Azzá válunk, amit gondolunk. - Hamis Buddha idézetek #2

2025. október 24. - Nagy Szabolcs 321

„Azzá válunk [Azok vagyunk], amit gondolunk. Mi magunk is a gondolataink következményei vagyunk, mert a gondolat világot teremt.” Lehet, hogy azonnal felismered ezt a három mondatot a Dhammapada kezdő soraiként, és talán elgondolkodsz, mi lehet velük a baj. Nem éppen ezt tanította a Buddha? Nem azt tanította a Buddha, hogy a világ illúzió? Nem azt mondta a Buddha, hogy „azzá válunk, amit gondolunk”?

Nos, álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg, mit is mond valójában a Dhammapada első sora. Páli nyelven ez a sor így hangzik: Manopubbaṅgamā dhammā manoseṭṭhā manomayā. Ezt úgy fordítanám, hogy „Minden tapasztalatot (dhammā) a tudat előz meg (manopubbaṅgamā), a tudat a gazdájuk (manoseṭṭhā), a tudat által teremtettek (manomayā).” [Magyar fordításai: "A szív irányítja a dharmákat, felettük áll, azok belőle származnak." - fordította Fórizs László; "A szándék minden dolognak az indítéka, lényege." - fordította Vekerdi József.] Ennek a fordításnak az egyetlen vitatható része a dhamma szó (a dhammā a nominatívus többes szám), amelynek számos jelentése lehet, többek között „feltétel”, „erkölcsi minőség”, „törvény”, „gyakorlat” vagy „tanítás”. Ez a szó annyira gazdag jelentéssel bír, hogy a Pali Text Society szótárában több oldalon keresztül szerepel. Ebben az összefüggésben a dhamma nem a Buddha tanításait jelenti, hanem a mentális tényezőkre utal. A dhammā-t ezekben a versekben különbözőképpen fordították: „mentális állapotok”, „mentális jelenségek” vagy egyszerűen csak „jelenségek”. Nekem a „tapasztalatok” szó tetszik, mert ez inkább, nos, tapasztalati jellegű.

Mivel a Dhammapada első két versében arról van szó, hogy a szenvedés (dukkha) a tisztátalan tudatból, az öröm (sukha) pedig a tiszta tudatból fakad, logikus feltételezni, hogy a dhammā itt ezekre a mentális állapotokra, vagy általában a mentális állapotokra utal. A lényegi üzenet az, hogy tudatunk tulajdonságai határozzák meg, szenvedünk-e vagy sem. A páli eredetiben semmi sem utal a „gondolatokra” vagy a „világra”, nem is beszélve arról, hogy mi vagyunk azok, amiket gondolunk, vagy hogy gondolataink teremtik a világot.

Ez a fordítás Thomas Byrom népszerű Dhammapada-változatából származik. Amerikai kiadója, a Shambhala szerint Byrom angol volt, aki történelmet és irodalmat tanított a Harvardon, valamint óangol, középkori angol, viktoriánus és modern irodalmat az Oxfordi Egyetemen. Nincs említés arról, hogy tanított vagy tanult volna páli nyelvet, ami megmagyarázhatja Dhammapada-jának költői, de nagyon nem szó szerinti jellegét. Ez megmagyarázhatja azt is, hogy a kiadó miért nevezi Byrom változatát „átiratnak” és nem fordításnak.

Byrom vallási hovatartozása láthatóan befolyásolta a Buddha szavainak tolmácsolását. Hindu volt, az advaita védanta nem dualista irányzat híve, és élete utolsó éveit egy kaliforniai ashramban töltötte. Természetesen egy hindu is képes hűen lefordítani egy buddhista szöveget, vagy egy buddhista egy hindu szöveget, ám ebben az esetben nehéz azt a következtetést levonni, hogy Byrom, bármilyen okból is, úgy döntött, hogy a buddhista tanításokat hindu tanításokként mutatja be. Bár a Dhammapada nem mondja, hogy azok vagyunk, amit gondolunk, vagy hogy gondolataink teremtenek minket, az Ashtavakragita, amelyet Byrom élete végén fordított (és talán nem csak „átadott”), azt mondja: „Az vagy, amit gondolsz” (1:11). Bár a Dhammapada nem mondja, hogy a világot gondolataink teremtik, az Ashtavakragita azt mondja: „Minden teremtés, ami az Énből árad, csak az Én” (2:4), és „Amikor a világ felkel bennem, az csak illúzió” (2:9).

De nem a Buddha maga tanította, hogy a világ illúzió? Biztos vagyok benne, hogy egyes buddhisták így gondolják, és a hindu-buddhista hibrid szövegek, mint például Byrom Dhammapada című műve, kétségtelenül az egyik oka ennek. Ám míg a Buddha azt mondta, hogy téveszmék (moha) vannak bennünk a világ természetéről, és hogy kognitív torzulások (vipallasas) vannak bennünk, nem mondta, hogy a világ illúzió, vagy māyā – egy fontos kifejezés a hinduizmusban, amely megtalálható a páli szentírásokban, de csak olyan jelentéssel, mint „csalás”, „téveszme”, „képmutatás" stb. Nem tagadta a világ létezését, bár rámutatott, hogy súlyos értelmezési hibákat követünk el a világ természetét illetően, állandóságot látunk ott, ahol csak változás van, a szenvedés forrásait az öröm forrásainak tekintjük, és hiszünk egy különálló és állandó én létezésében, amikor ilyen entitás nem létezik és nem is létezhet.

A Buddha azt sem tanította, hogy azok vagyunk, amikre gondolunk. Azt mondta: „Bármit is követ egy szerzetes gondolataival és elmélkedéseivel, az lesz tudatosságának hajlama”, bár a kontextusból egyértelműen kitűnik, hogy egyszerűen csak arra utalt, hogy bizonyos típusú gondolatok – például érzéki gondolatok – ápolásával a tudat alakul az adott szokás által. Ha volt valami, ami a Buddha szerint mélyebb szinten formált minket, az nem a gondolat volt, hanem a kamma, vagyis a szándékos cselekedet, amelyről azt mondta, hogy „abból születünk”.

Teljes mértékben támogatom a költészetet, és Byrom Dhammapada című műve minden bizonnyal költői, de ha egy olyan költői változatot keresel, amely hűbb az eredetihez, akkor Gil Fronsdal művét ajánlom, amely nem próbálja a Buddha tanításait hindu formába önteni.

Ez a cikk eredetileg a Tricycle magazinban jelent meg.