tovább finomították. Nézeteik alapján két nirvánát különböztettek meg, az apratisthita-nirvánát, amely a legmagasabb szintű nem-lokalizált, nem-behatárolható, nem-fixált nirvána, és a pratisthita-nirvánát, amely lokalizálható és ilyenmódon alacsonyabb szintet képvisel. Ez utóbbit a srávakák és pratjékabuddhák érhették el, akik csak saját maguk számára valósították meg a nirvánát. Egy buddha viszont a legmagasabb szintű nirvánát realizálja, ami lehetővé teszi számára, hogy akár visszatérjen a szamszárába is az érző lények megsegítése céljából, miközben mégis a nirvánában időzik. Így a valódi nirvána nem egy statikus állapot, hanem az együttérzés révén az aktív buddhaság színtere. Ezt érik el a bódhiszattvák, amikor felszámolják a szenvedést okozó akadályokat és a mindentudás akadályait, míg az arhatok ebből csak az előbbit szüntetik meg.[9]

A tökéletességek (páramitá)

A tökéletességek gyakorlása lehet az egyik olyan dolog, amely érdekes módon a mahájánából szivároghatott át a théravádába. A korai théraváda szövegek ugyanis nem említik őket rendszerként. Egyesével ugyan igen, de gyakorlásuk nem kapott egységesen olyan hangsúlyt, mint a mahájánában. Csak a későbbi posztkanonikus szövegek (pl. a Dzsátakák) helyezik őket előtérbe. A mahájána tanai alapján a páramitákat csak a bódhiszattvák képesek érdemben gyakorolni, mivel azok a bódhicsitta felébresztésén alapulnak. A théraváda nézetei szerint azonban akkor is gyakorolhatóak, ha a lemondás és a megszabadulás által vezetettek, és nem szükséges hozzá a megvilágosodásra irányuló törekvés, így általuk a srávakák is fejlődhetnek.[10] Egyes szövegek 10, míg mások 6 páramitát neveznek meg, ám ezek listája különbözik a théraváda és a mahájána hagyományban.

Théraváda:

1. Dána párami: nagylelkűség, önzetlenség
2. Szíla párami: erény, moralitás, helyes viselkedés
3. Nekkhamma párami: lemondás
4. Pannyá párami: transzcendentális bölcsesség, belső látás
5. Vírja (vagy virija) párami: energia, szorgalom, életerő, erőkifejtés
6. Khanti párami: türelem, tolerancia, elfogadás, kitartás
7. Szaccsa párami: igazságosság, becsületesség
8. Adhitthána (adhitthana) párami: elszántság, határozottság
9. Mettá párami: szerető kedvesség
10. Upekkhá (vagy upekhá) párami: derűs egykedvűség

Mahájána (a Pradzsnyápáramitá és a Lótusz szútrák alapján):

1. Dána páramitá: nagylelkűség, odaadás
2. Síla páramitá: erény, moralitás, fegyelem, helyes viselkedés
3. Ksánti páramitá: türelem, tolerancia, kitartás, elfogadás
4. Vírja páramitá: energia, szorgalom, életerő, erőkifejtés
5. Dhjána páramitá: egypontú koncentráció, kontempláció
6. Pradzsnyá páramitá: bölcsesség, belső látás

+4 a Dasabhúmika szútra alapján:

7. Upája páramitá: ügyes eszköz
8. Praṇidhána páramitá: törekvés, fogadalom
9. Bala páramitá: szellemi erő
10. Dzsnyána páramitá: tudás

A két igazság tana

„A két igazság tana 25 évszázados történelmet tudhat maga mögött. Gyökerei az i. e. 6. századból erednek, Gótama Sziddhártha megjelenésével. A Pitápútraszamágama-szútrában az olvasható, hogy Sziddhártha buddhává vált, felébredett, mivel teljesen megértette a két igazság jelentését – a konvencionális (szamvriti-szatja) és a végső igazságét (paramártha-szatja) – és a tudás minden tárgyának valósága a két igazságban merül ki. A két igazság tana a Szamádhirádzsa-szútra alapján a Buddha kivételes hozzájárulása az indiai filozófiához. E szöveg azt állítja: „a világ ismerője, anélkül, hogy bárkitől is hallotta volna, azt tanította, hogy két igazság létezik.” Nágárdzsuna a Múlamadhjamakakáriká-ban a Buddhának tulajdonítja a két igazságot:

„A buddhák kétféle igazság alapján

Tanították a Tant:

A köznapi, felszíni igazság

És a végső igazság alapján.”[11] ([MMK] 24:8)”[12]

„A szarvásztivádin (vagy vaibhásika) teória elutasítja a brahmanikus iskolák szubsztancialista metafizikáját, mégis a végső igazság 5 fő csoportjaként jelöli meg az oszthatatlan térbeli elemeket (mint pl. az anyagi kategória atomjai) és az oszthatatlan időbeli elemeket (pl. a tudat pillanatai), melyek a konvencionális igazságot alapozzák meg, amely csak redukálható térbeli egészekből vagy időbeli kontinuumokból áll. Ugyanerre a metafizikai álláspontra helyezkedve, noha eltérő definíciókat használva, a szautránika iskola szerint az egyedi partikulárék (szvalaksana) azok, amelyek végső értelemben valósak, és amelyek végső soron okságilag hatékonyak, míg az univerziáliák (számánjalaksana) csak fogalmi konstrukciók és mint ilyenek, csak konvencionálisan igazak. Visszautasítva az abhidharmikák realizmusát, a jógácsára olyan idealizmust vall, amelyben csak a mentális benyomások igazak a konvencionalitás szintjén, a végső valóságot pedig a nemkettősség tökéletes természete teszi ki. A szvátantrika madhjamaka elveti mind az abhidharmikák realizmusát, mind a jógácsárinok idealizmusát, mint következetlen nézeteket. Azt állítja, hogy a dolgok lényegében csak konvencionálisan tekinthetőek igaznak, s ahhoz, hogy okságilag hatékonyak legyenek, nem szükséges, hogy végső létezők legyenek. Így felállítja azt a teóriát, miszerint konvencionálisan az összes jelenség igaz (szvabhávatah), de végső értelemben véve egyik sem az (nihszvabhávatah). Végül a prászangika madhjamaka elutasít minden nézetet a két igazsággal kapcsolatban, még a szvátantrika madhjamakáét is, mivel metafizikailag túl szigorúnak tartja őket és mert nem biztosítják azt az ontológiai szabadságot, amely a konvencionális igazság (függő keletkezés) és a végső igazság (üresség) ontológiai azonosságához szükséges. Emiatt a két igazság olyan teóriáját javasolja, amelyben a „lényegi, belső valóság” fogalmát kategorikusan elutasítja. Azzal érvel, hogy csak amikor sem a konvencionális igazság, sem a végső igazság konvencionálisan és végső értelemben sem tekinthető „lényeginek, belsőnek”, akkor lehetnek okságilag hatékonyak.”[13]

Egyéb

A hínajána és a mahájána viszonyában további összehasonlítási alapot nyújthat az idő természetének[14], a kulturális jellemzőknek és az irányzatok gyakorlatainak vizsgálata.

A buddhizmus elterjedése

Felhasznált irodalom

Berzin, Dr., Alexander. Hinayana and Mahayana: Comparison. [Online.] Elérhető: https://studybuddhism.com/en/advanced-studies/abhidharma-tenet-systems/comparison-of-buddhist-traditions/hinayana-and-mahayana-comparison Megtekintve: 2022.07.15.

Berzin, Dr., Alexander. The Terms Hinayana and Mahayana. [Online.] Elérhető: https://studybuddhism.com/en/advanced-studies/abhidharma-tenet-systems/comparison-of-buddhist-traditions/the-terms-hinayana-and-mahayana Megtekintve: 2022.07.16.

Buswell Jr., Robert E.; Lopez Jr., Donald S. 2013. The Princeton Dictionary of Buddhism. New Jersey: Princeton University.

Châu, Thích Thiện. 1999. (1977). The Literature of the Personalists of Early Buddhism. Delhi: Motilal Banarsidass.

Fehér Judit. 1997. Nágárdzsuna. A mahájána buddhizmus mestere. Budapest: Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó.

Harrison, Paul. 1987. Who Gets to Ride in the Great Vehicle? Self-Image and Identity Among the Followers of the Early Mahāyāna. The Journal of the International Association of Buddhist Studies, Vol. 10, No. 1 1987. [Online.] Elérhető: https://journals.ub.uni-heidelberg.de/index.php/jiabs/article/viewFile/8709/2616 Letöltve: 2022.07.17.

Hwang, Soonil. 2006. Metaphor and Literalism in Buddhism: The Doctrinal History of Nirvana. New York: Routledge.

Nattier, Jan. 2003. A Few Good Men. The Bodhisattva Path according to The Inquiry of Ugra (Ugraparipṛcchā). Honolulu: University of Hawai'i Press.

Thakchoe, Sonam. 2022. The Theory of Two Truths in India. [Online.] Elérhető: https://plato.stanford.edu/entries/twotruths-india/#Con Megtekintve: 2022.07.20.

Wikipedia – Nirvana (Buddhism). [Online.] Elérhető: https://en.wikipedia.org/wiki/Nirvana_(Buddhism) Megtekintve: 2022.07.17.

Xing, Guang. 2002. The Evolution of the Concept of the Buddha from Early Buddhism to the Formulation of the Trikāya Theory. Ann Arbor, Egyesült Államok: ProQuest LLC.

A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/8e/Buddhist_Expansion.svg/2217px-Buddhist_Expansion.svg.png Letöltve: 2022.07.21.

[1] Nattier 2003: 173.

[2] Nattier 2003: 172.

[3] Dr. Alexander Berzin: The Terms Hinayana and Mahayana. [Online.] Elérhető: https://studybuddhism.com/en/advanced-studies/abhidharma-tenet-systems/comparison-of-buddhist-traditions/the-terms-hinayana-and-mahayana

[4] Hwang 2006: 14-35.

[5] Hwang 2006: 38-45.

[6] Hwang 2006: 91.

[7] Châu 1999: 201-203.

[8] Wikipedia – Nirvana (Buddhism), Mahāsāṃghika [Online.] Elérhető: https://en.wikipedia.org/wiki/Nirvana_(Buddhism)#Mah%C4%81s%C4%81%E1%B9%83ghika

[9] Buswell; Lopez 2013: apratiṣṭhita-nirvana.

[10] Dr. Alexander Berzin: Hinayana and Mahayana: Comparison. [Online.] Elérhető: https://studybuddhism.com/en/advanced-studies/abhidharma-tenet-systems/comparison-of-buddhist-traditions/hinayana-and-mahayana-comparison

[11] Az MMK versszakot fordította Fehér Judit. Fehér 1997: 170.

[12] Sonam Thakchoe: The Theory of Two Truths in India. [Online.] https://plato.stanford.edu/entries/twotruths-india/#Con

[13] Sonam Thakchoe: The Theory of Two Truths in India. [Online.] https://plato.stanford.edu/entries/twotruths-india/#Con

[14] Lásd: Prasad, Hari Shankar. 1982. The Concept of Time in Buddhism. Canberra: The Australian National University.