Írta: Molnár Attila

Kurzus: Hamvas Béla speckoll

2017/18

Bevezetés

Amikor ezt az írást elkezdtem, az első gondolatom ez volt: "Milyen értelmetlen dolog ez, Hamvas Béláról esszét írni – olyan, mintha Bachról kéne fúgát írni, vagy Hundertwasser-ről házat építeni". – nekünk, magyaroknak – ő "az esszé", bár írtak előtte is és utána is, de azt a szintet elérni, amit ő tudott, nem valószínű, hogy bárkinek sikerül. Vannak persze próbálkozások, a közelmúltból például Váncsa Istvánt lehetne említeni, de őrajta – és a legtöbb jó esszéírón – érződik Hamvas hatása.

Kicsit lehetne hasonlítani hozzá Grandpierre Attilát - vele kapcsolatban sokszor hangzik el, hogy a zenészek csillagásznak tartják, a csillagászok zenésznek. Hamvast az írók tudósnak, a tudósok írónak tartják - de azt gondolom, hogy ahogy Grandpierre esetében, úgy Hamvas esetében is tévednek. Ugyanis a lényegük nem abban található, hogy irodalmilag vagy tudományosan mennyire pontos, esetleg "korszerű". Amiről ő ír, az kortalan. Irodalom és tudomány egyszerre, de nem irodalom és nem tudomány.

Hamvas Béla a huszadik század 80-as éveinek végén, a 90-es évek elején rendkívüli népszerűségnek örvendett a korszak értelmiségi fiataljainak körében. Ennek többféle oka is volt. Az egyik a „tiltott gyümölcs” fogyasztásának öröme, hiszen Hamvasról ebben az időben a hivatalos kultúrpolitika lényegileg nem vett tudomást. Egy másik fontos ok az, hogy Hamvas valóban olyan világra nyitott ablakot, ami akkor a fiatal értelmiség számára „eye-opener” volt. A harmadik, szerintem legfontosabb tényező az, hogy ezek a fiatal olvasók úgy érezték, hogy végtelenül „tiszta forrás” az, amiből meríthetnek. Úgy, ahogy Hamvas ír a világ dolgairól, csak olyan ember tud írni, aki bizonyos értelemben valóban „bűntelen”, aki éli is a normális ember ideáját, nem csak szónokol róla.

A témáról több cikk is született, a Valóság című folyóirat cikke még a „hamvasizmus” fogalmát is bevezeti, ami számomra hátborzongatóan hangzik, becsületére legyen mondva, korrektül körbejárja a témát.

Ennek következtében könnyű volt beleszeretni azokba a műveibe, amik az életről magáról szólnak, és nem feltétlen filozófiai kérdéseket vagy történelmi vallásokat boncolgatnak. Ilyen például a Babérligetkönyv, A bor filozófiája, és természetesen a Pathmosz. Nehéz elképzelni azt, hogy ezeket a könyveket olvasva az ember ne élné bele magát azokba az életképekbe, amik felbukkannak – legyen ez akár a bor, a lugas, az étel, az eper, a tenger.

Persze sokféleképpen lehet értelmezni ezeket a műveket, de mindannyiunk számára más az, ami valójában írásaiból személyes életünkben fontossá válik. Ami engem illet, számomra a központi gondolat a mérték. Ennek gondolata ezerféleképpen hatja át a műveket, a pohár helyes méretétől kezdve a gyümölcs édességének vagy hőmérsékletének megfelelő megválasztásán keresztül a hatalom helyes mértékéig.

Egyébként az esszé, ez a Hamvasra annyira jellemző műfaj, tulajdonképpen szintén a helyes mérték. Nem hosszú, nem rövid, nem szabados, nem túl szigorú, épp olyan, mint – hogy A bor filozófiájára utaljak – a három és fél decis borospohár. Épp megfelelő mennyiség.

(Természetesen nem állítom, hogy minden műve ilyen. Milarepa életének olvasása közben az embernek hideg futkos a hátán, a Karnevált akár végig lehet nevetni, de ez egy szubjektív esszé - a személyes élményeimen alapul.)

A Jóisten uzsonnája stílusa

Ez az írás, ha ma születne, bármikor elmehetne egy gasztroblogba, ezeken az oldalakon sokszor találhatók olyan írások, amelyek egy étel kapcsán az ételen túlmutató, olykor filozófiai mélységű gondolatokat tartalmaznak. Népszerű lenne, és egyszersmind ez lenne a halála is. Ugyanis ezáltal tömegtermékké válna.

A másik okot, amiért óriási tévedés lenne ezt az esszét étel-filozófiának tekinteni, közvetlen testvérében, A rántottleves-ben találjuk, amely írás ugyancsak a Pathmosz-ban található. Itt ezt olvashatjuk: „Ha az ember útközben a normális élet felé az alapételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat.” A gasztroblogok világa, és általában a XXI. század világa, nem erről szól, épp az ellenkezőjéről. Az étel már nem táplálni akar, hanem elkápráztatni. Nem a normális élet, hanem a hisztéria felé vinni.

Az alapélelmiszer a gyümölcs. A tejfölös eper ehhez csak egy egész keveset ad hozzá, azt is úgy, hogy a gyümölcs lényegét ne elfedje, hanem kiemelje. Ezért olvashatjuk azt, hogy a tejszínhab az epren kerülendő, hibás.

A természet zen-je

Engem az a fajta viszonyulás a természethez, ami A Jóisten uzsonnájában vagy a Bor filozófiájában található, leginkább a zen gondolkodásra emlékeztet. Nem a regények, a receptkönyvek vagy a tudományos értekezések visznek közel a valósághoz, hanem a közvetlen tapasztalás és az, amikor elénk kerül egy tál eper, egy pohár bor. Ez a szavakon túli átadás. A légzés figyelése tapasztalás. Az eper megevése ennél több. Valószínűleg tökéletesen csak a mesterek tudják ezt is megtenni, nem véletlen, hogy Hamvas épp a Jóistent szemeli ki erre a célra.

Hamvas megérti Lin-Csi lényegét. Ha megetted a rizst, mosdel a tálat. Aztán ismerdfel, hogy nincs rizs és nincs tál. És végül: ha megetted a rizst, mosd el a tálat. Néha ezt úgy hívja, hogy zen. Néha misztériumnak hívja. A Jázmin és olaj-ban például. A Jóisten uzsonnájában életrendnek mondja. De ez teljesen mindegy, a lényeg ugyanaz. A Buddha úgy mondaná, hogy „ahogy a dolgok vannak”.

Ahogy láttuk, a dolgok legkönnyebben megragadható módon természettel kapcsolatban tudnak úgy lenni, „ahogy vannak”. A mesterséges, ember által alkotott világban ez problémásabb – ott a dolgoknak „célja”, „értelme” van, és a célok és az értelmek minőségeket hordoznak – a minőségek pedig értékítélethez vezetnek. Az életrendben viszont nincs értékítélet. Az csak akkor jelenik meg, ha az életrend felborul, hibássá válik. Méghozzá a cselekedeteink által: „A hibás ízlés hibás értékeléshez, ez pedig hibás életrendhez vezet, ezért ilyesmit kerülni kell.”

Nehéz nem észrevenni az analógiát a zen ízléshez való viszonya és eközött. „Ne mutasd meg a versedet senkinek, aki nem költő”[1] – mondja Lin Csi. Csak az fogja tudni befogadni, akinek füle van hozzá. Az ízlés, az értékelés és az életrend valakinek vagy sajátja, vagy sem, és ha nem az, akkor úgyse fogja megérteni azt, hogy mit kéne tennie. Ilyen értelemben a hibás életrend tulajdonképpen az életrend hiánya – az vagy van, vagy nincs.

Hamvas Béla kereszténysége

A Jóisten uzsonnáját formailag keresztény fogalmak keretezik. A Szent szellem és a Jóisten maga. Így aztán az egész írás is szakrálissá válik. Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni, mindenképpen hasznos felfogni valamennyit Hamvas kereszténységhez fűződő viszonyából.

Műveiben a hagyományról, a természetfelettiről, az ember normális állapotáról, Buddháról, görögségről és ki tudja, még milyen más tradíciókról beszél, ezért aztán népszerű és divatos dolog volt egy időben felhasználni a legkülönbözőbb nem keresztény tanítások igazolására. A dolog olyan szempontból érthető, hogy a hagyomány nem vallás-specifikus, sőt, kifejezetten a hagyomány megszűnéséhez köthető a vallások megjelenése Hamvas szerint. Azonban az megkerülhetetlen tény, hogy Hamvas számára a végső szimbólum, „az” archetípus, vagy hívhatjuk bárhogy – a megfeszített Krisztus. Azonban ez a Krisztus nem a dogmák, a vallások, iskolák Krisztusa, hanem maga a személyes Megváltó. Böhme Krisztusa, Eckhart mester Krisztusa, és egészen hajmeresztő, ámde Hamvas szempontjából teljesen érthető és nyilvánvaló módon Nietzsche Krisztusa. Mondhatjuk úgy is, hogy „az eredeti” érdekelte, nem érte be holmi utánzattal. Ahogy a Henoch apokalipsziséhez fűzött előszóban írja: „Nem Izmus. Nem -ság és -ség. Nem kereszténység. Nem krisztianizmus. Jézus Krisztus személye. Nem istenség. Az Élő Isten.”

A Jóisten uzsonnája

A Jóisten, aki „természetesen” szőlőműves, és aki azért dolgozik, hogy a munkája gyümölcseként megszülessen a bor, természetesen ugyanezt fogyasztja uzsonnára. Itt kicsit álljunk meg, mert ahhoz, hogy a kép teljes legyen, szükségünk van egy másik könyvre, ez A bor filozófiája. Ennek mottója: „Végülis ketten maradtak/Isten és a bor”.

A bor jelentése a bor filozófiájában: a legmagasabb kegyelmi aktus (a szivárvánnyal együtt). Tehát a Jóisten, amikor a szőlőt műveli, ezt a legmagasabb kegyelmi aktust, a megváltás művét készíti elő. A megváltás a helyes magatartás visszaállítása. A bor filozófiájában ez a szó szerepel, ezt könnyen össze tudjuk kapcsolni a korábban már említett életrenddel. Ennek eszköze a bor.

Ahhoz, hogy a Jóisten el tudja végezni a munkáját, nyugodt kedélyre van szükség, ehhez pedig uzsonnára és megfelelő körülményekre. Hiszen ez a helyes életrend, a helyes magatartás.

A megfelelő körülmények: Ebéd utáni szundikálás, a levegő enyhülni kezd, és általában olyan állapotok, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember (illetve ez esetben a Jóisten) ne szenvedjen, de ne is tompuljon el.

A megfelelő uzsonna az a bizonyos tejfölös eper, ami az írás középpontjában áll. Az az étel, amit, amikor először említettem bárkinek, megdöbbent, és amikor ezt az esszét elolvasták, akkor egyfajta reakció érkezett: „de jó lenne ilyet enni most.”

A tejfölös eper mindannyiunk számára alkalmas étel. A normalitás mindannyiunk számára alkalmas létezésmód. A kettő összefügg. És természetesen a Jóisten inherens módon a normalitásban létezik. Ezért normális ételeket eszik.

Amúgy a normális étel jellemzői egyszerűek. Megfelelő hőmérséklet, a túlzásoktól való tartózkodás, az elkészítése során a türelem. Nincsenek magas elvárások, sőt, a magas elvárások hiánya az, ami jellemző. Mint ahogy a Jóisten elvárásai se magasak – tedd meg, amit emberként meg kell tenned.

A bajok akkor kezdődnek, ha túlcifrázzuk – természetellenesen lehűtjük, túlédesítjük. Ez maga a bűnbeesés. Miért is? Mert olyan, mint amikor a bort hűtjük túl. A bor, mint láttuk, maga a kegyelem aktusa. Ha az optimális állapottól, a normalitástól eltérünk, akkor elvész a lényeg. Pedig látszólag pici eltérésről van szó. Kicsit túlhűtöttük – és akkor mi van? Látszólag nem nagy dolog.

A dolog nagyon hasonlatos a modern fizika egy érdekes jelenségéhez. A fizika régóta próbálkozik azzal, hogy meghatározza azokat a természeti állandókat, amelyek leírják az Univerzum működését. És a fizikusok arra jutottak, hogy ezen állandók értékének egészen parányi eltérései oly módon befolyásolnák a természet működését, hogy nem is lehetne ezek mentén a módosított értékek mentén létező világot „konstruálni”. 

Túlhűtött bor és picit megváltoztatott természeti állandók. Mit jelent ez? Azt, hogy a normalitás, a zen, a misztérium, nevezzük akárhogy, nagyon szűk mezsgye valójában. Kicsit is letérni róla egyet jelent a pusztulással. Valójában, ha tudatosan próbálunk rajta maradni, biztos, hogy lezuhanunk. Egy lehetőség van: megteremteni azt az állapotot, amelyikben az egyetlen lehetséges ösvény a normalitás. Akkor nem kell félni, hogy eltévesztjük, mert akkor egyetlen állapot létezik, a helyes állapot.

A szőlőműves munkája

Ez a nehéz rész ebben a kis írásban. Az egész szöveg végtelenül kedves, derűs, manapság divatos szóval gasztropornó hangulata, stílusa nem változik, az utolsó mondat jelentése határozott és konkrét. Olyasvalami, amit nem lehet kikerülni, nem lehet kiügyeskedni, nem lehet kimagyarázni. Megtudjuk, micsoda a Jóisten munkája, és micsoda a mi teendőnk. A mondat így hangzik:

„Uzsonna után megnyugodott gyomorral és kedéllyel a rafiát övébe dugja, a metszőollót zsebre teszi, a kapát megfogja és kimegy a tőkék közé, hogy a szabálytalan hónaljhajtásokat levagdossa, a lazult vesszőket megigazítsa, és ahol gyomot talál, azt kikapálja.”

És persze mindezt megnyugodott gyomorral és kedéllyel, tehát harag vagy indulat nélkül, és még csak nem is büntetésből, hanem azért, hogy a szőlő egészséges maradjon, jól teremjen.

A kegyelem műve csak tökéletes lehet. Nem maradhatnak benne gyomok és lazaságok. Tudjuk, hogy a kegyelem a bor – tehát a szőlő a kegyelem művének előkészítése. De ahhoz, hogy a kegyelemből részesüljünk, bennünk sem maradhat gyom és lazultság. És még csak egy hónaljhajtás se.

Források:

[1] The Zen Teaching of Rinzai, THE CLEAR LIGHT SERIES Shambhala Berkeley 1976

[2] Hamvas Béla: Pathmosz I. Életünk könyvek, 1992.

[3] Farkas Attila Márton – Mund Katalin: Rekviem egy elveszett mítoszért: A Hamvas-kultusz, Valóság, 2001/8: 51-64. oldal

Fotó: Szüretelés előtt álló borszőlő Ontario tartományban Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/97/Wine_grapes_nearing_harvest_in_Ontario-also_example_of_trellis_wire.jpg?fbclid=IwAR3TN5xDizlVaF1kn_LUQwA9BsMP3o6rLAMKTnJEmC82tmpfx6vwdlxVfRg